Erzsébet

Vörös Niki (Le)grand lemeze

2012.10.06. 12:45

Programkereső

Grandiózus ráfogással rögtön egy teljes Legrand-anyagot vállalt be bemutatkozó lemezén Vörös Niki - írja ZIPERNOVSZKY KORNÉL. Heti jegyzetében kollégánk egy-egy zenei hírt, eseményt, jelenséget tárgyal E/1-ben, szigorúan a vonal alatt.

Milyen viszonya lehet a 2010-ben diplomázott magyar jazzénekesnek a nyolcvan éves film- és musicalszerző Michel Legrand-hoz? Elég meglepő, sőt karakán választás azok szemében, akik a "belevavló csaj" Vörös Nikit és a már régen klasszikusnak számító dalszerzőt is ismerik.

Vörös Nikolett
Vörös Nikolett

Legrand még most is termő kútja szinte kiapadhatatlan. A klasszikus képzettségű zongorista és zeneszerző egy olyan lemezzel futott be '59-ben, amelyen Kern, Hammerstein, Porter valamint francia szerzők és előadók (pl. Piaf) dalait dolgozta fel  zongorás trióval, de úgy, hogy mindegyik kifejezetten Párizsról szóló nóta volt. Amúgy előtte már egy féltucat lemezt letett az asztalra, alapozásként... Legrand több mint kétszáz (betűvel írom, merthogy nem tévedés) filmzenét szerzett. A Cherbourg-i esernyők, 1964 óta, ami az első végig énekelt (film-)musical volt, szétkapkodják a rendezők, és annyit dolgozhatott Hollywoodban, amennyit akart. A hatvanas évektől kezdve minden valamirevaló világsztár együttműködött vele, Oscar Petersontól Barbra Streisandig, hogy olyan francia nagyságokat ne is említsünk, mint Stéphane Grappelli. Molnár Ferenc Lilliomából (meghagyva a magyar címet, de a harmincas évek Amerikájába áttéve a helyszínt) nemrég mutattak be egy Neumeier-balettet Hamburgban természetesen az ő zenéjével, tavasszal lesz a párizsi premier. Azt a rengeteg zenét, amit alkotott, nehéz egy kalap alá venni, egyféle jellegzetességét megfogni, miközben persze az is igaz, hogy könnyű felismerni a szerzői stílusát, hiszen mindenek előtt dalszerző. Egyszer s mindenkorra megfogadta, amire tanára, Nadia Boulanger intette: Tegyél bármit, amit akarsz a kíséretbe, a dallam alá vagy fölé, de végül úgyis minden a melódián múlik. Sok szekunndal és prímmel lépegető, gyakran szexttel és oktávval ugró melódiái közül alig van, amelyikből nem lett sláger, és amikor a zenéjére oly jellemző hatvanas évek-beli életérzés elmúlt, népszerűsége semmit sem csökkent, sőt. Sting ugyanolyan szívesen énekelte dalait, mint Iggy Pop, Alison Moyet, Natalie Dessay - akivel Novemberben turnézik -, vagy éppen Jamie Cullum.

Vörös Niki frappánsan csak annyit közöl lemezének borítóján, hogy azért választotta Legrand-t - mifelénk elég szokatlanul - egyedüli szerzőnek a lemezre, mert rájött, hogy régóta benne, vele élnek ezek a dallamok, tehát nem kell tovább keresnie. Nikit a lemezen is szereplő, 2005-ben alakult saját jazzkvartettjén kívül leginkább az Ez a divat frontembereként ismeri a közönség - ami valami egészen más. Ettől a lehető legtávolabbi póluson kezdi, az I'll Wait for You bevezetőjével, halk, de intenzív, feszültséget árasztó, csak basszusgitár kísérte szöveg nélküli énekkel, és innen indítja az első strófát, csak a strófa végén kapcsolódik be a zongora, majd a refrénben a dob. A dallamot, ezt végig érezni, Niki ugyanolyan becsben tartja, mint a híres zeneszerző. A lemezre egy-két kivétellel a leghíresebb Legrand-slágerek kerültek, de ezeket inkább standardnek kell neveznem, mert Niki is így közelít hozzájuk. Énekesnőként pedig számonként végiggondolt karaktereket ad, de nem akar versenyre kelni a filmek és a musicalek pilláikat rebegtető "grande dame"-jaival. 

Már az első számban odatesz egy minden szempontból jól sikerült, szépen végiggondolt és kivitelezett imprót, amely érettségről és összeszokottságról tanúskodik... főleg a zongoristával, Vörös Lászlóval, aki persze Niki fivére. Ezeket az erényeket a Watch What Happens, a Sea and Sky és az Ask Yourself Why is felmutatják, ezek szerintem a lemez csúcsai. Talán éppen a zárószámban jutnak el a legizgalmasabb szintre az imprók. Ebben és még néhány számban Kováts Gergő, valamint Strausz Eszter fúvós hangszereken közreműködik, szólamaikat szerencsés kézzel rakták fel a hangszerelők (Niki, László és a basszusgitáros Péterfi Attila). A dobos valamivel idősebb a csupa fiatal, többnyire frissen diplomázott, választékos zenésznél, ugyanis ő Jeszenszky György, aki többüknek tanára volt a tanszakon. Beült hozzájuk, és "ottragadt", time-ja nagyon is kell a zenekarba. A kisebb pontatlanságok, amelyekre felfigyeltem, inkább ritmikai jellegűek a zongoránál (az első) és a szaxofonnál (a negyedik számban).

Legrand feldolgozásánál az egyik veszély éppen az, hogy a barokkos, csembalós, hogy ne mondjam loussier-s, a hatvanas évek óta azért már bizonyos szempontból meghaladott hangzást az előadó mennyire veszi át, vagy mennyire tudja áthasonítani, újrafogalmazni. Erre a veszélyre csak egy helyen (#5) lettem figyelmes, és ott is csak az intróban, a basszgitár utána megmenti a darabot. Összességében Nikiék nagyon sok és jó munkával tették magukévá az anyagot, úgy használták standardként őket, ahogy kell. Feltételezem, hogyha sokat játszhatják az anyagot élőben, ezzel még messzebre is jutnak.

Vörös Nikolett
Vörös Nikolett

Niki élőbeszéd-természetességű előadásmódja, és finoman, mindig kellő mértékben adagolt díszítései visszaadják Legrand sokoldalúságát és egyformaságát, mélységeivel együtt, de a drámai, vagy a melodramatikus idegen tőle. Természetesen felmerül, hogy egy teljes Legrand-lemezt legalább részben franciául is kellene énekelni, de Niki Legrand-verziója így sem teljesen nélkülözi a sanzon-szerűséget, ezért, és a jazz standard típusú megközelítés miatt érvényes az angol nyelvű változat is.