Friderika

Sonny Rollins: "A zene nem kommersz"

2011.10.31. 11:00

Programkereső

Nem lehetne megírni a jazz törtenetét az idén 81 éves Sonny Rollins nélkül. Még nem volt húsz éves sem, amikor már Miles Davis mellett játszott, és Thelonius Monk vette a szárnyai alá. ’53 óta világhírű, amikor a Modern Jazz Quartettel vett fel lemezt. Coltrane azt mondta róla egy rádióinterjúban, hogy a kedvenc szaxofonosa. A Grammy- és Polar-díjas művész kitartóan turnézik az egész világon, ezúttal legújabb koncertlemezét népszerűsíti. Megkapta a legmagasabb állami kitüntetést Obamától, év végén pedig koncerten veszi át a Kennedy Center díját. November 10-i budapesti koncertje előtt telefonon válaszolt a Fidelio kérdéseire.

- A fiatal közönség számára fantasztikus dolog, hogy Ön személyében viszi tovább a hagyományt és képviseli azt a generációt, amelyiknek a mai sztárok már unokái lehetnének. Mi tartja továbbra is ilyen aktívan a pályán? Elég ehhez a zene szeretete?  

- Pontosan így van: a zene szeretete. Ami még akkor belém ivódott, amikor kisfiú voltam. Nagyon érdekelt, szerettem a zenét, csodás embereket hallottam muzsikálni Harlemben, ahol akkor éltünk. Testközelből hallottam Fats Wallert, a nagy zongorista-énekest, sok mindenki mást, Louis Jordant, rengeteg zenét hallgattam. Azt hiszem, már a bölcsőben megszerettem a zenét. És történetesen még mindig nagyon szeretem. És mindennap gyakorlok a hangszeren, próbálok fejlődni. Még nem érkeztem el arra a pontra, hogy úgy érezzem, már mindent megtanultam, továbbra is gyakorlok. Ugyanaz vagyok, mint aki voltam, mint amikor megkaptam az első szaxofonomat. Hét éves voltam akkor. Ugyanazt érzem most is, és mindezidáig képes vagyok fizikailag is úgy játszani, mint régen.

Sonny Rollins
Sonny Rollins

- Ez volna az a tanács, amit fiatal muzsikusoknak adna, akik felnéznek Önre? Hogy a zenét a szívük közepében őrizzék? 

- A fiatal zenészeknek azt tanácsolom, hogy ha hivatásos zenészek lesznek, akkor el kell kerüljék a kommersszá válást. A zene nem kommersz. Fel kell készülniük arra, hogy egész életüket a zenének szenteljék. Persze tudom, hogy ezt a tanácsot nehéz elfogadni. Mindenki jó életre vágyik, nagy autóra, szép házra, minden ilyesmire. És ezeket meg is lehet szerezni, csak mindennél fontosabb kell legyen a zene. Nekem a zene volt az életemben a legfontosabb. Sajnos most már egyedül maradtam, özvegyember vagyok, de a feleségem is tudta ezt. A zene volt az első, és ő csak azután következett. Így kell élni a zenésznek az életét, hogy az életét oda kell adja a zenéért, és morális életet kell éljen. Ezalatt azt értem, hogy nem szabad senki mást megbántani. Semmi bántó dolgot sem szabad az emberek ellen elkövetni. Kemény dolgokat mondok, de hát a véleményemet kérdezte, és én így gondolom. Az én felfogásom az, hogy senkit sem akarok megsérteni, nem akarok az emberek érzelmeibe gázolni. Hacsak lehet, ezt megpróbálom elkerülni. Amikor még fiatalabb voltam, nem egészen értettem ezeket a dolgokat. Nem fogtam fel mindennek a jelentőségét. Bármi történik az életben, mindennek jelentősége van, de nekem mindig ott volt a zene, ez segített át az életem tudatlan szakaszán, amikor őrültségeket követtem el fiatalon. Tudatlan dolgokat, bűnös dolgokat. A zene mindig megtartott egy biztonságos burokban. Az élet veszélyes, sőt csalfa. De ha a zenére támaszkodik, és a saját zenéjét játssza, és megpróbál fejlődni benne, akkor az ember azt fogja észrevenni, hogy közelebb jut ahhoz, amit hívhat akárhogy: felsőbb hatalomnak, vagy magasabb létezőnek. Ez az igazán fontos az életben. Az élet nem arról szól, hogy nagyobb kocsit vegyünk, vagy sok barátnőnk legyen. Az életben közelebb kell kerülni a felsőbbrendű hatalomhoz. És ezt érheti el a zene. A zene nekünk, embereknek lehetőséget ad arra, hogy magasabb szintre kerüljünk az életben. És ez csodálatos. Fiatal zenészként az ember nagyszerű élet elé néz. Ha hivatásos zenész lesz, nagyon jó, ha csak kedvtelésből játszik, az is jó. A művészet, a zene, a festészet, ezek a fontos dolgok az életben. A többi mind csak őrültség. A gyűlölködés, a háborúk, hogy az emberek ölik egymást, harcolnak és féltékenykednek. Ez ugyan mind az élethez tartozik, de az alantas része az életnek. Ha az ember zenész lesz, akkor a magasrendűt veszi célba. Ha pedig megpróbál fejlődni, akkor az fel fogja emelni az embert a magasabb rendű élet fényébe. Ezért olyan szép dolog a zene, ezért olyan szép dolog nagyszerű képeket festeni, vagy minden olyasmi, ami a magasrendű hatalomhoz közelebb visz. Nem tudom mi az valójában, tényleg nem tudom. Én csak egy tudatlan ember vagyok, mint bárki más, de azt tudom, hogy a zene olyan, ami kiemel abból, amit az életben magunk körül látunk. A tudatlanságból, a gyűlöletből, mindenből, ami körülvesz bennünket. Ezt biztosan tudom. 

- Ön mindig is kész volt állást foglalni politikai és társadalmi kérdésekben. Ez vajon abból következett, hogy a jazzműfaj mélyen társadalmi gyökerű, egyes társadalmi csoportokhoz köthető, vagy más oka van?  

- Nos, amikor kisgyerek voltam, velünk lakott a nagymamám. Nagyon aktív asszony volt, hitt az emberek jogaiban. És hát ugye, a világon mindig vannak emberek, akik azt akarják hinni, hogy jobbak másnál, és lefitymálják a másikat, hogy a fölébük kerülhessenek. Persze, ilyen az emberi természet, ezen nem lehet változtatni. Szóval egy aktivista nagymama mellett nőttem fel, és ezt a példát követtem egész életemben. Úgyhogy politikai értelemben is használom a zenémet, és ez mindig természetes volt nekem. Úgy gondoltam, hogy ehhez van tehetségem, tehát igen, amiben hiszek, amellett ki is kell állnom.

Sonny Rollins
Sonny Rollins

- Évtizedek óta zongorista nélkül felálló kvartettet vagy együttest vezet. Vajon azért, mert ez sokkal több szabadságot ad?

- A zongora gyönyörű hangszer. Csakhogy egy fúvósnak, egy trombitásnak vagy másnak egy kicsit túl meghatározó. Másképp mondva: a zongora vezeti az embert. Engem is vezet. De én nem akarom, hogy vezessen. Senki se vezessen, márpedig a zongora hajlik erre, a maga 88 billentyűjével. Erős, a hangereje is nagy, a harmóniákban is erős, meghatározó hangszer. Ha ez ember olyan dallamhangszereken játszik, mint a szaxofon, a trombita, vagy a harsona, a zongora képes nagyon erősen diktálni. És olyan dolgokra is rávesz, amit én nem feltétlenül akarok. Megvan a saját elképzelésem a harmóniákról. Persze nem akarom ezáltal lekicsinyelni a zongoristákat. Fantasztikus zongoristákkal játszottam, például Thelonius Monkkal, de ő nem diktált nekem, viszont a legtöbb zongorista diktál. Játszottam a csodálatos Tommy Flanagannel, nagyszerű zongorista, de ő sem diktált. Viszont a legtöbben diktálnak. Szó sincs róla, hogy minden zongorista negatívan hatna a gondolkodásomra, nem. De azért nagy részük igen, ezért nincs zongorista az együttesemben.

- Volt alkalmam találkozni Archie Shepp-el, és Randy Westonnal is. Kettejükön kívül hasonlónak gondolom Önhöz Ahmad Jamalt is, ha nem haragszik meg érte. Mindannyian erősen érvényre juttatják az afrikai zenei hatásokat az érett korszakukban, ami mellett nyilvánvaló bölcsesség és egyszerűség árad a játékukból, ahogyan a jazzhagyományt értelmezik és interpretálják. Elfogadható Ön számára ez a besorolás valamennyire?

- Nagyon is büszke volnék, ha ezekkel az emberekkel egy csoportban emlegetnének. Csodálom Randy Westont, csodálom Ahmad Jamalt, és kit említett még, Archie Sheppet, ugye? Hát igen, nagyon is csodálom ezeket az embereket. És a játékomban ahogy... ahogy egyre többet tanulok, és ahogy egyre közelebb kerülök ahhoz, amilyennek a zenémet elképzelem, ami a hivatásom a zenében, egyre több van ebből a zenémben. Afrikai... hatásokat említett? Úgy érzem, hogy kezdek egyre közelebb jutni ehhez. Ez egyre inkább így van az utóbbi néhány évben. Felismertem, hogy igen, ez az, amit igazán csinálnom kell. Már nem úgy játszom, ahogy mondjuk öt éve még játszottam. Bár lehet, hogy nem így kellene mondjam. Igyekszem eljutni arra a pontra, mostanában arrafelé tartok, amit mondott, és ennek egyre nagyobb jelentősége van a zenémben. Ez foglalkoztat mostanában, tehát ez egy profetikus megjegyzés volt az Ön részéről.

- Köszönöm. És amikor az újabb stílust emlegeti, abban fontos hatás a trinidadi eredetű calypso is, amely persze ugyanúgy afrikai gyökerű.

- Így van, igaz. A Calypso még közelebb visz egyfajta afrikai zenéhez, ezt igyekszem mostanában megvalósítani. Igaza van, próbálok egy olyan ideálhoz eljutni... nos, nem tudom egész pontosan leírni. De talán mostanában inkább képes vagyok egy szerves afrikai lüktetést játszani, amivel mélyebben bele tudok helyezkedni ebbe az érzésbe, akármi is legyen az. 

- Koncerteken gyakran előfordul Önnel, hogy a pillanatnyi inspiráció hatására egészen meglepő dalt vagy szerzeményt választ, amivel még a zenekari tagokat is meglepi. Ez viszont teljesen szembemegy a mai felfogással, amikor a zenészek szinte hangról hangra ugyanazt a koncertet adják elő esténként.

- Hát, ez így van! (nevet) De ezt régebben még többször csináltam. Csak a zenészeim dühösek voltak rám, ha túl sokszor jöttem elő olyan számokkal, amiket ők nem ismertek. De még ha ugyanazt a témát is játszom estéről estére, megvan ez az adottságom, a felsőbb hatalomtól, vagy valahonnan kaptam, hogy minden alkalommal másképp fog szólni, mégha ugyanazt a számot játsszuk, akkor is. Hú, egészen másképp szólt tegnap - szokták nekünk mondani. - Hú, ez a lemezen egészen másképpen hangzik. Mindig változtatok valamit. A jazz improvizáció. Egy lehetőség a variációra, és ezt én nagyon természetesen csinálom, nem kell rá gondolnom. Lehetetlen lenne nekem kétszer ugyanúgy eljátszani valamit. Az embert biológiai felépítése eleve alkalmatlanná teszi erre. De nem könnyű nekem, mert a zeneiparban, ahogy mondja, az emberek ugyanazt a dolgot akarják hallani, amit már hallottak a lemezen, pontosan úgy, de én arra képtelen vagyok.

- Ami miatt a lemezbemutató turné emlegetése az Ön esetében önellentmondás.

- Pontosan így van.

- Beszélgetésünk apropója, hogy először fog Magyarországon fellépni, ami a jazzrajongók számára történelmi alkalom. Ismer magyar zenészeket?

- Nos, nem tudom, biztosan, de általában, amikor az emberek Amerikába jönnek, nem mindig derül ki róluk, hogy honnan is valók, hamar amerikanizálódnak, nem is mondják meg, honnan valók. Biztosan találkoztam magyar zenészekkel, csak nem tudtam, hogy magyarok. De majd megpróbálok emlékezetes koncertet adni ott, persze mindig megpróbálunk jó koncertet adni.  De ha az ember ilyen helyen lép fel, mint Budapest, ahol ilyen sok történelem és hagyomány van, ahonnan ilyen sok zene származott, ezt szoktam érezni a saját játékomon keresztül. És ez erőt ad a játékomban, úgyhogy én magam is nagyon várom, hogy Önöknél játszhassak. 

Sonny Rollins
Km.  Bob Cranshaw - bőgő, Peter Bernstein - gitár, Sammy Figueroa - ütőhangszerek, Kobie Watkins - dob
November 10. 19:30 - MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem