Olivér

Neve is van: Budapest

2012.02.24. 10:54

Programkereső

Tanár-tanítvány viszonylatban elvétve készülnek idehaza jazzlemezek, Juhász Gábor és Gyémánt Bálint új korongja azonban nemcsak emiatt érdekes. Az album középpontjában a város áll, melynek ők is lakói, s melynek persze neve is van: Budapest. Dupla INTERJÚ, kérdések nélkül.

Gyémánt Bálint: Mikor 1999-ben, tizenhat évesen megkerestem Gábort, hogy tanítson, fogalmam sem volt, ki ő. Ahogy a jazzről sem tudtam semmit. Egészen addig klasszikus gitározást tanultam, s mivel kamaszként élénken érdeklődtem a populárisabb műfajok iránt, a tanáraim a jazzt ajánlották. És kerestek nekem olyan jazzmuzsikust, akinek azért van affinitása a klasszikus zenéhez. Mondjuk úgy, megszólal a kezében a nylonhúros hangszer. Tanáraim nagyon szigorúan vették ezt. Mikor később mutattam nekik, milyen lemezeket szeretek, szó szerint azt mondták: ezek a művek nincsenek is rendesen megírva, ezek a zenészek csak úgy kiszórják magukból a futamokat. Amúgy tisztán emlékszem, amikor először mentem Gáborhoz, fáradtan csak megkérdezte, milyen zenét hallgatok. Mondtam, Michael Jacksont és Tankcsapdát. Mire a kezembe nyomta az Off Course akkor megjelent Street Of Secrets című lemezét, plusz John Scofield és Wes Montgomery egy-egy CD-jét. Hogy azért legyen némi fogalmam a jazzgitározásról.

Juhász Gábor és Gyémánt Bálint a 2010-es AEGON-díj átadóján
Juhász Gábor és Gyémánt Bálint a 2010-es AEGON-díj átadóján

Juhász Gábor: Halványan rémlik, Berkes Balázs ajánlotta be nekem Bálintot, aki amolyan hosszú hajú rockerként piros gitárral a kezében érkezett hozzám a Hattyú utcába. Előbb magántanítványként, később a Postás Zeneiskolában igyekeztem felkészíteni a Kőbányai Zenei Stúdióra. Örültem, amikor beindultak a sikerei, kijutott ösztöndíjjal Norvégiába, felbukkant a Transform Quintetben, később Harcsa Veronika és Gereben Zita együtteseiben.

GYB: Gábor volt az, aki végérvényesen a jazz felé irányított. Számomra meghatározó volt az az időszak, amikor együtt dolgoztunk, együtt gyakoroltunk. Aztán évekig nem találkoztunk. Miután 2004-ben felvettek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazztanszakára, megint elmentem hozzá. Ezúttal csak azért, hogy felmérhessem nála, hol tartok. Hisz az utóbbi évtizedekben - Oláh Szabolcsot és Fenyvesi Mártont leszámítva - mégiscsak nála tanult a fiatal jazzgitárosok színe-java. Nem tudom, van-e még valakinek idehaza ilyen referenciája. S nemcsak a jazz műfajában. Tíz éve teljesen odavoltam Nagy Ádámért (Roy és Ádám), rajongóként kérdeztem tőle emailben, hogy kinél tanult? Kiderült, Juhász Gábornál. Mikor azt írtam, én is, Ádám csak annyit válaszolt: akkor a legjobb kezekben vagy!

JG: Roppant jól esik, hogy ennyi remek jazzgitárosnak lehettem a tanára, Párniczky Andrástól Sütő Mártonon és Bende Zsolton át Csongrádi Gáborig. Miközben nyilván onnantól, hogy továbblépnek, értelemszerűen kollégák lesznek. Sőt, mivel közülük többen Hollandiában, Norvégiában vagy az Egyesült Államokban tanultak tovább, utólag érdeklődtem is az ottani tanítási módszerekről. Hátha egyes elemeik beépíthetőek idehaza. Magyarországon amúgy ennek a tanár-tanítvány együttjátszásnak van némi hagyománya, talán azért is, mert a legjobb jazzgitárosok zöme tanít. Hozta már az élet úgy, hogy én is játszottom egykori tanáraimmal, például Gyárfás Istvánnal és László Attilával. Bár tény, eddig egyikükkel sem hoztam létre közös projektet.

GYB: Gábort először 2008-ban hívtam vendégnek egyik koncertemre, azon adtunk elő közösen pár dalt. Később több szervező felvetette, miért nem játszunk duóban. Többek között Eszéki Erzsébet, akinek meghívására léptünk fel 2010 őszén az Aegon-díj átadón. Készültünk rá, tempókat és hangulatokat beszéltünk meg, de amúgy végigimprovizáltuk a műsort. A koncert után az öltözőben lelkesen mondogattam, hogy ez annyira jól sikerült, hogy tényleg kéne csinálnunk valamit közösen. Persze, legyen, mondta Gábor. Mire felhívtam a Hunnia Records vezetőjét, Hunka Róbertet - ő korábban felajánlotta, ha van új izgalmasnak ígérkező projektem, szívesen kiadja -, aki anélkül rábólintott erre a lemeztervre, hogy abból egyetlen hangot hallott volna.

JG: Mindketten szeretünk projektben gondolkodni. Bármennyire jóleső együtt játszani, a produkciónak mégiscsak legyen arca, fazonja. Hunka Róbert azt javasolta, legyen a nevünk Budapest Guitar Duo. Ami persze jól hangzott volna, nemzetközi viszonylatban is, de ez az elnevezés azért mindkettőnkben ellenérzéseket kelt. Miközben mégiscsak erősen kötődünk ehhez a városhoz. Ahol évtizedek óta a mindennapjaikat éljük. Ezért lett végül - kompromisszumos megoldásként - a lemez címe Budapest.

Juhász Gábor - Gyémánt Bálint: Budapest
Juhász Gábor - Gyémánt Bálint: Budapest
GYB: Ha már Budapest, elkerülhetetlen Cseh Tamás, akit ugyan személyesen nem ismertem, de fiatalabb koromban számos olyan alternatív bandában játszottam, ahol jelen volt a dalaival. Emellett több emlékestjén is részt vettem. Gábor többször találkozott vele, neki személyesebb volt a hozzá való viszonya. Így vettük elő tiszteletére a Budapest és a Születtem Magyarországon című dalait. Emellett két-két saját szerzemény hallható rajta, valamint három szabad improvizáció.

JG: Ezek a szabad részek mindig valamely városrészhez kötődnek, amelyben óhatatlanul felhasználtunk korábbi zenei gondolatokat, de felvétel közben igyekeztünk arra fókuszálni, hogy az adott helyszínek (Naphegy, Budai Vár, Rumbach Sebestyén utca) mit idéznek fel bennünk. Nyilván nem ugyanazt. Hisz utóbbi például Bálint számára az RS9 pinceklubot és a kétezres évekbeli jazzelindulást jelenti, míg számomra a RS9 Színházat, ahol a kilencvenes években a Tin-Tin kvartettel annyit játszottam. A Budapest lemezcímben pedig egy számomra fontos gondolat is benne foglaltatik: az itt és most érzése. Hogy ne más korok és földrészek zenéit éljük át (ezért sem készítettünk standardekből álló lemezt), hanem azt mutassuk meg, hogy mit gondolunk itt és most.