Ilona

Idén is: Művészetek Völgye

2011.06.21. 18:01

Programkereső

Három településen mintegy kétezer program várja az érdeklődőket július 22. és 31. között. A Művészetek Hölgye újra Palya Bea, kinyitja kapuit a Kaláka Versudvar, lesz Hobo-retrospektív és néprajzi dokumentumfilm-fesztivál.

"Hadd ne meséljek az álmokról" - jegyezte meg Márta István a költségvetés kapcsán: az év elején eredetileg 190 millió forinttal terveztek, jelenleg körülbelül 90 millió forintra rúg a fesztiválbüdzsé, amelynek 60-70 százaléka dologi kiadásokra megy. Annak ellenére, hogy a miniszteri keret és az NKA-pályázat nyertes összegeit január-februárban ismerték, az arányosítás és a csökkenő szponzori bevételek miatt Öcs, Monostorapáti és Pula nem tud részt venni a rendezvénysorozatban.

A Művészetek Völgye ebben az évben négy tematikus fesztiválnak ad otthont.

A Völgy templomaiban klasszikus, régi- és egyházzenei fesztivált rendeznek, amelyen katolikus, evangélikus és református egyházzene, reneszánsz és barokk zene, liturgikus kóruskoncertek hallhatók a műfaj legjelesebbjeinek előadásában. A fellépők: Cantus Corvinus Énekegyüttes, Tercina Együttes, Genzinger Fortepiano Trio, Wekerle-telepi Szt. József-templom kórusa, Savaria Barokk Zenekar, Excanto Együttes, Marquise Együttes, Róbert György és Szabó István, Mandel Quartet, Új Liszt Ferenc Kamarakórus.

Kapolcs
Kapolcs

Kapolcson, a Malomparton a legjelentősebb magyarországi jazzformációk koncertjein vehetnek részt. Akik játszanak: For Tunes, Budapest Ragtime Band, Equinox, Nigun, Bágyi Balázs - P. Szabó Dániel Duó, Band of Gypsys Reincarnations, Ávéd Balance, Szőke Nikoletta "B" verzió Projekt, Bacsó Kristóf Trió, 1705, Gero Jazz (SK), Quartet, Loop Doctors, Balázs József Quintet, Finucci Bros Quartet, A Jazz Nagykövetei, Gayer Mátyás Quartet, Tony Lakatos Quintet.

Taliándörögdön, az Ősök Házában világzenei minifesztivál lesz műfaj kiemelkedő képviselőinek koncertjeivel, a Hangvető Zenei Társulás közreműködésével. A közreműködők: Fonott zene (Both Miklós, Pál István Szalonna, Doór Róbert, Balogh Kálmán, Enyedi Ági), Herczku Ági+Nikola Parov, Cimbali-band, Szalóki Ági népi projekt, Dresch Quartet, Fanfara Complexa, Kerekes Band, Kathy H. Lajos és nagyzenekar, Babos Projekt Special (Babos Gyula és zenekara), Mohácsy Albert és a MagyarVista Social Club, Berecz András-Háry János emlékest, Dresch Mihállyal, Juhász Zoltánnal, Gerőly Tamással, Fonó zenekar, Berecz  András-Balogh Kálmán-Dsupin Pál, David  Yengibarjan szóló, Kazai Ági Quintet, Besh o droM, Napra, Snétberger Trió, Cimbalom Duó (Lukács Miklós, Balogh Kálmán), Söndörgő, Est Gipsy Band (Balázs Elemér), Palya Bea Szefárd műsor (Palya-Bolya, Dés), Budafolk.

A Bokréta és biciklilánc a DocuArt Dokumentumfilmes Központ (Palantír Film Alapítvány) és a Néprajzi Múzeum MaDok-program (kortárs múzeumi hálózat) közös filmes rendezvénye, amely a Dialëktus Európai Dokumentum- és Antropológiai Filmfesztivál védjegyét viseli, annak 2011-es évi különkiadása. A fesztivál célja, hogy felfedezze a mozgó-néprajz, a néprajzi film legjobb magyar alkotásait, és tágítsa képünket a filmről és a néprajzról egyaránt. A kezdeményezés hiánypótló, hiszen a magyarországi dokumentumfilmes kultúrából hiányzik a hagyományos életvilágokat, tudásokat és életmódot bemutató néprajzi filmek nyilvánossága. A fesztivál rendezői vállalják a kortárs magyar néprajzi mozgóképkészítés feltérképezését, a fesztiválon láthatóvá teszik az alkotásokat a szűkebb szakmai és a szélesebb nézőközönség számára. A fesztivál filmjei versenyeznek, az ötnapos verseny díjait kultúrakutatókból, filmrendezőkből, zenészekből és művészetekből álló zsűri adja át. A zsűri elnöke Sebő Ferenc a Hagyományok Háza alapítója, népzenész.

Kapolcson, a Kossuth utca 18/b alatt lakik idén a Művészetek Hölgye, Palya Bea. A Palyaudvaron tíz napon keresztül Palya Bea és vendégei életébe és beszélgetéseibe nyerhetünk bepillantást. A vendégek között lesz az énekesnő édesanyja, Pintér Béla és Társulata és Szokolay Dongó Balázs is.

Kapolcson a Gástya-árokban július 25-31-ig, egy héten át lesz a vendégünk Földes László Hobo és két kivétellel előadja a Völgyben eddigi színházi/zenei estjeit. Délutánonként, valahol Kapolcson immár második konferenciáját tartja a tavaly nagy sikert aratott Magyar Hobológiai Társaság. A II. konferencián Hobo beszélgetőtársa Sebők János lesz.

A Völgy vendége lesz Szörényi Levente is.

A Kaláka a kezdetektől számos alkalommal muzsikált a Völgyben, hol a Merlin Kommandó részeként, hol önállóan, hol itt, hol ott, szabadtéren, templomban, klastromromban, iskolában, sátorban. Most történik meg viszont először, hogy az együttes tíz teljes napra völgylakó lesz, és a Kaláka Versudvarba invitálja barátait: költőket, előadókat, színészeket, zenészeket. Lesznek énekelt versekre épülő gyerekműsorok és (főként a Hangzó Helikon sorozatra épülő) verskoncertek. A Kaláka és a másik házigazda, Gryllus Dániel vendégei lesznek: Bognár Szilvia, Ferenczi György és a Rackajam, Lovasi András, Szalóki Ági, a Misztrál, a Szélkiáltó, a Sebő együttes, Both Miklós és a Napra, Nyeső Mari, Harcsa Veronika, Szokolay Dongó Balázs. a Túlpart együttes, Écsi Gyöngyi és Kovács Marcell. Színészvendégek: Mécs Károly, Máté Gábor, Gryllus Dorka, Keszég László, Boka Gábor, Galkó Balázs. Az udvar költő-udvarmestere Lackfi János, aki versműhelyt vezet, és kollégáival, Kányádi Sándorral, Csukás Istvánnal, Tóth Krisztinával, Szabó T. Annával, Kiss Judit Ágnessel, Molnár Krisztina Ritával, Vörös Istvánnal, Horkai Hörcher Ferenccel együtt közreműködik a játékos-muzsikás improvizációs esteken is. Amúgy is reggeltől estig áll majd a bál, és ha éppen nem koncertbe göngyölve szól a líra, akkor zsibonghat a versfitnesz, a mondókázós-babázós foglalkozás, az ölbeli kerekítő vagy éppen a papírszínház.

Népzene és világzene, rock'n'roll és fúziós zene, a Kapolcsi útilapok című könyv bemutatója, beszélgetések könyvekről szerzővel, illusztrátorral, fotóssal a nagyvárosból kiköltözött völgybéli Alexandra Pódiumon, Kapolcson az óvodaudvar árnyas fái alatt. Gondűző Mathias borocska mellett, a főút forgatagából kiszakadva, hol csendesebb, hol pörgősebb események várják betérő vendégeinket 10 napon át az Alexandra udvarban, Veszprém felől az első kanyarban.

A Magyar Írószövetség, melynek munkatársai szerkesztik idén a Völgyfutár című újság irodalmi mellékletét, és a Bookself minden nap Irodalmi Játszóházzal várja a családosokat, a játékos kedvű és versszerető felnőttek minden nap Irodalmi Homokozó címmel műhelymunkán vehetnek részt, amelyet egy-egy költő vezet, s amely során megismerkedhetnek egy-egy versformával, kipróbálhatják íráskészségüket és a legjobban sikerült alkotások a Tömegír (slam poetry) című esti műsorban felolvasásra kerülnek. Hasonló játékos program az Irodalmi Kalapozó, amelyen a prózaíró vendégeink szerepelnek. Nekik adott idő alatt rövidprózát kell írniuk meghatározott témáról, oly módon, hogy a rendezők egy kalapban összegyűjtik a közönség témajavaslatait, és abból maguk húzzák ki a témájukat. Ezek az írások is felolvasásra kerülnek az esti Tömegír című programon.

Vigántpetenden a Tókertnél és a Pap-kertnél felállított Muharay Színpadnál minden érdeklődő és minden korosztály talál kedvére valót, részt vehet a különböző tájegységről érkező hagyományőrző néptáncosok egész napos programjain.

Délelőttönként a Pap-kertben, a Facsiga játszókertben dúdolhatnak, énekelhetnek, táncolhatnak, játszhatnak, vetélkedhetnek, ügyeskedhetnek, harcolhatnak, erőlködhetnek kicsik és nagyok. Délutánonként a Tókertben, a színpadon megtekinthetik népviselet- és népszokás bemutatóinkat, sőt ha kedvük van, részt is vehetnek a közös mulatságban, énekelhetnek, táncolhatnak. Bemutatkozó települések: Alsónyék, Bag, Báta, Bogyiszló, Gencsapáti, Isaszeg, Kalocsa, Kapuvár, Pécsvárad, Veresegyház, Vitnyéd, Zengővárkony táncosai, zenészei.

Kapolcs
Kapolcs

Idén a Néprajzi Múzeum programjai önmaguk körül forognak. Lesz örökmozgás az álló malomkerék körül a kapolcsi Falumalomban és a Molnárházban: szétszedik, majd újra összerakjuk akciókkal öt nap alatt kitakarítják a Falumalom szerkezetét - persze sűrű garatöblögetéssel. A helyszín a Falumalom és a Malomsziget. A Molnárházban kiállítást rendezünk az Eger patak völgyének még működő malomszerkezeteiről (de a nem működőkről is szót ejtenek). Ismét belakják a Kastélyt a pincétől a padlásig. Fent papírképek az analóg világ tükröződéseként, lent képek és filmek digitális keretben, tárgyak tapintható közelségben. A téma: minden, ami malom. A minden szinten szinte minden jelszót szem előtt tartva tabló- és tárgyakból rendezett kiállítást szerveznek a Kárpát-medencében fellelhető malmokról, malomtípusokról: lesz szó a vízi-, hajó-, kanalas-, cölöpös-, száraz, taposó-, tipró-, fűrész-, kalló, érczúzó, kalapács- és a nemtudommégmilyen malmokról. Műhelybeszélgetés formájában bemutatjuk a Magyar Molinológiai Társaság eddigi munkáit, korábbi malomfelújítási törekvéseit, sikeres projektjeit. A kiállítás interaktív elemekkel bővítve tucatnyi társas malomjáték ötletével működik majd napról napra. A Kastélyhoz kötve mobil kiállítás formájában, egy guruló lakókocsiban foglalkoznak a mozgás, a mobilitás kultúrájával. Szó esik majd ebben - mikroszinten - a nagyvárosi, a kisvárosi és a falusi közlekedés hétköznapjairól; az utazás, a nyaralás szabadidős útjairól, a migráció és a vándorlás társadalmi hatásairól. A kiállítás szabadtéri fotóműteremmel, tárgybeszállítással és a hozott tárgyak személyes dokumentációjával, valamint kézműves foglalkozással lesz kerek.

Az Amadinda, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, az EAR Együttes, az Orquestra Cambra Emporda, a Parafónia Zenekar színesíti a zenei kínálatot idén. Sor kerül Szőke András hagyományos osztályfőnöki óraira, a Művészetek Zöldje programsorozatra, képző- és iparművészeti kiállításokra, fazekas- és keramikustalálkozóra, a Himalája-expedíció tagjai megmásszák a Királykőt, idén nyílik meg az Iskolamúzeum, és lesz egy építészeti fesztivál is. 

A Hello Woodban kilenc hazai és három határon túli egyetemről 55 diák vesz részt a MOME line - design műhely és az ÚJIRÁNY csoport által megrendezett idei egyhetes alkotótáboron, ahol a bővített programnak megfelelően három témában (Wood, Tipo, Film) indulnak workshopok.  A program célja, hogy a különböző egyetemekről érkező hallgatók vegyes csapatokban, egy-egy, a szakmájában kiemelkedő, elismert csoportvezető segítségével alkossanak és sajátítsanak el új ismereteket.  A csoportvezetői rendszer egyedülálló lehetőség a generációk közötti falak lebontására, olyan ismeretségek kialakítására, melyek az egyetem falain túlmutatnak. Fontos szempont a Hello Woodon születő összes alkotás esetében, hogy koncepciójukban kötődjenek a helyszínhez, reflektáljanak arra. A résztvevő csapatok egy-egy kilométer 4x4 cm keresztmetszetű fenyőlécből hoznak létre összecsukható, szétszerelhető és kevésbé szétszedhető szobrokat és installációkat, egy csapat pedig két kilométer anyagból alkotja meg a mozgatható csigát.

Völgyvendég lesz az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület, a Kelet-veszprémi kistérség, a Körös-Sárrét kistérség, és az az összművészeti szórakoztató színtérrel megjelenő Kodolányi János Főiskola.