Katalin

Vitézy Zsófia: „Budapest olyan, mint egy zsongó kávéház”

2011.10.04. 13:16

Programkereső

Október 7-én kezdődik a kortárs művészet fővárosi seregszemléje, a Café Budapest névre átkeresztelt őszi fesztivál. A két évtizedes fennállását ünneplő rendezvénysorozatról a Budapesti Fesztiválközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

- Korábban is minden évben nagyon erőteljesen megváltozott az őszi fesztivál arculata, most azonban át is keresztelték. Mit fejez ki a névváltoztatás, miért volt rá szükség?

- A névválasztás visszautal Budapest aranykorára, amikor a kávéházakban folyt a kortárs művészeti élet esténként, s művek születtek a kávéházi asztal mellett. Valamiféle pezsgés most újra elindult. Negyven év elszigeteltsége és földalatti mozgalmai után jött egy kis tetszhalál, nem nagyon találtuk a helyünket, de azóta felnőtt egy új nemzedék, aki újra szeret közösségben lenni, és megtalálja az önkifejezés helyeit, módjait, lehetőségeit, legyen az kávéház, café vagy romkocsma. Azóta Budapest olyan, mint egy zsongó kávéház, s kulturális élete európai viszonylatban a legszínesebbek közé tartozik. Ezt szerettük volna megjeleníteni az Őszi Fesztivál kínálatában, melynek alapgondolatát, hogy kortárs művészeket hívunk meg, kortárs műveket mutatunk be, persze nem vetettük el, sőt.

- Ahogy nem tűntek el a kőszínházban rendezett, profi technikát, nagy színpadot igénylő, sok nézőt vonzó programok sem. Hogyan fér össze a fiatalos, közösségi kortárs művészet a magas kultúra szentélyeivel? Lesz-e például a Nemzeti Színház aulájában a fesztivál ideje alatt alternatív kávézó?

- Ha kétszer ennyi pénzünk lenne, természetesen megcsinálnánk. Nagyon örülök, hogy legalább az első lépéseket sikerült megtennünk ennyire rövid idő alatt és ilyen kevés pénzből. A 2011-es Café Budapestet - annak ellenére, hogy maga az Őszi Fesztivál húsz éves - nulladik kiadásként, nagy kísérletként fogom fel. Amikor 2011 tavaszán átvettem a Fesztiválközpont vezetését, azon is el kellett gondolkoznom, hogy egyáltalán érdemes-e az Őszi Fesztivált 2011-ben megtartani, hiszen rendkívül kockázatos néhány hónap fölépíteni egy rendezvényt, ami egy, de optimális esetben inkább két év szervezést igényel. Ám a fesztivál lemondása azt a rossz üzenetet hordozta volna, hogy a konzervatív kormányzat nem szereti a kortárs művészetet. Arról nem is beszélve, hogy én magam is ezeknek a műfajoknak az elkötelezettje vagyok, és semmi nem ébreszt bennem nagyobb izgalmat, mint egy minőségi mondanivalóval bíró, új multimédiás eljárásokkal is dolgozó előadás felfedezése. A következő Café Budapestet mindenesetre azonnal elkezdjük szervezni, alighogy az idei véget ért.

- Szűkös forrásokat és szűk határidőket említett. Elárulhatja, hogy mekkora költségvetésből gazdálkodnak, és hogy miként tudják felgyorsítani a közismerten csigalassú közbeszerzéseket?

- A közbeszerzés valóban rendkívüli módon megnehezíti a munkánkat. Nagyon egyetértek a közbeszerzéssel mint a korrupció visszafogásának eszközével, de nem biztos, hogy a kulturális életre ugyanazoknak a szabályoknak kellene vonatkozniuk, mint az építőiparra. Márpedig a törvény nem differenciál. A költségvetésünk egyébként nyilvános: 100 millió forinttal terveztünk, de egy állami támogatás elmaradása miatt csak 80 millió forint körüli összegből gazdálkodhattunk. Két fő támogatónk a Fővárosi Önkormányzat valamint a Nemzeti Kulturális Alap. A MOL az utolsó pillanatban segített ki minket jelentősebb összeggel.

- Ami a programot illeti: a tánc továbbra is hangsúlyos, de a film kikerült a kínálatból. Profiltisztítás történt?

- Nem erőlködtünk azon, hogy legyen filmes program. Egyrészt azért, mert nem túl olcsó, másrészt a táncfilmek évről évre tartott mustrájában nem hiszek, egy év alatt nem születik elegendő jó táncfilm. Vannak persze más, érdekes filmes műfajok, de egy komoly filmfesztivál meghirdetéséhez pályázat, kuratórium, zsűri, eredményhirdetés és versenyprogram kell - mindennek megszervezésére egy nyár nem elég. De szeretném, ha újra nyitna a film és a többi vizuális művészet felé a fesztivál. A nyugat-európai művészeti gondolkodásban a vizualitás húzóműfaj, és az a célom, hogy részt vegyünk ebben a párbeszédben. Nekünk is vannak sajátos problémáink és kérdéseink, amelyekre ha hasonló eszközökkel reagálunk, akkor benne lehetünk egy olyan kulturális folyamban, amelyben azután joggal foglalhatjuk el azt a helyet, ami megilleti Magyarországot.

- Csak a fesztivál első napján féltucat esemény kezdődik egyidőben. Mi lesz az a néhány esemény, amin mindenképpen megpróbál részt venni?

- Szeretnék mindenhol ott lenni, legalább egy kicsit (nevet)! Számomra a legérdekesebbnek Nagy József két előadása, a sajnos csak kis közönséggel működő Megnevezhetetlen, és a Sherry-Brandy ígérkezik. Horváth Csaba művészeti vezetővel közös elképzelésünk volt, hogy hozzuk vissza Nagy József műveit a magyar művészeti közéletbe, mert az elmúlt években méltatlanul háttérbe szorult más olyan produkciókkal szemben, amik nem rólunk, kelet-európaiakról szóltak. A zenei programok sorában Dresch Mihály lemezbemutató koncertjét emelném ki, amelyen egy új, a furulya és a szaxofon házasításából született hangszert mutat be, amit ő talált fel, és fuhunnak nevezett el. A koncert idejére már meg is jelenik az új lemez, ez a helyszínen megvásárolható lesz. Hasonlóképp húzódik végig a fesztivál egész programján a tradíció és a modernitás kérdése. Nagyon érdekes lesz a „Városi séták" című program. A vezetett városfeldező túrák során olyan metszetben láthatjuk Budapestet, ahogy egyébként nem szoktuk, hiszen a villamoson ülve, újságot olvasva nem látjuk, hogy hol élünk, csak azt, hogy hogyan. És az előbbi sokkal érdekesebb.

- A Café Budapest programfüzetében megtalálható a 2012-es Budapesti Tavaszi Fesztivál beharangozója is, amely alapján úgy tűnik, a BTF-et egyelőre nem érinti hasonlóan erőteljes újrapozicionálás.

- A Budapesti Tavaszi Fesztiválnak a neve is és arculata is meg fog maradni jövőre, hiszen sikeresen bevezetett, ismert márkanév, amit egyrészt nem érdemes, másrészt nagyon drága megváltoztatni. Mivel hónapokon belül megkezdődik a jegyértékesítés, ez a rövid idő - többek között a közbeszerzések említett nehézkessége miatt - nem lenne elegendő, hogy új kreatív pályázatokat hirdessünk. A feladatunk inkább az, hogy a többféle használatban lévő arculat - piros, oroszlános, nemzetiszín virágos - közül kiválasszuk azt az egyet, ami tovább fog élni. Ha valaki netán azért aggódna, hogy nem lesz mire fölmászni jövő márciusban az utcán, akkor megnyugtatom: a piros óriásszékeket kihelyezzük, legfeljebb új funkciót találunk nekik.