Jenő

Tzumó Árpád titkai

2011.08.08. 17:40

Programkereső

Rovatunkból megtudhatják, hogy milyen hangszeren játszanak és milyen eszközöket használnak a legismertebb zenészek. Ezúttal a legjobb iskolákban továbbképzett, versenygőztes, kiváló zongorista-zenekarvezető, Tzumó Árpád fedi fel titkait kollégája, Párniczky András faggatózásának engedve. VIDEÓVAL
Tzumo_Arpad_Foto_Porneczi_Balint
Tzumo_Arpad_Foto_Porneczi_Balint

- Te azon kevesek közé tartozol, akiknek megadatott, hogy kitűnő amerikai iskolákban képezze magát. Sőt, magától Herbie Hancocktól is tanultál. Esett szó az órákon a hangzásról, vagy ahogy a jazz-zenészek nevezik, a soundról?

- Szerintem a sound két részből áll össze. Az egyik született adottság kérdése, ahogy megszólal az ember kezében egy hangszer. A másik fele pedig az erre épülő, kidolgozott hang. Ez a második alapvetően technika kérdése. Most természetesen az akusztikus zongorán való játékra gondolok. Amikor a Monk Institute-ban tanultam, egyszer Thelonius Monk fiával, T.S. Monk dobossal pont erről beszélgettem az apjával kapcsolatosan. Teljesen máshogy fogta meg az akkordokat, mint ami abban az időben megszokott volt, így manipulálta a soundját. De említhetném példának Jack DeJohnette-et is, akitől szintén tanultam. Őt is sokat faggattam a soundjával kapcsolatban, ami azért érdekelt különösen, mert gyerekkorom óta játszom dobokon, apámnak köszönhetően, aki dobos.

- Érdekes, Jack DeJohnette pont fordítva volt ezzel. Gyerekkorában zongorázni kezdett és később váltott dobra, viszont most is játszik időnként zongorán...

- Igen, valóban így van. Jack azt mondta, és ezzel természetesen teljesen egyetértek, hogy a dob határozza meg egy jazz zenekar megszólalását. A hangerő nagyrészt a dobon múlik és a dinamikai változásokban is meghatározó szerepe van. Számára minden egyes dob vagy cintányér egy külön hang. Ezeknek a hangerőben való egy szintre hozása a cél. Egy zenésznek a legtermészetesebb, legjobb hangja mindig az, amikor a hang akusztikailag erősen megszólal, de nem válik harsánnyá. A mai technika lehetőséget ad arra, hogy kierősítve játszunk de az számomra legalább is, más helyzetekben érdekes nem az akusztikus hangszerek esetében. Jack és Wayne Shorter is mondta többször nekünk, hogy a sound kreálja a zenét. A hangod te magad vagy. A népzenék esetében is megfigyelhető, hogy az adott helyen létező hangszerek hangja, adottságai mennyire befolyásolják, hogy milyenné válik egy-egy nép zenéje. Az afrikai vagy indiai ritmusok kialakulásában nagy szerepe volt annak, ahogy a  dobok, ütőhangszerek együtt szóltak. Az nem kevés idő természetesen, amíg valaki elsajátítja annak a képességét, hogy igazán jól  meg tudjon szólaltatni egy hangszert.

- Tudnál példákat mondani arra, akiknek a keze alatt szerinted kiemelkedően szól a zongora?

- Elsőre klasszikus zenészek jutnak az eszembe, Glenn Gould vagy Horowitz, de mondhatnám Bartókot is, vannak felvételeim, amelyeken ő zongorázik, csodálatos. Érdekes, hogy az 1950-es évekig nem volt igazi különbség a klasszikus zene és a jazz között, ami a tempóban való játékot illeti. Minden hang tempóban szólalt meg, a romantikus zenét kivéve elképzelhetetlen lett volna, hogy direkt késve szólaljon meg egy hang. Nem a frazeálásra gondolok, amiben természetes eltér ez a két zenei ág.

- Picit visszakanyarodnék még Hancockhoz. Amikor láttam őt koncerten, pont DeJohnette-el, úgy álltak fel a színpadon, hogy a dob és a zongora szemben voltak egymással. Ez - gondolom - a jó kommunikációt segíti. Szóba jött órán ez, vagy más, a színpadi hangzással kapcsolatos kérdés?

 - Amerikában szinte mindenki tudja, hogy nem szabad túl hangosan játszani. Meglepő, hogy bár Hancocknak nagyon konkrét, a zenekart átszóló billentése van, mégsem hangos a játéka. Davisről is azt mesélik, hogy alapvetően nagyon halkan játszott, de ha kellett, tudott akkorát fújni, hogy mindenen átszólt. Wayne Shorter vagy Kenny Garrett is átfúj egy ötszáz férőhelyes termet anélkül, hogy bántóan hangosnak hallanánk a szaxofont. Ezek olyan kérdések, amivel nem csak Hancock, de minden zenész foglalkozik kinn.

- Mennyiben más a gondolkodásod, amikor elektromos billentyűs hangszert használsz?

Egy gépnek nincs lelke. Az elektromos hangzásoknál sokkal jobban szeretem a mechanikus keyboardokat, mint amilyen például a Fender Rhodes. Sikerült is nemrég vennem egyet, csak sajnos nagyon nehéz szállítani. Pedig a legdrágább szintetizátor sem fog úgy megszólalni, mint a Rhodes. Teljesen másképp is játszom rajta, mint egy szintetizátoron. Az elmúlt időben már Hancock sem használ szintetizátorokat, ő is, ahogy a legtöbben, egy Macintosh laptopra váltotta le őket. Ezzel szemben a mai popzenében szinte nincs is más, mint gépi hangzás. Ha meghallgatod Michael Jackson Thrillerjét, ott még fúvósok szólnak, nem szintik, mindössze egy Moog van csak a többi, élőben felvett hangszer mellett. Ma már a filmzenékre sincs annyi pénz, hogy egy szimfonikus zenekar feljátssza a megkomponált művet.

- Valóban így van, és még akkor is nagyon kilóg a lóláb, ha az első szólamokat felveszik élőben.

- John Williams-en kívül kevesen engedhetik meg maguknak, hogy stúdióban zenészekkel vegyék fel, amit írtak. Pedig a hangzás ilyen esetekben is meghatározó.

- Mennyire vagy elégedett azokkal a hangszerekkel, amik a rendelkezésedre állnak?

- Alapvetően elégedett vagyok, de van egy még egy beteljesületlen vágyam, nagyon szeretnék egyszer egy csembalót. Azon belül is a lantcsembaló, ami a legközelebb áll a szívemhez. Az 1700-as években volt elterjedt, tudtommal ma már csak egy hangszerkészítő mester épít ilyen hangszert. Legjobban a lantra vagy a gitárra emlékeztet, szinte énekel a hangja. Persze egy jó akusztikus zongorának is örülnék, bár a mostaninak nagy előnye, hogy nehéz rajta játszani. Így ha kigyakorlok rajta egy klasszikus darabot, azt bárhol meg tudom utána szólaltatni...

Életrajz

(Oláh) Tzumó Árpád zenészcsaládban született Budapesten 1980. január 29-én. Hét éves korában kezdett zongorázni. A Weiner Leó Konzervatóriumban folytatott klasszikus tanulmányait tizenhat évesen szakította meg, hogy jazzt tanuljon Márkus Tibor felügyelete alatt az Erkel Ferenc zeneiskolában. Első nagy sikere 1998 tavaszán a Magyar Rádió Füsti Balogh Gábor zongora tehetségkutató versenyének megosztott első helyezése, amelynek fődíja egy öt hetes nyári kurzus volt. 2001 óta nemzetközi téren is sikeres: 2001 nyarán a Jazz an der Donau verseny fődíja (Horváth „Plutó" József bőgőssel, Kőfalvi Csaba dobossal) valamint a legjobb szólistának járó díj Tzumóé lett. 2001 szeptemberében a Jazz Hoeilaart International Contesten vett részt a triója (Horváth „Plutó" József és Jellinek Emil), és a verseny történetében először az összes fődíjat megnyerte: a legjobb triónak és a kötelező darab leginvenciózusabb előadásáért járó díjakat, illetve Tzumó kapta a legjobb európai szólistának járó díjat. Ugyan ezzel a zenekarral 2001-ben készítette el első, My Time című lemezét. 2001 végén a Berklee felvételijén megkapta a legmagasabb ösztöndíjat, így tanulmányait a Berklee College of Music-on folytatta Bostonban. A következo évben felvételt nyert a Thelonious Monk Institute-ba. Ez idő alatt olyan jazz nagyságokkal koncertezett, mint Herbie Hancock, Wayne Shorter, Terence Blanchard és Kenny Garrett.
Itthon 2002-ben eMeRton díjban részesült, a Sláger Rádió pedig az Év fiatal jazz tehetségeinek járó díjat adományozta neki. Egy évvel később az 50 legsikeresebb magyar fiatal között szerepelt egy albumban. 2004-ben a My Time megkapta a Gramofon-díjat. 2008-ban Márciusi Ifjak, 2010-ben pedig Artisjus Zenei Alapítvány díjban részesült.

Gearbox:  

Zongora:

- Magyar építésű bécsi mechanikás Bösendorfer utánzat 

Billentyűk:

- Fender Rhodes

- Yamaha MM8

- Korg Z1

Otthoni stúdió (komponáláshoz, hangszereléshez):

- Miko Open Labs (Cubase programmal)

 Effekt:

- Line 6 DL4 viszhang