Bence

Ott akart élni, ahol a jazz szól

2012.05.19. 10:10

Programkereső

Pannonica bárónőről, aki feltehetően a jazztörténet legnagyobb mecénása volt, alig ismert, hogy magyar származású - írja előző heti témájának folytatásaként ZIPERNOVSZKY KORNÉL. Heti jegyzetében kollégánk egy-egy zenei hírt, eseményt, jelenséget tárgyal E/1-ben, szigorúan a vonal alatt.

Pannonica házassága Jules de Koenigswarter báróval, banktisztviselővel, a francia ellenállás nemzeti hősével, a háború után francia nagykövettel Nicát életében már másodszor kényszerítette olyan kötöttségekre, amelyeket nem tudott elviselni. Ahogy anyjával, a Nagyváradon született báró Wertheimstein Rózsikával, aki másfél évtizedes álomházasság után megözvegyült, sem tudott mélyebb kötődést kialakítani, mert kapcsolatuk útjában állt a rengeteg drill és a hadseregnyi személyzet, nevelőnő és illemtanár.

Pannonica
Pannonica

Nica külön élő férje számára az utolsó csepp a pohárban a Charlie Parker halálának körülményeiről szóló cikkek megjelenése volt. Parkert ugyan már életében elismerték mint a modern jazz legfontosabb úttörőjét, de életmódja, többnyire alkohollal és kábítószerrel összefüggésbe hozható botrányai lehetetlen helyzetbe hozták. A halála előtt már nem nagyon engedték be abba a jazzklubba sem, a Birdlandbe, amit róla neveztek el. Egyszer Parker teljesen szétzuhant állapotban csöngetett be Nica szállodai apartmanjának ajtaján, ahol ő is törzsvendég volt. Nica megetette, megitatta, saját orvosát hívta hozzá, és napokon át pihentette, altatta, amikor a már lábadozó, 34 éves Parker tévénézés közben hirtelen meghalt. A jazztörténet emblematikus, tragikus epizódjának ismert részlete, hogy a halottkém ötvenhárom évesnek saccolta.

Pannonicán az eset hullámverése mély sebeket ejtett. A pletyka Parkerrel kapcsolatban különösen fájt neki, hiszen Parker csak egy volt a sok, hozzá éjjel nappal bejáratos, a tenyeréből evő, saját Bentley-jén fuvarozott, jazz-zenész közül. De nem adta fel: miközben igyekezett gyermekeiről is gondoskodni, kitartott a modern amerikai művészet élcsapatának sorában. Az ötvenes években Jackson Pollock vagy Leonard Bernstein, Jack Kerouac és Allen Ginsberg ugyanazokba a jazzklubokba jártak, például a Five Spotba, mint ő.

Pannonica Három kívánság albumának címlapja
Pannonica Három kívánság albumának címlapja

Nica, már vonzó, dúsgazdag (fehér) bárónőként, sokgyerekes anyaként a társadalomban marginalizáltan élő, rasszista zaklatásnak állandóan kitett, rendszeresen alkoholizáló és kábítószerező művészek társaságát kereste. Csak egyetlen apró adalék ahhoz, hogy milyen társadalmi környezetben állt ki a feketebőrű zenészek mellett: mielőtt a szállodai szobapincér feltálalta volna vendégeinek a kaviáros, pezsgős vacsorát, azok csak a cselédlépcsőn vagy a személyzeti liften mehettek fel a szobába. A kortársak egybehangzó elbeszélése szerint ebben a környezetben találta meg igazi énjét, nagylelkű, végtelenül türelmes és empatikus volt. A zenészek pedig befogadták, mert mélyen magába szívta a jazzt, és a legmagasabb szinten értett hozzá. De kerülte a reflektorfényt, sokszor kifejezetten háttérbe húzódott. Még akkor is, amikor késő hajnalban, a jazzklubok bezárása után az egész jazzkompánia a bérelt apartmanjában vagy - a későbbi években - a villájában folytatta az örömzenével és egyéb nedvekkel bőven átitatott bulizást. A Rothschild-család régen úgy tartotta, hogy csak kétszer kell szerepeljenek az újságban: amikor megszületnek és amikor meghalnak. Ez a felfogás nem volt idegen a különc Nicától, ellentmondásos, nárcisztikus vonásokat mutató módon szembesült azzal, hogy mit közvetít róla a nyilvánosság.

Nica gyűlölte ugyan a tapintatlan és hazug bulvársajtót, még a komolyabb róla szóló cikkeket is szívesen meg nem történtté tett volna, viszont egyáltalán nem bánta az általa inspirált Julio Cortázar-novellát (ami magyarul Az üldöző címmel már a hetvenes években megjelent). Egyik védencének, Joel Forresternek azt is elmondta, hogy a novellabeli Tica alakja jól ragadja meg az ő személyiségének lényegét. Tica a történetben Johnny Carterrel - egy leginkább Birdről mintázott - szaxofonossal szerepel együtt. De a brit konzervatív neveltetés egyes elveit soha meg nem tagadó Nica valós élete eltér a bővérű Ticáétól, leginkább abban, hogy védenceire inkább tekintett anyai, mint szeretői szemmel.

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra
Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Minden családtag és barát egybehangzó nyilatkozata szerint a jazzkörökben töltött éveinek legfontosabb szereplője Thelonious Monk volt, de vele kizárólag csak plátói kapcsolata volt. Monk és Nica közös története valójában olyan hosszú és izgalmas, hogy Kastin könyvének több mint a fele ennek árnyalásával telik meg, Hannah Rothschild dokumentumfilmje háromnegyed részben erről szól. Erre ebben a rovatban is, remélem, lesz még alkalmam visszatérni.

Tica és Nica között a másik alapvető különbség, hogy Nica megpróbálta lebeszélni a kábítószerekről barátait, ismerőseit, még ha számukra védőangyalként és drogsegélyvonalként is működött évtizedeken át. Nica egy interjúban Nat Hentoffnak elmondta, hogy már a hatvanas években belátta, hogy ezt a döntést, a drogról leszokást csak ők hozhatták meg, helyettük senki sem tehetett semmit, ő sem. Az igazsághoz egyébként az is hozzátartozik, hogy Bentley-jéhez és hosszú szipkájához hasonlóan legendássá vált kifogyhatatlan laposüvege, melyben kizárólag minőségi töményet tartott.

Thelonious Monk és Bentley-e - Pannonica fotója
Thelonious Monk és Bentley-e - Pannonica fotója

De Nica titkai, hiába a rengeteg rá vonatkozó emlékezés a jazztörténeti memoárokban, hiába a két, teljes egészében róla szóló könyv, a filmek (amelyek közé a Thelonius Monkról szóló nevezetes dokumentumfilmet, a Straight, No Chaser-t is oda lehet sorolni), a centenáriuma előtt is titkok maradtak. Hiszen Nica nem csak a Polaroid fotókat és a mini-interjúkat rögzítette abban a biztos tudatban, hogy igaza van akkor, amikor ezeket a muzsikusokat a zseniknek kijáró tisztelettel közelítette meg, hanem hangfelvételeket is készített és naplójegyzeteket is írt. Magnószalagjai említésekor minden jazz-szerető ember szíve gyorsabban kezd verni: körülbelül 400 órányi hatalmas archívumot vett fel, amelyek főleg a lakásán készült jam session-öket dokumentálják, de egy részük nyilvános koncerteken készült.

Sajnos öt gyermeke eddig mindig szorosan lezárta a 'privacy' sorompóját, amikor a kutatók vagy a kiadók megpróbáltak hozzáférni ehhez az anyaghoz. Nem egyenesági leszármazottai hozták nyilvánosságra fotóalbumát és a róla szóló filmet meg könyvet. Az elzárkózás kiindulópontja nyílván az lehet, hogy Nica nekik is hátat fordított, amikor a jazz közegébe lépett át. De személye megkerülésével nem lehet megírni a modern jazz történetét, ami hatása nélkül nem is lenne ugyanaz.