Olivér

Yardbird: hetet egy csapásra

2011.11.19. 13:40

Programkereső

Egyhetes fesztivált rendeztek a Yardbird Suite-ban, a kanadai Edmonton patinás jazzklubjában - jelenti kollégánk a helyszínről.

A fesztivál nevében (All-Canadian) ugyan hazai, de színvonalában határozottan nemzetközi volt, és azért néhány külföldi is fellépett. A Yardbird Suite, a legrégebb óta folyamatosan működő kanadai jazzklub híre messze eljutott az évek során, szerepel a chicagói szaklap, a tekintélyes Downbeat 100 legjobb Észak-amerikai klubját felsoroló listáján is. De a legnagyobb vonzereje egy jazzklubnak a szakma és a zenészek szemében az, ha a közönség teljes csendben hallgatja a produkciót. Ismert a leghíresebb európai jazzklub vezetőjének, a néhai Ronnie Scottnak az állandó zsörtölődése a koncertek alatti tányérzaj és duruzsolás miatt. Nos, a Yardbirdben ugyan üzemel bár - konyha nem -, de a vendégek teljes csendben figyelnek, ideális koncertkörülmények uralkodnak, miközben kivételt nem ismerő, szigorú fényképezési és felvételi tilalom van érvényben.

Yardbird suite
Yardbird suite

A nagyjából 150 fős befogadóképességű klubot önkéntesek üzemeltetik, de ez nem mindig volt így. Húsz évvel ezelőtt majdnem megszűnt az intézmény, ami már akkor is patinásnak számított, ugyanis nem volt pénzük, nem voltak önkénteseik, és nem volt helyük - meséli kérdésemre Jasiek Poznanski elnök. Most vannak önkénteseik és '94 óta ebben a volt raktárépületben működnek, de nincs pénzük - teszi hozzá. Ebben azért annyi túlzás van, hogy ugyan nem fizetnek a vendéglátást és -fogadást végző önkéntes személyzetnek, de természetesen rendes gázsit adnak. Edmontonban jól lehet az ilyen jellegű önkéntes ("társadalmi") munkára alapozni - magyarázza a klub tulajdonosának, a városi non-profit Jazztársaságnak lengyel származású elnöke.

Több korábbi költözés után először bérelték, majd meg is vásárolták a várostól az egyszintes épületet a város egyik központi, életteli Old Strathcona negyedében. Korszerű fény- és  hangtechnika mellett, tágas elrendezésben ülhetnek le a vendégek kényelmes karosszékekbe az asztaloknál, az oldalsó és hátsó karzat alig egy méterrel van csak magasabban a zsöllyénél. A Charlie Parker számának címét nevéül választó Yardbird Suite a színházi szezon idején üzemel, de Edmonton nagy nemzetközi jazzfesztiváljának állandó helyszíne is nyár elején.

Yardbird logo
Yardbird logo

A klubfesztivált, mesélte Poznanski ott jártamkor, hat éve szervezték meg először, mert becsődölt a nemzetközi jazzfesztivál. Más évszakban, más profillal, de nem akarták hogy az egymillió fölötti metropolis jazzfesztivál nélkül maradjon. Amikor azután feltámadt a nemzetközi fesztivál, akkor sem dobták sutba sikeres kezdeményezésüket. Idén nyolc zenekar lépett fel hét egymást követő estén, általában viszont csak pénteken és szombaton van koncert, kedden pedig jam session.

A fesztivál alatti keddet is a jam session formának szentelték, amelynek házigazdája ezúttal a fiatal zongorista, Stefan Kijek kvartettje volt. Kezdésnek játszottak egy húzós, kortárs, Mehldau, meg e.s.t. hatásokat mutató teljes szettet saját számokból. Szünet után a feliratkozott zenészek kaptak lehetőséget, a konszolidált hangulatban mindenki jól érezte magát, de eget rengető, hajnalig tartó buliról, mint amilyenekre a régi klubtagok emlékeznek ebben riportban, szó sem volt.

Andrew Downing
Andrew Downing

Másnap, november 9-én igazi csemegében volt része a nem teljesen telt háznak. A torontói egyetemen is tanító zeneszerző, bőgős és gordonkás Andrew Downing szeptettje szolgáltatta a zenét a Das Cabinet des Dr. Caligari című híres, 1920-as némafilmhez. A sokoldalú Downing, aki csak nemrég tért át a csellóra, már több sikeres némafilm-projektet tett le az asztalra, (Utazás a lehetetlenbe, The Shock, Az operaház fantomja). A Caligari teljesen lenyűgözte, még honlapjának design elemei is a film expresszionista díszleteire utalnak. Hagyományos filmzenét írt, amelyben ugyan előfordul improvizáció, de a cselekményt erősítő, motívumait aláhúzó, zörejeit imitáló hangszerek főleg kottából zenélnek nagy dinamikai- és tempókontrasztokkal. Downing szeptettjében a trombita-harsona-klarinét (vagy fagott) fúvósszekcióhoz a hegedű-brácsa-cselló csatlakozott, míg a gitár önálló szerepet kapott. Ez persze nem jazzbanda, de ez senkit sem zavart, a (sajnos túl kicsi felületre történt) vetítés és a zene együttese új élményt adott. Pedig határozott elszánás kell ennek a helyenként mára már nevetséges, a tízes évek spriritiszta gondolatvilágára építő horrorfilmnek a befogadásához. A gondolatvilág esztétikai megfelelőit a korai modernek táján kell keresünk. Downing nem is távolodik el túl messze a századelő zeneszerzőinek hangszerelési jegyeitől, inkább az egyes szólamokban és szólókban bontakoznak ki klezmer, country, és persze hagyományos filmzenei elemek, amelyekre Balanescutól Nymanig sok mindenki gyakorolt hatást. A lényeg, hogy Downing nagyon, de nagyon biztos kezű zeneszerző, amit a koncert második részében immár világosban előadott szeptett-darabjai is bizonyítottak. Ezek egy részét még korábbi nagyobb létszámú zenekarára, a Great Uncles of the Revolutionra írta és azóta áthangszerelte, másik részét az említett filmekhez szerezte.

Két nappal később egy másik, ugyancsak Kanada keleti nagyvárosaiban dolgozó zenekarvezető mutatta be új lemezét Edmontonban: a dobos Ernesto Cervini és hagyományos felállású kvartettje, amelyben tenorszaxofonon a New York-i Joel Frahm játszik. Stílusukhoz, a hard bophoz - vagy azt is mondhatnánk, hogy Parkerhez - híven nagy hőfokon és lehengerlő tempóban kezdtek. A nagymackó alkatú szaxis testméreteit meghazudtolóan fürgén játszik tenoron (a most bemutatott, There című koncertlemezen szopránozik is). A második téma előtt hosszabb hangnemem kívüli résszel vezette fel a témát, kortárs amerikai kontextusba emelve stílusukat. A következő, a lassabb témában a zongorista belegyorsít: Adrean Farrugia perkusszív stílusú pianista, amit főleg a dobbal játszott duóiban lehet észrevenni. Nem virtuózkodik, ezt csak a felületes szemlélő gondolná, viszont rengeteg akkordot fog, inkább tömötten, mint felbontásban, közben jobbjával száguldó dallamfutamokat visz meglepő helyekre, váratlan fordulatokkal, nagy ritmikai és akkordikus invenciókkal fűszerezve.

Ernesto Cervini Quartet
Ernesto Cervini Quartet

Cervini (aki zongorázni és klarinétozni is megtanult) egy minimál Yamaha felszerelést használ nagy Zildjain tányérokkal, nem zsonglőrködik rajta, az ő meghosszabbított keze inkább a zenekar, a szólók is alig hallhatók teljes kiállással, a társak csak háttérbe húzódnak. Cervini nagyon jó, mint a témák szerzője, de  még annál is jobb, mint zenekarvezető, aki összerántja és egyben tartja a kvartettet. Lennie Tristano stílusa előtti főhajtásnak szánta az egyik számát, ami a (jazzőrült komikus színész) Bill Cosby fejére hasonlító nagy kókuszdióról jutott eszébe. Másik megkapó sztorija saját szerzeménye kapcsán, hogy Franciaországban utazva a TGV vonatszignálról jutott eszébe a téma, egy másik ihlető motívum meg a granadai buszmegálló hangosbeszélőjén keresztül találta meg. A nyáron Európában is sikeresen bemutatkozott Cervini kvartettje nagy ünneplésben részerült a Yardbirdben, a zömök, mosolygós és tetőtől talpig muzikális dobos nagyon tetszetős, ha nem is mindig eredeti zenéje épp ilyen helyre való, akár hétnapos fesztiválra, akár hétvégi programba.