Sámuel, Hajna

Lamantin szimultán vol. 1.

2011.06.27. 10:00

Programkereső

Szombathelyen jövőre lesz tíz éves a Lamantin jazzfesztivál, ami egyre nagyobb sztárokat vonz, de a szimultán jazztábor még régebbi. A Fidelio munkatársai mindkettőt meglátogatták, beszámolójuk első részét közöljük. NÉGYKEZES KRITIKA

Az improvizációs tábort kísérő jazzfesztivál lényegében a harmadik napon vette kezdetét, ekkor a Country Clubban rendeztek nagyszabású koncertet, ahol bemutatkozott a tábor tanári kara. A tanársegédekkel (a Zeneakadémia jazztanszakos hallgatóival) kiegészülve majdnem húsz fellépő volt jelen. Jazz standardektől kezdve a spirituálékon át egészen a free jazzig majd' minden műfajt megszólaltattak az ország talán legjobb jazz-zenészei. A több mint háromórás koncert biztosította a hallgatóságot arról, hogy a tábor számára keresve sem lehetett volna jobb tanárokat találni.

A Fő téren felállított sátorban a nagykoncerteken előzenekarként minden nap fiatal magyar jazz-zenészek játszottak, első alkalommal az improvizációs tábor tanársegédeiből formálódott zenekar. Koncertjük tulajdonképpen folytatása volt az előző estinek, azzal a különbséggel, hogy ezzel a zenekarral Karosi Júlia nem énekelt, és Jeszenszky György helyett Benkó Ákos ült a doboknál. A zeneakadémista hallgatók nagyszerűen egymásra találtak, Kováts Gergely szaxofonos, Pozsár Máté zongorista, Ajtai Péter bőgős, a már említett Benkó Ákossal kiválóan művelik a helyenként John Coltrane-t idéző modern meainstream, máskor free-be hajló jazzt.

gayer matyas a lamantin fesztivalon foto jozsa botond
gayer matyas a lamantin fesztivalon foto jozsa botond

Őket Gayer Mátyás triója követte, aki idén májusban megnyerte a Balogh „Csibe" Jenő Jazz Zongora Tehetségkutatót, ezzel nagy (el)ismertségre szert téve. A Lamantin fesztivál azzal támogatta az ugyancsak non-profit versenyt, hogy fellépési lehetőséget ajándékozott az első díj mellé. Klasszikus trió felállásban, Farkas Norbert bőgőssel és a beugró Klaus Fürstner dobossal játszottak leginkább jazz-standardeket, de felcsendült egy-két saját szerzemény is - ezek álltak a legjobban a zenekarnak. A fiatalok teljesen profi benyomást keltettek, s ezzel megalapozták a hangulatot az utánuk színpadra lépő Dresch Quartetnek, majd Dr. Lonnie Smith triójának.

Másnap Tási Nóra és a tábor növendékeiből alakult zenekar melegítette be a színpadot blues-funky nap fellépőinek. Az idő rövidsége miatt csak három darabot játszottak, ebből sok minden nem derült ki, de meg kell hagyni, amit játszottak, azt jól. Az előzenekar után Ferenczi György és a Rackajam lépett fel. Ferencziék az első hangtól az utolsóig töretlen lelkesedéssel, nagyszerű hangulatot teremtve lavíroztak a blues, a funky, a rock'n'roll, a magyar és olykor a cigány népzene határain. Az egyszeri zenehallgató nem is gondolná, mennyire közel állnak egymáshoz ezek a műfajok, ahogy Ferenczi mondta, nyugodtan lehet játszani egymás után „egy kalotaszegi hajnalit, egy legényest, aztán egy kentucky frisst". Stíluskavalkád mellett hangszerözön is zúdult a közönségre, Ferenczi egymaga énekel, szájharmónikázik és hegedül, de zenekarában hagyományos és a rock'n'roll és népzene műfajától idegen hangszerek is feltűnnek: igazi basszushangszeren csak egy-két szám erejéig játszanak, ezt a szerepet a gitár és a kürt (!) tölti be. A hangszerek egyedisége, a sokszólamú vokál együtt nagyon masszív hangzást kölcsönöznek a zenekarnak. Izgalmas szövegvilággal is dolgoznak; eredeti népdalszövegek, magyar költők versei és Ferenczi György az említett két forrásból táplálkozó saját szövegei is elhangzanak. Állandó lüktetés, blues, funk, magyar népzene: ezek egy jó Rackajam-koncert receptjei.

Ferenczi Gyorgy a Lamantin Fesztivalon Foto Jozsa Botond.jpg
Ferenczi Gyorgy a Lamantin Fesztivalon Foto Jozsa Botond.jpg

A Rackajam által feltüzelt közönség hatalmas lelkesedéssel fogadta az amerikai blues-fenegyereket, Ben Prestage-t. Prestage fesztiválszínpadon önmagában is elég érdekes jelenség, inkább csak utcazenészek (ő is ekként kezdte zenei pályafutását) közt látunk efféle „zenebohócokat", valóban egy teljes zenekart helyettesít. Gitáron virtuóz módon játszik, ujjal penget, így képes egyszerre basszusmenetet, akkordokat és még dallamot is játszani, lábaival egy ügyesebb, de visszafogottabb dobos munkáját pótolja, és ha éppen nem énekel, akkor szájharmonikázik. Ő valóban az anyatejjel szívta magába bluest, bluegrasst, a boogie-woogie-t. A hallgatósságot a 2011-ből, a szombathelyi fesztiválsátorból egy száz évvel ezelőtti, amerikai füstös kiskocsmába röpítette.

Végül az est legnagyobb sztárjai léptek színpadra, az LMT Connection zenekar, Leroy Emmanuel vezetésével, Joel Parisien, „Soul Joe"-val kiegészülve. A zenekar vendége volt Melvin Davis, „a soul detroiti nagykövete"-ként aposztrofált énekes-zeneszerző. Együtt hatalmas show-t csináltak, senkit sem zavart, hogy zenéjük inkább csak határterülete a jazznek. A 65 éves Leroy Emmanuel sugárzó energiáját pár tíz évvel fiatalabbak is megirigyelhetik, húrszaggató szólókat játszott és végigtáncolta, mozogta az egész koncertet. A funkzenekar ki-kikacsintott más stílusok felé, volt blues, jazzballada, latin - mind kicsit funkys beütéssel. Melvin Davis karizmája is nagyban hatott a közönségre, persze önmagában ritkaság, hogy a szakadó esőből betoppan a jazzsátorba egy hórihorgas fekete soulénekes, hófehér öltönyben, és akkora odaadással kezd zenélni, mintha sok ezer ember előtt énekelne. Sztárság, sokmillió eladott lemez, jónéhányezer koncert ide vagy oda, a legszimpatikusabb mégiscsak a közönséggel fenntartott végtelen közvetlenség volt, ahogyan egy tökéletesen felépített és nagy sikerrel járó koncert után nem szégyelltek pacsizni a táncoló fiatalokkal. 

Vukan Gyorgy a Lamantin fesztivalon Foto Jozsa Botond.jpg
Vukan Gyorgy a Lamantin fesztivalon Foto Jozsa Botond.jpg

A harmadik koncertnapon ismét a tanársegéd-zenekar kezdett, a tőlük már megszokott stílusban és színvonalon. Jó lehetőség volt számukra, hogy kétszer is bemutatkozhattak, úgy gondolom, érdemes lesz odafigyelni a jazz e fiatal generációjára, rövid időn belül meghatározó egyéniségekké válhatnak. Utánuk a Creative Art Trio következett. A Vukán György, Berkes Balázs és Balázs Elemér alkotta zenekar koncertje Lonnie Smith-é mellett a fesztivál legkiemelkedőbb pontját jelentette számomra. A jazzt a lehető legintelligensebb módon közelítik meg, de ami ennél is fontosabb, hogy zenélés közben abszolút háttérbe kerül az ego, mindhárman csak a zenéért zenélnek, nincsenek manírok, így aztán a közönségnek sem kell másra figyelni, mint magára a zenére. A színpadon elhelyezett Steinway Vukán keze alatt szólalt meg a fesztiválon először és utoljára úgy, ahogy kell, ez a hangzásvilág bármely "komolyzenei" koncertteremben is megállja a helyét. Meglepetésként Winand Gábor is színpadra lépett két szám erejéig. Az ő meglepetése viszont az volt, hogy feleségét, Elsa Valle kubai énekesnőt is színpadra hívta. Valle a színpadon érdekes színfolt, magával hozta a forró kubai hangulatot az akkor éppen meglehetősen borongós szombathelyi nyárba, s nagyszerű volt, ahogy az addig klasszikus zenével elegyített intellektuális jazz fuzionált a latin-amerikaival. Vukánék koncertjein amúgy ritkán van közönségénekeltetés...

A fesztivál utolsóelőtti produkciója a Jacek Namyslowski zenekara volt. A lengyel jazzharsonás először járt Magyarországon, rögtön két koncertet is adott, a Lamantin után a Budapest Jazz Clubban is bemutatkozott. Kvartettjével a jazz klasszikus formáját művelik, többségében Namyslowski standardekre emlékeztető saját szerzeményeivel. Felkészültségükben nem lehet hibát találni, ám úgy éreztem, túlságosan is visszafogottan játszanak. A fesztivál szempontjából ez nem volt problematikus, a közönség kicsit kipihenhette magát, de önmagában kissé kevésnek bizonyult. A visszafogottság viszont nem mindenki sajátja a zenekarban, a dobos Pawel Dobrowolski játéka inkább fusion jazzbe fordult, s így nagyobb elánnal játszott, mint a többiek, de vehemens szólói nem sarkallták lendületesebb játékra a többieket. A fesztivál során először maradt bennem hiányérzet.

Zárókoncertként a brazil származású Tania Maria szórakoztatta a nagyérdeműt. A zongorista-énekesnő dél-amerikai zenei alapon nyugvó jazzes, időnként poposabb zenét játszott triójával. Nem tudom, hogy a Namyslowski Quartet keltett-e bennem némi fásultságot, esetleg Vukánék koncertje után vártam-e volna még a hangulat emelkedését, mindenesetre, Tania Maria nem hengerelt le, pedig ezt vártam. Kellemes nyáresti háttérzene, de maradandó zenei élményt egészen biztosan nem hagyott bennem. Ezt még egy kicsit tetézte az első szám után Tania Maria pikírt megjegyzése a sátor másik végében, büfé előtt sorban álló, beszélgető társaságra. A fesztivál közönségére korábban nem lehetett panasz, a koncerteket értő, érdeklődő közönség látogatta, innentől kezdve elsősorban a művészen múlik, hogy le tudja-e kötni közönséget. Ráadásul éppen Tania Maria zenéje az, amelyet leginkább nem a már-már klasszikus zenei koncertekre jellemző fegyelmezettséggel kéne végigülni, hiszen alapvetően tánczenét játszik. Mindezek ellenére, a koncertet úgy fejezte be, ahogy talán az a szervezők fejében megszületett forgatókönyvben lett volna: a záróakkordot a közönség énekelte be.

Tania Maria a Lamantin Jazzfesztiválon Fotó Józsa Botond
Tania Maria a Lamantin Jazzfesztiválon Fotó Józsa Botond

A nagykoncertek utáni napon a táborzáró koncertre is sor került, ismét a Country Clubban, immár a növendékek részvételével. Közel 30 produkciót adtak elő, a lehető legvegyesebb formában, hiszen a tábor során alakult zenekarokban együtt játszottak fiatalok és idősebbek, amatőrök és profik, kezdők és haladók. A koncertet a tábor kórusa nyitotta, s az utána következő zenekarok bizonyították, kreativitásnak sincsenek híján a tábor hallgatói, hiszen a jazzben már megszokott hangszerek mellett például két csellista is részt vett a táborban, és a többnyire standardekből összeállított koncerten az egyik növendék saját szerzeménye is elhangzott. Összességében egy jól felkészült, összeszokott, lelkes társaság mutatta meg magát.

Elismerés illeti a szervezőket, igazi sztárparádé volt Szombathelyen, a koncertek nem csúsztak, és nem adódhatott olyan technikai malőr, amely két és fél percnél több időt rabolt volna el. Az Improvizatív Zeneműhely által szervezett tábor és fesztivál nemzetközi színvonalú rendezvénnyé nőtte ki magát. Márkus Tibor, a fesztivál művészeti vezetője arra emlékeztetett, hogy jövőre 10 éves, tehát jubilál a fesztivál, és ezt a hagyományt érdemes nagy becsben tartani.