Gyöngyi

Kultúrjav, avagy az élő ellenpélda

2012.04.18. 18:28

Programkereső

Az iparág punnyadását semmibe vevő német lemezcég, az ACT vezetőjét tüntetik ki április 20-án a Jazzahead fesztiválon - írja ZIPERNOVSZKY KORNÉL. Heti jegyzetében kollégánk egy-egy zenei hírt, eseményt, jelenséget tárgyal E/1-ben, szigorúan a vonal alatt.

Škoda-díjat kap Siggi Loch Brémában - így is össze lehet foglalni a hírt, csak így elég provinciálisan hangzik, pedig nem az. Már az összeg is elég tekintélyes: 15 ezer euró. A helyszín és az alkalom: a brémai Jazzahead, Európa egyik jelentős szakmai találkozója és fesztiválja, amelynek törekvése, hogy Németországot középre pozícionálja az európai jazz színtéren. Ami a Jazzahead expo részét illeti, abban valóban vezet a kontinensen, és a német, illetve európai jazztalálkozók is jelentősek abból a szempontból, hogy sok feljövőben levő, tehetséges produkciónak biztosítottak bemutatkozást a koncentráltan szakmai közönség előtt.

Siggy Loch
Siggy Loch

Hogy Herr Loch mivel is érdemelte ki a díjat, akár el lehetne intézni azzal is, hogy kit léptet fel a gálaesten saját lemezcégének előadói közül: bár a Jazzahead vezetői biztosan beleszóltak, az ACT tulajdonos-vezérigazgatója nem hazudtolta meg önmagát: a német Jens Thomas és a brit Lighthouse trio (az itthon is nagy sikerrel fellépett Gwylim Simcock zongoristával) kapott meghívást. Tehát Loch még most is előre gondolkodik, a fiatalokban, neveket épít fel, pedig volna mire visszatekintenie. A hivatalos indoklás szerint ugyanis az idén 71 éves Loch a jazz ügyét szolgálja ötven éve, különösen a WEA európai igazgatójaként majd az ACT alapításával és működtetésével; a műfaj mint "kultúrjav" megőrzésén fáradozik. Eredetiben: Kulturgut, naná.

Siegfrid Loch legalul kezdte a szakmát: saját furgonjával fuvarozgatta a lemezeket a boltokba, területi képviselőként. Átmenetileg csinált egy dixieland zenekart is amatőr dobosként, annyira beleszeretett ebbe a zenébe Sindey Bechet egy koncertjét kölyökként hallva. Szerencsésnek mondja magát, hogy emelkedése a szakmai ranglétrán ilyen gyorsan zajlott, és azt is mindig hozzáteszi, hogy nagy lutrit vállaltak vele, a képzetlen fiatallal előljárói, és komoly megbízásokat, pozíciókat kapott, de meg tudta hálálni a bizalmat. Már Hamburgban volt, amikor a szárnyait bontogató Beatles fellépése által világhírűvé lett Star klub megnyílt. Loch kezdeményezte és vezette a Philipsnek az itt zajló első "élő" lemezfelvételeket. 1962-ben meggyőzte főnökeit, hogy lemezt rögzíthessen Klaus Doldinger német szaxofonossal, akire nagyon felnézett, amiért az oldtimer és a modern jazzt is ugyanolyan szinten játssza. Ez még ugyan bossa-nova lemez volt, a szükséges kompromosszum, de Doldingerrel utána megcsinálhatta a Jazz Made in Germany (Amerikában: Dig Doldinger) című lemezt, amely már művészileg is vállalható, kereskedelmileg is sikeres volt. Azóta, mondja interjúiban, példuál a jazz online-nak és a tavaly megjelent emlékirataiban, hogy olyan művészekkel akar dolgozni, akik a zenéjüket minél nagyobb közönséghez akarják eljuttatni. Tehát nem fordítva ülik meg a lovat, tehetnénk hozzá.

Jazzahead fesztivál
Jazzahead fesztivál

Loch pályáján az ACT alapításáig is sok érdekes dolog történt, Zoller Attilával is dolgozott például, még a Philipsnél, később a Warner (wea) csoport európai igazgatója lett Londonban. Mindezt úgy, hogy már a hatvanas években bejegyezte cégét ACT néven azért, hogy saját lemezcéget indítson, de erre ötven éves koráig nem került sor. Közben mind a Blue Note, mind az Atlantic (legendás jazzcégek) híres alapítóival is kapcsolatba került.

A lemezipart már az analóg hanglemezek kazettára másolása is erősen megrázta, de az igazán nagy sokk húsz éve következett be a digitális - az iparág képviselői szerint illegális - másolási lehetőségek kifejlesztésével és elterjedésével. Az lemezcégek összesített termelése nagyjából a felére esett vissza néhány év alatt. Ráadásul Loch kifejezett jazz-labelt alapított akkor, amikor a műfaj a globális lemezeladások mindössze kb 2%-át tette ki. De az ACT elindult, és egyedülálló teljesítményre volt képes: két évtizede minden évben növelni tudta bevételét az előző évhez képest. Ráadásul tekintélyes intézmény lett, kaptak Grammy-jelölést és Downbeat-címlapot - első európai zenekarként, az e.s.t.-vel, a MIDEM-en már tavalyelőtt gálát celebráltak nekik. Loch még svéd lovagkeresztet is kapott, annyi svéd művészt szerepeltettek. Olyannyira, hogy sokszor svédül hívják fel őket telefonon, pedig ők német cég.

De először a hispán zenei világ felé nyitott: a kölni rádió big bandjéhez Vince Mendozát hívta hangszerelőnek, meg olyan szólistákat, mint Michael Brecker és Al di Meola. A Jazzpaña siker volt, és jöhetett a következő lépés, az Europeana. Loch mindig átgondolta, hogy mekkorát tud lépni egyszerre, és a következő lépés is a fejében volt, mire rászánta magát. A francia, de vietnami származású gitáros, Nguyên Lê volt az első exkluzívan szerződtetett művésze, vele azóta is szorosan együttműködnek, közel járnak a húsz lemezhez. A második szerződést, talán egy még fontosabbat, a vörös trombonjáról ismert svéd Nils Landgrennel kötötte. Az is egyértelművé vált, hogy az ACT nem a jazzben uralkodó elvárásoknak kívánt megfelelni, a cég nem csak egy-egy tehetséges zenészt karolt fel. Loch a komplett produkciót, a művészegyéniséget kereste. Kritikailag talán legnagyob sikere Landgren első lemezének zongoristájához kötődik: Esbjörn Svenssonhoz. Az első e.s.t. triólemezt 1999-ben adták ki, és az áttörés ezzel teljessé vált: "jazz is cool" - a fiatalok az egész világon özönlöttek az expresszionista, tabudöntögető svéd trió koncertjeire.

Jazzpana
Jazzpana

Kereskedelmileg legnagyobb sikere viszont a már kialakult ACT profillal hozható nehezen össze: karácsonyi, akusztikus, szólózongorás lemez - csakhogy a Behavazódik a zongorám című albumot a nagy újító, Bugge Wesseltoft vette fel. Persze, neki is szerződést ajánlott a jó orrú igazgató, de ezt Wesseltoft azzal hárította el, hogy jönne szívesen, csak már elkezdte saját lemezcégének előkészítését (amit azóta ki is épített).

Loch nyilatkozataiban készséggel kitér arra is, hogy mi a titka, minek köszönheti az ACT-tal és korábban elért produceri sikereit. A Bechet-koncert óta töretlen rajongása az egyik előfeltétel, figyelemre méltó, hogy Loch végigmopedezett Hannoverből Düsseldorfba, a jazzfesztiválra, ahol végül Doldingerrel megismerkedett. Vagy hogy Landgrent a Jazz Balticán hallotta saját fülével, utána kereste meg a szerződéssel. Az ACT-nál már csak olyanokkal dolgozik, akiknek lemezét ő maga is megvenné a boltban. A művészekkel szemben nem csak a komoly motivációt tartja előfeltételnek, hanem azokat is előnyben részesíti, akik nem kifejezetten hagyományos jazzben gondolkodnak, és nem átallják népzenei, klasszikus zenei, vagy popzenei elemekkel átitatni zenéjüket. Az ACT-nak a műfajban eléggé ritka, széles ráfogású és hatékony marketing tevékenysége nélkül sem sikerült volna ilyen eredményeket elérni. Nem titkolja azt sem, hogy az örök arány, hogy általában a kiadott lemezek 20%-a tartja el a lemezcéget, a veszteséges másik 80%-ával együtt, rájuk is érvényes, de váltig hangsúlyozza, hogy a nyereséget az ACT mindig visszaforgatta a cégbe. Arra a legbüszkébb, mint a jazz online-nak mesélte, hogy nemrég Berlinben megszólította valaki a nézőtéren: - Maga a Mr ACT? Nagyon jó dolgokat csinálnak, csak így tovább! - lapogatta meg a hátát az ismeretlen.

Nagy kérdés, hogy a következő húsz évben mire lesz képes az ACT, no meg persze az európai jazzlemez-piac, immáron a teljesen online korszakban, amikor a "hordozó" fizikailag teljesen eltűnik. Loch tisztában van vele, hogy ő az internet előtti kor embere, és ezért lassan átadja a stafétát, mert nincs tisztában a digitális médiumok marketingjének módjaival. Csak azért aggódik, hogy legyenek olyanok, akik a fiatal zenészekkel foglalkoznak, felkarolják őket, mert ez mind a két oldalnak alapvető érdeke lenne: a művésznek és a közönségnek. Hogy a kultúrjavra is gondoljon valaki.