Salamon

Értékelvű Jazzforum

2011.09.14. 18:27

Programkereső

Semmilyen programot, főleg jazzfesztivált nem tanácsos manapság értékelvű koncepcióval szervezni, a BMC azonban hősies módon az anyagi kockázatot is vállalja. Beszámoló a Jazzforum Budapest nyitókoncertjéről.

Semmilyen programot, főleg jazzfesztivált szervezni nem tanácsos manapság értékelvű koncepcióval. Budapesten az ilyesmi kiemelt anyagi kockázattal jár. A Gőz László vezette BMC mégis, és egyre inkább vállalja, az egyre szerényebb támogatói lehetőségek dacára is. Bár az is lehet, hogy csak nekem volt az a benyomásom, mintha az idén kissé enerváltabb lenne a Jazzforum - esetleg attól, hogy a Müpa Fesztivál Színházában rendezett nyitókoncerten a szokottnál kevesebben voltunk a nézőtéren. Ráadásul a fél ház is tovább apadt a második koncert közepéig, pedig addigra már egyértelmű volt, hogy a tavaly kipróbált bátrabb, igazi BMC-s értékrendet vállaló koncepció nagyon is vonzó; főleg a nem csupán szórakozni vágyóknak.

Jazzforum Budapest
Jazzforum Budapest

A haszonelvűséggel szembemenő, emiatt korszerűtlennek is nevezhető rendezvényt csak tovább terhelte a tematika, mely az érdeklődők fiatalabb - és nagyobb - hányadát feltehetően nem annyira tüzelte fel: vagyis a "lengyel fókusz". A közép- és kelet-európai - azon belül persze a lengyel jazz is - ugyanis több mint húsz éve mintha megszűnt volna létezni mifelénk. Pedig nem szűnt meg, és nem lett rosszabb; vagyis nem generációs kérdés van a dolog hátterében, de hogy mi, inkább ne menjünk bele... Lényeg, hogy a lengyel jazzre még negyedszázada úgy tekintettünk (fel) innen, mint követendő példára. Azt pedig, hogy nem lett rosszabb, hosszú és fontos nevekből álló lista bizonyíthatná - elég lenne néhány friss amerikai szaklapot (vagy weboldalt) fellapozni, hogy lássuk, mennyire ott vannak még mindig a jazzvilág élvonalának közelében. A „lengyel fókusz" indoklásában persze az is ott van, hogy hazánk az idén Lengyelországnak adta át a soros európai elnökséget, de ez csupán gesztus, figyelmesség a BMC részéről azt jelezve, hogy egy művészettel foglalkozó magáncégnek sem közömbös az ország-világ éppen zajló fontos eseménye. Ez ugye fordítva a legkevésbé sem elképzelhető.

Pawel_Kaczmarczyk_Foto_Pawel _Karnowski
Pawel_Kaczmarczyk_Foto_Pawel _Karnowski

A szeptember 7-i fesztivál-nyitányt a Paweł Kaczmarczyk Audiofeeling Band koncertje jelentette. A hazájában komoly sikereket elért formációnak néhány éve a német ACT lemezkiadó is bizalmat szavazott (náluk jelentek meg a nagyhatású svéd trió, az E.S.T. lemezei is). A bizalom pedig a budapesti koncert tanúsága alapján is érthető: nagy kedvvel zenélő fiatal társaság, tele erővel, vitalitással, ambícióval. A rokonszenves fiatalok közül főleg a szaxofonos Marek Pospieszalski és a zenekarvezető-zongorista Paweł Kaczmarczyk vonta magára a figyelmet. Az egyébként szextett formában - az említettek mellett bőgő, dob, ütőhangszerek és duduk összeállítással - megszólaló zenekar legfőbb erénye a fiatalos lelkesedés, mely azonnali közönségszimpátiát idézett elő. Koncepciót felfedezni már nehezebb volt a produkcióban (ami nem föltétlenül baj); ilyenkor mondjuk jóindulatúan, hogy eklektikus zene, vagy, hogy world-jazz. Ez utóbbi megjelölés a perui származású ütőhangszeres, Jose Manuel Alban Juarez és az örmény Hovik Hovanisian (utóbbi muzsikust hallhattuk a nádsípos népi hangszer, vagyis a duduk megszólaltatójaként) közreműködése miatt lehet indokolt. Az említett egzotikumok nem képviseltek jelentősebb pluszt a produkción belül; a duduk például csak az intrókban, illetve egy-egy rubatós zenei közegben színezte valamelyest a hangzást. A szextett zenéjének lényegét az egyszerű és frappáns témák ürügyén eljátszható hangszerszólók jelentették. A többnyire állóharmóniák, és sok manuális beidegződéssel kivágott rögtönzések dacára mégis dinamikus, hatásosan építkező és lendületes összhatású zenei produkció született.

Cool Running Orchestra
Cool Running Orchestra

A második rész - egyben lemezbemutató koncertként is - kivételes zenei specialitást ígért. Egyrészt olyan muzsikusok nevét olvashattuk a műsorfüzetben, akik önmagukban sem érdektelenek, másrészt nagyon enyhén fogalmazok, ha csak azt mondom: nemzetközi formáció, mert a hét tagú zenekar öt országból szerveződött, továbbá olyan zenei koncepciót harangoztak be, ami előre elképzelhetetlen (mellesleg egy hatodik ország zenéjére utal). A The Cool Runnings Orchestra néven beharangozott formációban német énekes és zongorista, Michael Schiefel és Carsten Daerr, francia szaxofonos és gitáros, azaz Christophe Monniot és Manu Codjia, bolgár harsonás, Georgi Kornazov, amerikai dobos, Hamid Drake, valamint magyar bőgős, Szandai Mátyás játszik egy csapatban. A koncepció pedig reggae-jazz, különös tekintettel a harminc éve elhunyt jamaikai legenda, Bob Marley munkásságára: vagyis egy úgynevezett tribute-produkció. A közönség azon hányada, amelyik a jazz valamilyen ismertebb csapásának reményében ült be a jazzfesztiválra, vagy akiknek a felsorolt nevek sem csengenek ismerősen, kisvártatva távozott. Bizonyára voltak olyanok is, akik simán bolondoknak minősítették a zenekart (nem teljesen alaptalanul, de föltétlenül jó értelemben), ők kicsit később hagyták el a nézőteret. A megmaradt negyedház viszont egészen biztos, hogy emlékezetes koncertélménnyel lett gazdagabb. A legkevesebb, ami elmondható az előadásról, hogy fergetegesen jó muzsikusokat hallhattunk (amit a nevek olvasatán is sejthettünk előre is, de ezt valahogy mégsem szokja meg az ember). A különlegesség ezen felül olyan lélekjelenlét, jó értelemben vett profizmus, stílusérzék, zenei humorérzék, melyek így, együtt elvétve vannak jelen egy koncerten. Hatalmas zenészegyéniségek, kliséktől mentes, innovatív és rendkívül szellemes együttzenélésének lehettünk tanúi.