Gyöngyi

Fiatalítás a jazz csúcsain?

2012.06.30. 15:25

Programkereső

A jazzkritikusok két különböző éves szavazása határozottan trendváltást mutat – értékel ZIPERNOVSZKY KORNÉL. Heti jegyzetében kollégánk egy-egy zenei hírt, eseményt, jelenséget tárgyal E/1-ben, szigorúan a vonal alatt.

A héten hozták nyilvánosságra két tekintélyes amerikai intézmény szavazását az év jazzmuzsikusairól. A Downbeat című folyóirat és az amerikai Jazzújságírók Szövetségének (JJA) kritikusi nemzetközi, de amerikai többségű szakembergárdája ugyan részben mutat átfedéseket, azért a két listát így is érdemes összevetni.

A Chicagóban kiadott Downbeat lassan nyolcvan éve meghatározó magazinja a jazz-szakmának, voltak évtizedek, amikor szinte egyedül képes volt divatokat meghatározni - persze többnyire a zeneipar által sugalmazott módon. A Downbeatnek a leghíresebb kritikusok dolgoztak, és egy-egy kritikája sokáig téma volt a szakmában. Bár nyomot hagyott rajta az online zenehallgatás elterjedése és a nyomtatott sajtó háttérbe szorulása az internetes médiumokhoz képest is, tekintélye még mindig óriási. Ízlése - bár többször változott a szerkesztőség és a kiadó változásaival - alapvetően mainstream, melyet az utóbbi években sikeresen védett meg a kereskedelmileg sikeres, azonban általában sekélyes, pophoz közelítő irányzatoktól, mint ahogy a radikális avantgárd képviselői is ritkán kerültek címlapra. A Downbeat nagyjából magáévá tette a Wynton Marsalis-diktálta újkonzervatív, elitista fordulatot a nyolcvanas évek végén. A magazin kritikusi szavazásán idén, amint a kiadó sajtóközleményéből kiderül, 186 kritikus vett részt, sokan külföldről, és már ez is rekord, soha ennyien még nem szavaztak. Idén összesen 62 kategóriát állítottak fel, ezek között külön szerepelnek a feljövőben lévő tehetségek.

Vijay Iyer
Vijay Iyer

Mindezek tükrében szenzációt jelent, hogy a Downbeat augusztusi számában (amely július közepén kerül utcára) az éves kritikusi szavazáson az abszolút nyertes idén Vijay Iyer, az indiai származású zongorista lett. A hatvan (!) éve zajló kritikusi szavazáson először fordult elő, hogy valaki egyszerre öt különböző kategóriában legyen első. Ez még akkor is érdekes rekord, ha hozzátesszük, hogy az évek során nőtt a kategóriák száma. Majdnem ugyanekkora jelentősége van annak, hogy Iyer csúcsát rögtön beállította Robert Glasper, tehát két fiatal zongorista tört az élre: Iyer 41, Glasper pedig 34 éves. Iyerre még visszatérek a közeljövőben, Glasperről már volt szó ebben a rovatban.

Kettejük közül azért Iyer a valamivel tekintélyesebb kategóriákban nyert, leginkább azáltal, hogy az év zenésze és az év lemeze díjat is ő kapta, idén az ACT cégnél megjelent Accelerando című triólemezére. Tetejébe neki adták az év zongoristája díját is a Downbeat kritikusai, és viszonylag ritka egybeesés, hogy ugyanebben a kategóriában az AJJ, a Jazzújságírók Szövetsége is őt tartotta a legjobbnak. A Jazzújságírók Szövetségének szavazása csak 1997 óta létezik, ezért súlyát főleg az adja, hogy a 39 kategóriára több fordulóban szavaz az egyesület minden szakmabeli tagja.

Robert Glasper
Robert Glasper

A Downbeatnál Iyer triója lett az év együttese, és a Rising Star (figyelemre méltó tehetség) kategóriák közül a zeneszerzők között is első lett. Glasper Experiment nevű együttese nyerte az úgynevezett Beyond, vagyis a jazzműfajon túli kategóriát, és ugyanitt az év lemezét (Black Radio - Blue Note). A tehetségek között első lett mint az év zenésze, az év zongoristája, triója pedig az év együttese.

Röviden kitekintve a többiekre, nem meglepetés a két énekes elsősége: Cassandra Wilson és Kurt Elling. Bár érdemes megjegyezni, hogy Gretchen Parlato, akiről épp múlt héten is ejtettem néhány szót, megelőzte Wilsont a Szövetség díjosztóján, Elling kétszeres első idén is.

A magazinnál a legjobb nagyzenekar a Maria Schneider Orchestra (a Szövetségnél is, csak valamennyrie eltérőek a kategóriák) a bőgős Christian McBride és a dobos Jack DeJohnette első helye sem meglepő. A legjobb jazztörténeti lemez megint egyszer Miles Davis nevéhez fűződik: Live In Europe 1967: The Bootleg Series, Vol. 1 (Columbia/Legacy), egybehangzóan mindkét kritikusi testület szavazásán.

Nagy egyetertés volt a Downbeat és a Jazzújságíró Szövetség által felkért kritikusok között arról is, hogy Sonny Rollins az év tenorszaxofonosa, a JJA-nál továbbá ő az év zenésze és övé az év lemeze is. Sőt, a Road Shows, Vol. 2 (Doxy Records), amelynek turnéjával Magyarországra is eljött

Sonny Rollins Foto Kristoffer Juel Poulsen Copenhagen Jazz Festival
Sonny Rollins Foto Kristoffer Juel Poulsen Copenhagen Jazz Festival

Feltűnő, hogy a nagy multinacionális lemezcégek közül most egyik sem nyert a lemezkategóriákban, csak legfeljebb zenészeik által, közvetve (Glasper a Blue Note művésze). Független Rollins kiadója (a sajátja), és az Iyer lemezcége, az ACT (amelynek vezetőjét már méltattam itt).

Mind a Downbeat, mind az Újságíró Szövetség szavazásán az ugyancsak németországi ECM lett a legjobb kiadó, vezetője, Manfred Eicher is díjat kapott. Ha ehhez például hozzávesszük azt is, hogy Iyer legfontosabb zenésztársa, Rudresh Mahanthappa nyerte az altszaxofonos szavazást mind a két társaságnál, ráadásul a Downbeatben már nem is először, akkor nyilvánvalóvá válik egy olyan trend, hogy a jazzvilág centruma kicsit kitágult: német lemezcégek, inkább fiatalabb és inkább Európában népszerűbb zenekarok kerülnek első helyre, a legendás amerikai neveket megelőzve. A két indiai származású amerikai zenész, Iyer és Mahanthappa sikere azt jelzi, hogy a neokonzervatív vagy klasszicista ízlés már nem egyeduralkodó, ők ugyanis a szabad improvizációs hagyományhoz jobban kötődnek, néhány olyan alkotóhoz és korszakhoz, akiket és amelyeket Marsalisék háttérbe szorítottak. A konzervatívok Glasperék hip-hop irányultságát sem fogadják el, vagy nem tartják (igazi) jazznek. Különösen érdekes a Downbeat kritikusainál Glasper jó szereplése, hiszen a lemezről írt kritikájában a szerző rögtön leszögezi, ez nem jazzlemez (igaz, náluk nem is a jazzkategóriában nyert), és csak a végén teszi hozzá, hogy azért a műfaj nagy újítói biztos mosolyognak onnan föntről. Ha az új sztárok magukkal tudják hozni fiatal közönségüket a jazz iránt nyitottak táborába, azzal mindenki jól fog járni, és ezek a figyelemfelhívó akciók is betöltik igazi céljukat.