Katalin

Liszttől a ragtime-ig

2011.08.16. 11:40

Programkereső

Nem is olyan hosszú az út Liszttől a ragtime-ig, ezt mutatja meg az idei New Orleans Swingfesztivál egésze, és a Bohém Ragtime Band nyitókoncertje.
Bohém Ragtime Jazzband (nem bőgnek le)
Bohém Ragtime Jazzband (nem bőgnek le)

A New Orleans városához köthető hagyományos műfajoktól a szvingig utazza be a jazztörténetet a hetedik éve töretlen népszerűségnek örvendő, háromnapos fesztivál, amely kezdetnek még az 1900-as éveknél korábbra is repíti a publikumot, idén pedig a Liszt-bicentenárium előtt emeli girardi-kalapját.

Ittzés Tamás, a Bohém Ragtime Jazz Band klasszikus zenében is doktorált vezetője tíz éve nyert egy pályázaton Liszt Ferenc hatása a ragtime- és a szvingkorszakban című tanulmányával. Sokat köszönhet a tradicionális jazz Lisztnek és kortársainak, általános zenei párhuzamok és dallamvándorlások egyaránt előfordultak, végső soron tehát Liszt és a virtuóz romantika nélkül a ragtime és az utána következő stílusok nem születtek volna meg, vagy nem ilyenné váltak volna.

Szombaton az Európa-szerte keresett és a hazai jazzfesztiválokon is rendszeresen fellépő, tízéves Jazz Steps zenekar muzsikál, akik a korai és késői szving-repertoárból is válogatnak csemegéket. A Finok Zoltán vezette szeptett nemcsak stílushű előadásairól és remek hangszereseiről ismert, kiváló vokalistái további színeket visznek produkcióikba: Bartus Patrícia a Cotton Club Singers egykori énekesnője elvarázsol, Lázár István pedig, aki egyben a szeptett trombitása, a szórakoztatás nagymestere. Estjükön az amerikai Janice Harrington lép a Fesztivál Színház színpadára. 

janice harrington.jpg
janice harrington.jpg

A fesztivál zárónapján a 110 éve született trombitás-énekes zseni művészetét ünnepelhetjük a Louis Armstrong Revival Band jóvoltából, akik Németországból érkeznek. Az Alexander Katz harsonás által irányított, kilenctagú csapat New Orleans legjelesebb szülöttének századik évfordulóján alakult, s azóta is hódítanak különleges formációjukkal, melyben három külön trombitaszólam kelti új életre Armstrong jeles melódiáit és ismert szólóit.

NEW ORLEANS SWING 2011 Müpa, Fesztivál színház

Augusztus 26, 19:30 Liszttől a ragtime-ig - Ittzés Tamás, Bohém Ragtime Jazz Band
Augusztus 27, 19:30 A Jazz Steps és Janice Harrington (USA)
Augusztus 28, 19:30 Louis Armstrong Revival Band (D)

Bohém Ragtime Jazz Band
Ittzés Tamás (zongora, hegedű, tölcséres hegedű, ének, hangszerelés, zenekarvez.), Mátrai Zoltán (klarinét, tenorszaxofon), Lebanov József (trombita), Korb Attila (harsona, kornett, zongora, ének, hangszerelés), Lázár Miklós (hegedű, ének), Mátrai György (bendzsó, gitár), Török József (tuba, bőgő), Falusi Alfréd (dob)
Vendég: Zsoldos Bálint (zongora)

Jazz Steps Band
Finok Zoltán (klarinét, szaxofon, zenekarvezető), Lázár István (trombita, ének), Kovács Tamás (harsona), Nagy Iván (zongora), Lutz János (bőgő), Czakó Tibor (dob)
Vendég: Janice Harrington (ének), Szalóky Béla (trombita)

Louis Armstrong Revival Band
Peter „Sputnik" Lange (trombita, ének, hangszerelés), Andy Lawrence (trombita), Ralf „Mosch" Himmler (trombita), Jerry Senfluk (klarinét, altszaxofon), Alexander Katz (harsona, ének, hangszerelés, zenekarvezető), Werner Lener (zongora), Wolfgang Mörike (bőgő), Bernard Flegar (dob), Rebecca Madeleine Katz (ének)