Erzsébet

Csodálatos rezervátum

2011.10.08. 09:00

Programkereső

Berecz András énekes, mesemondó, népmesegyűjtő, folklórkutató és előadóművész. Idén megkapta előadóművésznek adható az egyik legnagyobb állami kitüntetést, a Kossuth-díjat.

Kevesen gondolnák róla, hogy Budapesten született. Magáról el szokta mondani, hogy az első dalokat édesanyjától tanulta, aki a híres kunhegyesi táncos, tréfafa és nótafa, Tanka Gábor lányaként sok ilyet tudott. És mind emellé "nagyon jó mesemondást" kapott. "A fő műsoradás édesanyám volt, aki kifogyhatatlan volt, megmaradt kunhegyesinek haláláig. Későn is került el onnan, amikor már nem változik az ember, iskolát sem járt, úgyhogy az eredetiségét nem volt, ami kikezdje. Őmellette minden olyan érdekes volt, mindenre olyan könnyedén, kedvesen oda tudott csodálkozni, ezerféle arcjátékot tudott, és könnyedén mindenből kerek történetet gyúrt. Hát ez volt az én iskolám" – mondta egy interjúban.

Berecz András
Berecz András

Berecz festőnek és jogásznak készült, de fordulatokban gazdag élete során volt rakodó, segédmunkás, erdőművelő és útkarbantartó is. Mára – ahogyan weboldalán olvashatjuk – “hajszolt embertársaim örömét keresgélő énekes, mesemondó lettem”. Televíziója soha nem volt (ahogy magáról büszkén mondja: "televíziótlan ember”), életét a mesére és népdalokra tette. Világa ezek közt létezik. Állandóan úton van. “Óvodásoktól nyugdíjasokig, nevelőintézettől parókiáig mindenféle rendű és rangú ember ’használ’ hazám az elszakadt részekkel, és a diaszpóra is. Kedves dalaim és meséim a honát kereső és a nagyon szerelmes ember hallomásai, látomásai. Felnőttekhez szólnak inkább.”

A meséket csodálatos rezervátumnak és természetvédelmi területnek látja, ahol még most is ritka szavak teremnek. Őrizni kell őket, mint a ritka őserdőket. Ugyanakkor a mesék nála élnek, virulnak, változnak, alakulnak. Semmiképp sem vitrin mögötti múzeumi darabok. Mese, dal nála együtt él. Mindig összefonódnak, átölelik egymást. Hol a mesék között megszólal a dal, hol a dalok között előkerül egy mese. Pályája kezdetén csángók között forgolódott, később Erdélyben, Felvidéken, Somogyban, a Nagykunságban, Nyírségben járt gyűjtőutakon. Legutóbb éppen Gyergyóban járt és gyűjtött, mert nem hagyták nyugodni az ottani népdalok, népzene. Ez az a székely zene, ami megfordította a magyar műzenét is. Erről írta Kodály, hogy "keményre csiszolt, monumentális stílus”, és "még nagy fejlődés indítója lehet”. Másutt “rigol-eké”-nek, “mélyszántás”-nak nevezi, mely a magyar lelket teszi majd termővé, mondja. A Gyergyóban összegyűjtött dalok és mesék az Új út teteje című produkcióban rendeződik egymás mellé.

A Művészetek Palotájába készülő előadás – amelyet kiváló zenésztársak tesznek teljessé – nem lesz mentes a pajzán felnőttmeséktől. Utalva a címmel is erre, hisz a Medvés egy tavaszváró-állatutánzó násztánc, amit két férfi jár. Berecz András ezen az estén a dalokat olyan mókák közé szorítja, melyekből – ahogy mesélni szokta – például kiderül, hogy a kifordított vérmedve miközben harapni felejt, az időt is kifordítja, s hogy hiába a két zseb – szőrehullott róka, kinek mínusz harminc fokban a háza ég.

 

Berecz András: Medvés

2011. október 17. 19:00 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Km.: Dsupin Pál (furulya), Vizeli Balázs (hegedű), Balogh Kálmán (cimbalom), Kádár Ignác (gardon)