Jusztina

Esperanza tündér és az ő társasága

2012.07.22. 08:04

Programkereső

Eredeti, vidám, élénk, vonzó és zseniálisan tehetséges. Esperanza Spalding új lemezével (megint) bebizonyította, hogy tetőtől talpig tündérből van – írja ZIPERNOVSZKY KORNÉL. Heti jegyzetében kollégánk egy-egy zenei hírt, eseményt, jelenséget tárgyal E/1-ben, szigorúan a vonal alatt.

Filigrán alakját meghazudtolva egyszerre bőgőzik és énekel olyan színvonalon, hogy akár csak az egyiket is nehéz utána csinálni. Amihez Esperanza Spalding nyúl, arannyá válik a kezében. Az egész európai übernemzeti víziós dalversenyen nincs annyi ötlet és kellem, mint Spalding egy szerzeményében. A 2009-es Nobel-békedíj átadási ünnepségén és az idei Oscar-gálán a legszélesebbb közönséget is elbűvölte, elképesztő tempóban hódította meg nagyjából az egész világot. 2011-ben Esperanza Spalding Grammy-díjat kapott, mert nem kaphatta más. A "legjobb új előadó" címét érdemelte ki, ami előtte sohasem sikerült egy jazzistának sem. Legújabb lemezével pedig mindenkit meggyőzött, aki eddig még nem tudta, hogy tetőtől talpig tündérből van.

Esperanza Spalding
Esperanza Spalding

Az egyedülálló anya által Portlandben felnevelt, sokat betegeskedő Esperenza Spalding öt évesen választotta a hegedűt, tíz évvel később már a helyi félamatőr kamarazenekar koncertmestere volt. Közben felfedezte a bőgőt is magának, különböző tinizenekaroknak lett tagja, szöveget írt és énekelt is. Először Portlandben tanult komolyabban bőgőzni az egyetemen, de rövid idő után ösztöndíjat kapott a Berklee-re, ahol szintén hamarabb fejezte be a tanulmányait a szokásosnál, és húsz évesen, 2005-ben, rögtön a diploma után fel is ajánlottak neki egy tanársegédi állást. Egyszer, még az elején, főleg az anyagi terhek miatt majdnem abbahagyta, és épp elment volna politológia szakra, de az egyik tanára, Pat Metheny maradásra bírta. Azt mondta neki, hogy ne menjen el, mert megvan benne az X-faktor.

A Berklee-n tanárként megismert Joe Lovano hívta el először, hogy egy triója, majd az US5 tagja legyen. Egy spanyol zongoristával trióban vette fel első lemezét 2006-ban, szerzőként is bemutatkozó albuma pedig két évvel később érkezett. Turnérutint és énekesi trükköket Patti Austintől lesett el, akinek kíséretével sokat utazott. Tavalyelőtt már óriásit szólt a Chamber Music Society című koncertlemeze, amelynek párja az új, márciusban megjelent korong.

Bárki adott volna ki Radio Music Society címmel lemezt, biztosan felkelti az érdeklődésemet, hiszen mind a három dologban erősen érdekelt vagyok, persze nem részvényesként, hanem önköltséges vagy nonprofit alapon. De tudtam, hogy Esperanza Spaldingot milyen fából faragták, mert már a magyar közönséget is elkápráztatta, először a MOL Budapest Jazzfesztiválon, azután a Müpában. A lemezcím több mindent jelent, borítójának fő motívuma egy nagy táskarádió a hetvenes évekből, amit díszletként a turnén is felállítanak. A rádió mint Spalding zenéjének közvetítője, médiuma visszatérő motívum. A rádiós zenei társaság a lemez első dalának klipje alapján jelentheti például azokat a türelmetlen autósokat is, akik idegesen várnak, hogy végre elinduljon a sor a dugóban, amikor egyszer csak megszólal "az a dal" a rádióban, amitől mindenki jókedvre derül, majd táncra perdül. Bármennyire is banálisan hangzik a dal szövege és a klip története prózában elmesélve, ez az Esperanza-jelenség titka: olyan sugárzó, fénnyel, vidámsággal, élettel teli személyisége van, ami mindenen átüt, amit csinál, és az emberek többsége azonnal rezonál is rá.

A bőgős-énekes most már tekintélyes szerzőnek számít: a két album dalainak döntő többségét, rajta a szövegek egy részét maga írta. Az első kiadvány a portlandi kamarázó társaság előtt nemcsak elnevezésében rója le tiszteletét, hanem az intimitást megvalósító koncepciójában is, a vonósokra alapozó hangszerelésben. Az RMS viszont extenzív, tisztán jazz felfogásban készült: célja a popzenére jellemző dallamok, groove-ok és dalok feldolgozása és kiaknázása egy nagyobb létszámú jazz-zenekarral. Mindkét lemezt gazdagítják néhányan a mesterek közül: Terri Lynn Carrington, Milton Nascimento, Gil Goldstein az előzőn, Joe Lovano, Jack deJohnette, Billy Hart és megint TLC az újabb CD-n. Spalding azzal magyarázza a szerepeltetésüket, hogy nagyon megszerette ezeket a muzsikusokat, sokat tanult tőlük, és azt kívánja, hogy minél szélesebb közönség hallhassa őket. Példaképeinek azt a tulajdonságát is megtanulta, amire a lemez sajtóanyagában így utalt: "Azt hiszem, szó szerint jót visznek azoknak az embereknek az életébe, akik hallják őket."

Egyébként a néhány híres, idősebb közreműködő ellenére az alaphangot Spalding generációja adja meg, a zongoránál Leo Genovese, két számban vokálozik Gretchen Parlato, és bőven akadnak vendégek a hip-hop világából is. A stúdióban egy iskolai big band, a most is zajló turnén összesen 12 tagú nagy együttes szólaltatja meg a számokat. Hogy milyen sok munka van az album dalaiban, amelyek közül csak három feldolgozás, azt egy Wayne Shorter-szerzemény két koncertfelvétele mutatja meg, amelyeket a posztoló rajongó rögtön össze is fűzött. Az Endangered Species eredetileg csak instrumentális számuk volt, Spalding később hangszerelte újra és akkor írt hozzá szöveget is. Az már csak hab a tortán, hogy egy esőerdőmentő alapítvány jól is jár a felvétellel.

A lemez vásárlói kapnak egy jelszót az előadó website-járól letölthető klipfüzérhez, amely a teljes albumot tartalmazza ilyen formában. A luxuskiadású lemez ugyanezt DVD-n is tartalmazza. Ez egy folyamatosan is megnézhető szkeccsfilm, a klipek egymásra rímelnek - de más sorrendben, mint az audió lemezen. Láss csodát, a film forgatókönyvírója is Spalding, rendezője Pilar Sanz. A lemez persze a klipek és sztorik, vonatkozási pontok nélkül is izgalmas, mint ahogy nem kell feltétlenül tudnunk, hogy William Blake angol romantikus költő és festő verse inspirálta Spalding előző lemezének első számát. A film részben kielégíti azt a tagadhatatlan kiváncsiságot, amit Spalding sikere keltett, mert a legtöbb klipben ő a főszereplő is. Ez biztosan nem esett nehezére, hiszen a dalokban sem távolítja el magától különösebben a szövegek, történetek hőseit, itt-ott egyértelműen személyes emlékek, tapasztalatok bukkannak fel. A rózsák városa például Spalding szülővárosa, a fahéjfáról szóló fantázia pedig egy búvalbélelt barátnőjét hivatott jókedvre és több önbizaloimra indítani. De nincs kétség az olyan, úgymond önéletrajzinak mondható utalásokat illetően sem, mint a Joe Lovano-kép a szoba falán, ahol Spalding gyakorol. Máshol meg egy filmplakát látszik: A legfontosabb a szerelem (L'important C'est D'aimer, Andrzej Żuławski klasszikusa 1975-ből). Spalding a Barcelonában és New Yorkban játszódó szerelmes jelenetekben is vállalt főszerepet (bár kora és bájos közvetlensége erre csábítana, jobban tisztelem, minthogy keresztnevén emlegessem, ami egyébként reményt jelent), ezek tovább árnyalják a dalszövegeket. Előfordul bennük viszonzatlan szerelem, faképnél hagyás, pofára esés a vágyott társ homoszexualiása miatt, azután meg az élettárs megunása egy leszbikus flört hatása alatt, valamint az örök férfi trónra ültetése és önfeláldozó körülrajongása.

Esperanza Spalding
Esperanza Spalding

Spalding ugyan számolatlanul szórja maga körül az életvidámságot, de ez nem operett. 27 évesen rég érett, felelősen gondolkodó művész. A Black Gold című szerzeménye kifejezetten didaktikus céllal íródott tanmese kisiskolás afro-amerikai fiúknak az őshaza, Afrika értékeiről. Az amerikai himnuszra szarkasztikusan utaló Land of the Free pedig annak az embernek (Cornelius Dupree Jr.) a történetéről íródott, aki 30 évet töltött ártatlanul börtönben, mert a bíró nem hagyta jóvá a DNS-tesztet, az őt felmentő bizonyítékot. Egy másik szám klipjéhez pedig az amerikai légierő adott kölcsön demonstrációs képsorokat. Lehet, hogy azóta megbánták.

Ha sokáig elemezgetjük, a végén még kiderül, hogy a Radio Music Society semmi igazán új elemet nem tartalmaz, csakhogy a különböző elemek pont ilyen szerepeltetése által mégis elképesztően eredeti és harmatosan friss. De ez nem is lólengés, hogy az új elem eleve több pontot érne. A művészi összhatás persze tíz pont, de csak ha tényleg nem lehet többet adni.