Lukács

Újjászületik a cool?

2012.06.03. 08:30

Programkereső

Miles Davis 1949-es első saját együttese rövid életű maradt, de korszakalkotó repertoárja ma is több zenekart inspirál – írja ZIPERNOVSZKY KORNÉL. Heti jegyzetében kollégánk egy-egy zenei hírt, eseményt, jelenséget tárgyal E/1-ben, szigorúan a vonal alatt.

Miles Davis még igencsak zöldfülűnek számított 1948-ban, amikor először próbálkozott zenekarvezetőként, de ott volt mellette egy sokkal tapasztaltabb muzsikus, Gil Evans. Evans afféle szalont tartott fenn New York-i lakásában, ahol a korszak kiemelkedő zenészei összejártak, különösen azok, akik elégedetlenek voltak az új stílus, a bebop virtuozitásra épülő intenzív jellegével, mint például a zongorista John Lewis (később a Modern Jazz Quartet alapítója) vagy a baritonszaxofonos Gerry Mulligan. Davis azt szerette volna, hogyha Evans olyan hangszereléseket készítene az alakuló zenekarnak, mint amilyeneket a Claude Thornhill big band számára írt. De lehetőségeik sokkal szűkösebbek voltak, ezért a nagyzenekar létszámának felében kezdtek gondolkodni - így alakult ki a kilencfős együttes, amelynek végül az ügy mellett leginkább elkötelezett fiatal trombitás lett a vezetője.

Miles Davis - Birth of the cool
Miles Davis - Birth of the cool

De útjuk nem volt sikerrel kikövezve, bár Davis igazán hitt benne, annyira, hogy még egy Duke Ellingtontól jött ajánlatra is nemet mondott. Egy New York-i klubba szólt az első szerződésük, '48 szeptemberében, és Davis ragaszkodott hozzá, hogy Mulligan, Evans és Lewis nevét is kiplakátozzák, mint hangszerelőkét - ez teljesen szokatlan volt. Még egy rövid szerződést kaptak egy másik klubba a következő évben. Közben a Capitol lemezcég vállalta, hogy stúdióidőt ad a zenekarnak. '49 januárjában és áprilisában 4-4 számot rögzítettek, de a legközelebbi négyszámos felvételre majdnem 11 hónapot kellett várni, és időközben, sem azután már nem is volt semmilyen folytatása a projektnek, nem is próbáltak. A Capitol két kislemezt adott ki összesen négy számmal. A bizonytalanság miatt a zenekar koncert- és stúdiófellépésein csak a négy tagból álló mag maradt állandó, köztük az altszaxofonos Lee Konitz, a többi öt állandóan cserélődött. Az egyik legjellemzőbb szám az első lemezfelvétel idején készült Jeru, ami a komponista Mulligan beceneve, amit Davis adott neki.

A felvételek megjelentetésének és a zenekar posztumusz megdicsőülésének története kész regény, de nem tünteti fel a lemezipart valami jó fényben - későn eszméltek, mégis sok bőrt lehúztak az anyagról. A lemezszerződést eredetileg is kieszközlő tanácsadónak, Pete Rugolo jazzmuzsikusnak köszönhetően'54-ben végre a tizenkét számból 8 megjelent Classics in Jazz-Miles Davis címmel. De csak az LP típusú lemezek elterjedésével jutott el a Capitol odáig, hogy 11 számot kiadjon, és „visszadátumozással" a Birth of the Cool - amúgy frappáns - címet adja neki. Ugyanis időközben a cool elismert, sőt kereskedelmileg is sikeres stílussá vált; Mulligan, Konitz és mások befutása ezt a zenekart is új megvilágításba helyezte, ez az LP is fontos korszakhatárként került be a jazztörténetbe. Pedig a 12-ik (igaz, nem valami jól sikerült) felvétel már csak az 1971-es új kiadáson bukkant fel először. Viszont napvilágot láttak a legelső klubfellépés két koncertjének részletei is, Cool Boppin' címmel. A CD- korszakban bekövetkezett Complete... újrakiadás már azt jelezte, hogy ez az egyik legtöbbet újrahasznosított felvételsorozat. Képmutató módon az LP-t a Grammy Hírességek csarnokába is beválasztották - 1982-ben. El tudom képzelni, hogy Davis egy csavarosat káromkodott, amikor ezt meghallotta.

A megrekedt Davis-Evans-féle kezdeményezés sok muzsikust indított arra, hogy újra eljátssza a máig virítóan örökzöld számokat vagy új műveket írjon erre a hangszerelésre. Ahogy egyikük, az amerikai Jeff Preslaff fogalmazott: valahogy be kívánják tölteni azt az űrt, hogy ennek az igazi all-star zenekarnak, amely messze megelőzte korát, ilyen kevés lehetőség jutott. A Rebirth of the Cool egész mozgalom lett, az egyik első kezdeményező maga Gerry Mulligan volt. Konitz-ot, és a trombitás Art Farmert szólistának maga mellé véve egy tíztagú zenekart állított össze, lemezt is adtak ki ezzel a címmel. Amikor 1991-ben Rotterdamban találkoztak, Mulligan elmondta Davisnek, hogy fel akarja újítani a Birth of the Cool zenekar repertoárját saját együttesével. Davis nem zárkózott el az együttműködéstől, azzal váltak el, hogy kapcsolatban maradnak, de Davis még annak az évnek szeptemberében meghalt. Egyébként a jazzstílusok megújításában oly fáradhatatlan Davis csak egyetlenegyszer vett részt ilyen jellegű reprízben, éppen halála évében a Montreux-i fesztiválon, ahol Quincy Jones zenekarával koncertezett azzal az anyaggal, amit ő és Gil Evans bő 3 évtizeddel azelőtt rögzített.

A Re-Birth of the Cool műsorral a Gerry Mulligan tentet 1992-ben mutatkozott be. A következő, két részre bontott franciaországi tévéfelvételen a Blueport című Art Farmer-szerzemény hallható. Senkit se zavarjon, hogy Konitz neve látható inzerten Farmer szólója alatt, se az, hogy igen húzós a szám, Mulligannek ez a zenekara a turnén már egyáltalán nem ragaszkodott annyira a negyven évvel korábbi hagyományhoz, mint a lemez felvételén. 

A tény, hogy Davis halála után házának padlásáról előkerültek a Birth of the Cool felvételek eredeti kottái, újabb lökést adott a revivaleknek. Tavaly például a Cool Dawn nevű holland zenekar adott ki ilyen lemezt. Ráadásul az acid jazz divatjának idején egy soul-acid jazz lemezsorozatnak is a Rebirth... címet adták, amelyen például a Stereo MC, MC Solaar, a United Future Organization és mások szerepeltek. 

Dean McNeill
Dean McNeill

Művészileg nagyon komoly kísérlet az említett New York-i trombonos, egyben zongorista, Jeff Preslaff és kanadai trombitás barátja, McNeill új nonettje, a Complete Rebirth of the Cool. Mivel Gil Evans is kanadai volt, a nyugat-kanadai muzsikusok nagyon is magukénak érzik a projektet. Preslaff a winnipegi, McNeill a saskatchewani jazztanszak vezető professzora. Koncepciójuk nem merül ki abban, hogy lejátsszák az eredeti hangszereléseket, és arra szólózzanak. Ugyan a nyugat-kanadai, május közepi turnéjukon a Jeru és néhány más klasszikus is szerepelt az eredeti kottából előadva, a repertoárjuk ¾ része új kompozíció: felkérésükre fiatal kanadai szerzők és a zenekar néhány tagja erre a nonettre írtak műveket. A hagyományos ritmusszekció (zongora, bőgő, dob) mellett ugyanis a hat fúvós így áll fel: altszaxofon, trombita, trombon, kürt, tuba, baritonszaxofon. Ez adja meg a „cool" hangzás örökzöld frissességét, ez az, amivel Lewis, Mulligan és a többiek a klasszikus zene iránti lelkesedésüktől vezérelve annak idején kísérleteztek, erényt csinálva a szükségből, hogy izgalmas hangzással váltsák ki a big band erős megszólalását. Az új kompozíciók egy része megmaradt a cool stílus eszköztáránál, de a legtöbb a modern jazz erényeit is magáévá tette. A legjobban sikerült darabok vagy ritmikai újdonsággal (pl. latin-amerikaiakkal) toldották meg a polifon hangszerelés szépségeit, vagy kifejezetten a klasszikus repertoár egy-egy darabjának harmóniai vázát gondolták tovább. A Presslaff-Neill nonett első turnéja meglehetős sikerrel zajlott le, jövő hónapban még játszanak a Saskatchewan Jazzfesztiválon is. A Manitoba (Kanada) tartományi szubvenció (vö.: NKA) remélhetőleg elvezet a kiváló repertoár lemezen történő kiadásához is, hogy ne ismétlődjön meg annak a másik kilencfős zenekarnak az esete a lemezkiadókkal.