Kelemen, Klementina

"Nem Womex, hanem Womax"

2011.11.06. 07:58

Programkereső

„Ez nem Womex volt, hanem Womax” - mondja egy kipirult, motoros szerelésbe öltözött kétméteres dán, miután a közönség álló ovációval ünnepeli Magyarország Hungarian Heartbeats című nyitókoncertjét a legnagyobb világzenei vásáron, a koppenhágai Womexen.

Aki nincs ott a Womexen, vagyis a World Music Expón, az a szakértők szerint nem számít a világzenében. Olyan ez, mint filmeseknek a Cannes-i Filmfesztivál, vagy a klasszikus zenében a szintén cannes-i MIDEM. Márpedig a legfontosabb lemezkiadók képviselői, producerek, koncertszervezők, zenei szakújságírók a Balogh Kálmán-Lukács Miklós Cimbalom Duónak, Dresch Mihálynak, a Both-Dongó Duónak, Szalóki Áginak, a Söndörgőnek és a Tükrösnek tapsoltak Koppenhágában, a Womex nyitókoncertjén. Ez pedig egyáltalán nem magától értetődő. Mivel több mint 90 ország vesz részt a Womaxen, ezért jó, ha egyszer ér ilyen megtiszteltetés egy országot, ráadásul a lehetőségért komoly verseny folyik. A Hangvető Zenei Terjesztő Társulás Lelkes András és Liber Endre vezetésével szervezhette meg a vásár történetében az első magyar megnyitót. A vizsga még tavasszal volt, amikor a Művészetek Palotájában bemutatták a programot a Womex képviselői előtt, akik ezután döntöttek.

WOMEX
WOMEX

De vissza Koppenhágába. A megnyitó előtt még a vásár épületében bolyongunk, ahol 270 standnál zajlik az élet. Minden nap konferenciákat, filmvetítéseket tartanak, a zenészek, menedzserek, producerek pedig rapid randikon találkoznak. A számok egyébként is elképesztőek: 50 ország 60 fellépője ad majd koncertet 6 színpadon. Ebből a tömegből kellene tehát kitűnnünk valahogy...

Ben Mandelsonnal, a Womex egyik alapítójával az Északi Standnál ücsörgünk, egy befüvesített piramis tetején, ami a vásár legkedveltebb találkozóhelye. "A magyar zenészekben annyi energia van, ami egy világnak elég. Már az első Womex óta szerettem volna, hogy majd egyszer ők nyissák meg a vásárt" - mondja az angol producer, aki 1994-ben kollégáival együtt hozta létre a városról városra vándorló világeseményt. Ben Mandelson rajongása irántunk egyébként abban is megnyilvánult, hogy producerként közreműködött az első Napra-lemezen Ezen a személyes kapcsolaton kívül pedig nyilván az sem tett rosszat a magyar megnyitó ügyének, hogy 2008-ban a Muzsikás együttes kapta meg a Womex előadói nagydíját, ami körülbelül egy világzenei Oscar-díjjal ér fel.

A nyitókoncert helyszíne a jóléti Dániához illő, több milliárd euróból megépített hipermodern kocka, a Koncerthuset, ami leginkább a Művészetek Palotájára emlékeztet, az akusztikája pedig tökéletes. "Olyan, mint egy Colosseum, egy nagy vörös aréna" - mondják a Söndörgő tagjai a backstageben. De ez még csak a beállás, a vörös székek egyelőre üresek a nézőtéren.

Dresch Mihály (furulya)
Dresch Mihály (furulya)

Dresch Mihály az öltözőben Szokolay Dongó Balázzsal próbáltatja ki frissen elnevezett hangszerét, a fuhunt, ami egy népi furulya és egy szaxofon keveréke. A színpadon Szalóki Ági tördeli a kezét. "Én csak meditálok és imádkozom" - mondja az énekesnő, akinek elment a hangja, kérdéses, hogy egyáltalán végig tudja-e énekelni a koncertet. Ez az este minidrámája, mindenki érte aggódik.

Amíg tart a beállás, a szervezők, Lelkes András és Liber Endre, akik a Tükrös zenészeiként is érdekeltek a ma estében, arról mesélnek, hogy a nyitógála praktikus okokból is sokkal jobb, mint egy koncert a színpadok egyikén. Merthogy ma ez az egyetlen program, így a közönség végig üli, míg a többi napon az emberek jönnek-mennek a színpadok között. "A lehető legtöbbet akarjuk megmutatni a rendelkezésünkre álló 62 percben abból, ami Magyarországon, a világzenei színtéren történik. Ezért játszik a Söndörgő balkán dallamokat, énekel Szalóki Ági cigánydalt és gitározik Both Miklós, a gitárprímás" - mondja Lelkes András. "A tét nagy, de ellene kell menni és egyszerűen jó bulit csinálni a színpadon, és jól érezni magunkat" - így Tompos Kátya, aki vendégénekesként erősíti a Söndörgőt.

Szalóki Ági
Szalóki Ági

Hogy ez mennyire így van, az már a koncerten derül ki. Az alaphangot a dán konferanszié adja meg, aki mint egy animátor, lelkesen ismételteti a közönséggel a nehezen megtanult mondatot: "Köszönjük a szép esti zenét!" És ezután szó szerint megáll a levegő - egy pillanat alatt mindenkit beszippant az atmoszféra. A színpadon a teljes magyar zenészgárda ott van. Mindig azt világítja meg a reflektor, aki éppen játszik, és ez a teátrális, mégis egyszerű megoldás egy apró varázslat: mintha csak az élet körforgása tükröződne benne.

A Tükrös kezd autentikus népzenével és tánccal, majd Szalóki Ági tölti meg a teret olyan érzelemmel, amely túl van minden hangon. És a közönség nem veszi észre vagy nem is akarja észrevenni azt a lelki és fizikai drámát, amin Ági keresztülmegy közben. A Söndörgő balkán ritmusai után Balogh Kálmán és Lukács Miklós jön a cimbalmokon. Élvezet nézni, ahogyan a hűvösnek gondolt dánok és egyáltalán mindenki a teremben hogyan melegednek át a magyar energiáktól. A lábak járnak, a kezek dobolnak, a fejek inganak. Ezt csak fokozza Both Miklós és Szokolay Dongó Balázs önfeledtsége és Dresch Mihály érzékeny, finom játéka, ahogyan sír és nevet keze alatt a hangszer. Majd még egyszer játszik a Tükrös és Szalóki Ági, aztán a fináléban mindenki.

Balogh Kálmán
Balogh Kálmán

Vastaps és álló ováció, valódi siker. Ahogy Balogh Kálmán és Szokolay Dongó Balázs fogalmaz: "Nincs más dolgunk, mint átadni Bartók örökségét. Mert az olyan erős üzenet, amit mindenhol megértenek a világon." A koncert után felhevült nézőkkel találkozunk a fogadáson. "Energia" és "sokféleség" - ezeket emlegeti a marselles-i lemezkiadó igazgató, az amerikai koncertszervező és a Guadalupe szigetéről érkezett néprajzkutató is.

Másnap a vásáron Lelkes András és Liber Endre sorolják élményeiket: „Volt olyan koncertszervező, aki így, ahogy van, az egész programot szeretné elvinni Spanyolországba. A Söndörgő pedig már több fesztiválmeghívást is kapott." És még folytathatnánk a sort, de persze a komoly tárgyalások még csak most kezdődnek. Mindenesetre a Magyar Standnál nagy a forgalom, viszik a cédéinket, keresik a menedzsereket. Úgy tűnik, kiváncsiak ránk. Még akkor is, ha egy kedves, őrült finn zenész, akinek együttese, az Alamaailman Vasarat klezmerrel, tehénbőgéssel és kecskemekegéssel kevert izgalmas népzenét játszik, azt mondja, semmit nem tud a magyar zenéről, és Magyarországról is csak annyit, hogy "pörkölt".

Este már ismét a Koncerthusetben barangolunk a színpadok között. Most derül ki, hogy Liber Endrének és Lelkes Andrásnak mennyire igaza volt. Tíz percnél többet az emberek nem nagyon töltenek egy showcase-en. Ráadásul a kínálat nyomasztóan nagy: itt van a fadóban utazó Carminho, a Les Charbonniers de l'Enfer nevű québeci francia férfikórus, a méltán felkapott brit folk istennője, Eliza Carthy és még ki tudja, hányan Madagaszkártól Afrikáig. De jó időben vagyunk jó helyen, ugyanis az előrejelzések szerint a nemzetközi érdeklődés egyre inkább a kelet-európai zene felé fordul majd. Ezért is szervezett a Womex-re Lelkes András konferenciát arról, hogyan tudnának a kelet-európai országok közös adatbázist létrehozva még jobban együttműködni. "Így jobban megismerhetnék egymást a zenészek és a koncertszervezők, és a nagy hangversenytermek akár abban is segíthetnék egymást, hogy a muzsikusok egy-egy turné alkalmával minél több helyszínre eljuthassanak".

Persze pénz nélkül minden csak álom. A mostani Womex-részvételt a szervezők jórészt hitelből, pályázati támogatásból és magántőkéből finanszírozták, na meg a szívesség-bankból, az "én tudok egy nyomdát, én meg tudok egy catering-szolgálatot, aki esetleg segítene" alapon. A beígért támogatások nagy része is csak utólag fut be. Pedig jó lenne, sőt nagyon jó lenne, ha az idei vásáron sem titkolt cél megvalósulna, és a következő Thessaloniki, majd Cardiff után Budapest is Womex-rendező lehetne és építhetne országimázst.

További beszámoló a Womexről: Az m1 csatorna 2011. november 19-én 13:35-től werkfilmet mutat be az idei koppenhágai World Music Expóról.