Kelemen, Klementina

Premecz Mátyás: "Jé, a jazz nem ijesztő!"

2012.10.08. 16:50

Programkereső

A pesti klubélet egyik legmarkánsabb arca Premecz Mátyásé, aki Hammond-orgonájával, néha más billentyűs hangszereken több zenekarban is jelen van. Az ősz során például a Kobuci kertet helyettesítő A38 tetőteraszon a Kéknyúl trió plusz Andy Hefler fellépésén hallhattuk, azután Tomor Barnabás vendégeként ugyanott, de az Újbuda Jazzfesztivál égisze alatt játszott, és közben részt vett egy Random Tripen az Instantban, október 11-én pedig másodszorra kerül sor az általa kezdeményezett Hammond Fesztiválra, ezúttal a Gozsdu Manó klubban. INTERJÚ

- Jól gondolom, hogy a Kéknyúl a legfontosabb zenekar számodra azok közül, amelyekben játszol?  

- Igen, most az a fő zenekarom, Hammond-orgonálok és főleg saját kompozícióimat próbáljuk meg eljátszani. Dédelgetett kis hobbyprojektként indult, nem "megfontolt megélhetési szándékkal",  de most már öt éves, és kezd annyira láthatóvá válni, hogy sokat játszunk, a rádióban megy egy számunk, talán lesz több is. Sokáig nem volt szinkronban a lehetőségekkel az elképzelésünk, például hogy hogyan kell megszólalnia egy ilyen zenekarnak. Volt olyan koncert, hogy 5-6 fúvóssal játszottunk, csak hát egy tízfős zenekar nulla múlttal és nulla ismertséggel sajnos nem fenntartható. Úgyhogy egy idő után eljutottunk a trió felállásig, ami viszont más dolgok miatt nagyon jó, nagyobb hangsúly marad minden egyes szereplőn. Badics Márk dobossal majdnem tíz éve zenélek. Trióban érvényesül, hogy jól ismerjük egymást, hogy tudunk reagálni egymásra. Ebbe nem régen csöppent bele Csókás Zsolt, a gitáros, és úgy érzem, hogy nagyon jól kezdi magát megtalálni, erősen tud trióban gondolkozni, és tudunk variálni, például ki tudunk lépni egy adott szám keretéből, nem kell ragaszkodni a kottához, ami már egy tízfős zenekarnál nincs így. Ha ott valaki nem azt játssza, amit kellene, akkor mindenki riadtan mered rá.

Premecz Mátyás
Premecz Mátyás

- Az utolsó koncerten, amikor hallottam az együttest, egy amerikai énekes, Andy Hefler volt a vendégetek.

- Nem szándékosan lett énekesünk. A Kéknyúl egy instrumentális zenekarnak indult, de az egész szervesen építkezik, én próbálok minél kevesebb kényszerítő hatást belevinni a dologba. Egyszerűen csak csináljuk, megpróbálunk élni a lehetőségekkel. Egy másik zenekar, a Qualitons révén találkoztam Andy Heflerrel, és annyira jól tudtunk együtt dolgozni, hogy a homlokunkra csaptam, hogy akkor csináljunk meg egy pár számot. Hefler amerikai, sokat kalandozott Európa-szerte, több helyen is élt, azután Magyarországon szerelmes lett, családot alapított, letelepedett. Eredeti végzettségét tekintve színész. Mindig volt zenekara, az Endorfin, és a Le Bisquit, ezek funk zenekarok voltak. De ezek abbamaradtak már, amikor a Qualitons dobosa, G. Szabó Hunor javaslatára először próbáltunk Andy-vel. Ezt a zenét is anyanyelvi szinten ismeri, ebben nőtt fel, a Los Angeles-i klubokat járva töltötte fiatalsága jelentős részét.

- A Kéknyúl előtt azért még bőven állnak lehetőségek, nem gondolod?

- Most azért úgy érzem, hogy nagyon jó irányba haladnak a dolgok. Nem lettünk mondjuk iszonyú híresek másfél év alatt, ez baj, mert lehettünk volna..., de előre megy a szekér. Nem föltétlenül anyagi értelemben, mert az elég ingadozó, viszont folyamatosan jönnek pozitív visszajelzések, bátorító jelek. Sokkal egészségesebb, ha valami lassan épül fel, és azután vagy lassan tűnik el, vagy teljesen átalakul. Ha valakit hirtelen felröpítenek az égbe, és azután csak néz, hogy most akkor mi történt velem - annak általában baleset a vége. Kevesen tudnak a hirtelen sikerből egészségesen kikerülni. Én nem indultam kitörő tehetségként, azt hiszem, ezen nem kell mit szépíteni. Ugyanakkor azt érzem, hogy az időnek, a jól eltöltött időnek borzasztó nagy ereje van. Hogy kis lépésekben nagyon messzire el lehet jutni. Oké, hogy zongorázom huszonvalahány éve, de orgonálni csak öt-hat éve kezdtem. Tehát még rengeteg dolog van előttem és rengeteget kell még ebbe beletenni ahhoz, hogy ez egy nemzetközi színvonalú produkcióvá változhasson. Tehát ilyen szempontból nem is vagyok türelmetlen, hiszen nagyjából azért be tudom lőni, hogy hol tartunk.

- Jazz háttérrel, de mégis inkább bulizenekarként működik a Kéknyúl, bár világos, hogy a stílushatárokat ti is semmibe veszitek. Inkább abból a szempontból érdekes ez, hogy hogyan juttok el a közönséghez.

- Ez egy teljesen alulról jövő dolog, "felülről" soha senki nem karolta fel, legfeljebb talán kisebb pályázatok szintjén, ami egyébként hatalmas segítség volt a mi büdzsénkhez képest. Tehát csak lépésről lépésre tudunk haladni, a nagy lépésekhez nagy pénzek befektetésére volna szükség. Hatalmas lépés volt, hogy megjelent az első lemez, a Nahát babám, már máfél-két éve, sokat is kellett várni rá. Egy lemeznek magas az alapköltsége. Azt a pénzt a mai médiaviszonyok mellett nem biztos, hogy lemezgyártással költöm el a legjobban. Most csak lecsupaszítva gondolkozom erről: ha valaki felteszi a polcra a lemezt, az, hogy úgy mondjam, nekem nem haszon, mert nem biztosít folyamatos jelenlétet, nem különösebb média jelenlét. Sokkal izgalmasabb dolgokat is lehet csinálni ugyanakkorra erőforrásból. Például videókat vagy kampányokat, de akkor a mögé valamit be kell pakolni, például egy különleges koncert alkalmat. Rengeteg zenekart látok magam körül, akik nagyon lelkesek, nagyon jó zenét csinálnak, nagyon profik, viszont nem jutnak el a közönségig. Mi azért szeretnénk közönségnek játszani és közönséget építeni, miközben szeretnénk nekik megmutatni azt a zenét is, amit nagyon szeretünk, és ami lehet, hogy adott esetben kicsit bonyolultabb annál, hogy egy ilyen kávéházban azonnal élvezhető lehessen. Valahol azért a kettő hat egymásra. Volt például egy felkérésünk, hogy játsszunk az A38 hajón egy nagyon pörgős popzenét játszó zenekar előtt, de hát aggódtak a szervezők, hogy azért próbáljunk valami pörgős műsort csinálni, nehogy elaludjanak a szegény vendégek. Előtte két hónappal meghallgattam azt a zenekart és írtam egy-két ilyen pörgősebb számot. Nem feltétlenül olyat, mint az övék, de hogy azért ne üssön el nagyon. Ebből született egy-két tök jó dal, amiket azóta is játszunk. 

- Ha viszont mégsem inkább lemezt vesztek fel, akkor hogyan tovább? Videót gyártotok? Szó volt egy kislemezről is.

- A kislemez online megjelent. Egyszer, amikor felvettünk egy pár számot, volt egy szünet a felvétel alatt, és abban a szünetben mi még külön folytattuk a felvételt. Ebből lettek ezek a jazz számok, amik fenn vannak a Soundcloudon. De ezzel különösebb terveink most nincsenek, csak jól sikerültek.

Premecz Mátyás
Premecz Mátyás

- Említetted a Qualitons-t, talán az a legnépszerűbb zenekarod, nem?

- Azért az Eklectric népszerűbb volt, többet is játszottunk. A Qualitons be nem váltott ígéret, remélem csak egyelőre, mert nagyon nagy erők mozognak benne, Hock Ernő, G. Szabó Hunor és Szőke Barna. Nagyra hivatott csapatnak éreztem, de most egy hosszabb megtorpanás volt, pont az első lemez után, amit lelkesedésből csináltunk meg. Nagyon izgalmas lett és sokszínű, de  azonnal megkaptuk ezer helyről, hogy nem elég populáris, mert nincs benne ének. Jó, mondták, de nem lehet rádióba betenni, meg zörög, csattog - persze, mert direkt ilyen régiesre volt hangszerelve.

- De hát az egésznek egy komolyan vett retró feeling volt az alapja, nem?

- Igen, de végül is azt kell mondjam, hogy ma ez a retro feeling már nem érdekes. Annak alapján, amit a Qualtions-szal sikerült elérni, hogy egy két ínyencnek megmozgatta a fantáziáját, nekünk magunknak is, széles rétegekhez mégsem jutott el. Lehet, hogy mi rontottunk el, lehet, hogy a kommunikációját rontottuk el. Biztos nem volt elég pénz arra, hogy eljusson a megfelelő helyekre, így a lemez után leült. Most elkezdtük csinálni a következő lemezt, ezen sokkal több énekes szám lesz, egyszerűbb is lesz. Kacsintunk a pénz felé, hogy úgy mondjam, de attól még nem lesz teljesen "használhatatlan" az anyag, új színek jelennek meg benne. Elkezdtük az '50-es és a '60-as évekkel, persze pont nem azokból a zenékből indultunk el, amiket a rádiók játszanak ebből az időből. És felfedeztük magunknak a zenetörténelmet, hogy hogy lehet új színeket belecsempészni. Kicsit megéljük ezt a fejlődést újra, már majdnem a hetvenes éveknél járunk. A progresszív rockvonalba már nem szeretnénk belecsúszni, de most gitárközpontúbb a zene, két gitár van, és rockosabb a hangvétel. 

The Qualitons
The Qualitons

- A fő hangszered a Hammond-orgona, aminek te lettél az egyik itthoni bajnoka, október 11-én már másodszor szervezel fesztivált a hammondosoknak. A hangszerválasztásban milyen szerepet játszott a véletlen?

- Ebben nem volt véletlen, már tíz éve tart ez a kattanásom, hogy nekem kell egy ilyen hangszer, utána pedig hogy meg kellene tanulni rajta játszani. Amikor bekerültem a Jazztanszakra, úgy gondoltam, hogy jó lenne zenélésből megélni és sokat játszani. Jó, jó, de a legtöbb helyen nincsen zongora, ezt egyébként Kaltenecker Zsolt egyik régebbi interjújában is olvastam, hogy neki ez hatalmas probléma volt és maradt. A legtöbb helyen az elektromos zongorák, vagy a hangosítás, vagy valami sosem stimmelt, ennél egy-két helyszínen még az a rozzant pianinó is nagyobb élmény. Közben egyre jobban érdekelt a Hammond-orgona, nagy nehezen sikerült szerezni is egyet, és akkor elkezdtem rajta tanulni. Ezután már átváltozott a tervem, hogy oké, sokat kellene játszani, de orgonán. Amit jó nehéz ráadásul mindig cipelni, ennyi erővel egy pianínót is cipeltethetnék mindenhova, de ezt is sikerült megoldani: viszem ahova tudom, mert egy más minőség. Annyival jobb, mint egy ilyen műanyag szintetizátor, mindenféle szempontból, játszani rajta, a fedélzete, hogy úgy mondjam, és persze hangzásban is jobb. Szinte senki sem hurcolja, talán egyedül Fassang László, meg néhány rockzenekar, de a klubozós, kávézós világban nem fordul elő. Ez egyfajta agymenés, de ragaszkodom hozzá, hogy mindig vigyük.

- A részvételeddel régóta zajló Random Trip úttörő volt abban, hogy az ilyen típusú instrumentális zenét meg a jam sessiont népszerűvé tette több klubban.

- A Random Trip hatásmechanizmusára tulajdonképpen most jöttünk rá, amikor 3 éves lett. Persze nem csak 3 éve csináljuk, előtte évekig hívták Random Szerdának, amikor még Barabás Lőrinc vezette, és futott más néven a Lámpásban Élő Marcival, Hock Ernővel. Igazából arról van szó, hogy ez egy jam session, de koncertnek néz ki. Nem állnak sorban a szólisták, és nincsenek ötven percre elnyúló, érdektelenségbe hajló, furcsa öblögetések, hanem ki van szolgálva a közönség, pörgősebb, változatosabb a zene, ez kell a működéséhez. Delov Jávor három év alatt elérte, hogy az Instantból, ahol húsz embernek játszottunk, eljutottunk a harmadik születésnapon egy telt házas A38-as koncertig. Ezt elérni egy zenekarral, amelynek nincs lemeze, nincs slágere, nincsenek számai, semmiféle kommunikálható dolog nincs körülötte, ráadásul úgy, hogy hetente van klub, amik szintén telt házasak, őrületes teljesítmény. A magyar pop-zenekarok élvonalából jönnek a vendégek, ami izgalmas dolog, mert általában a saját popszámaik nagyon egyszerű szerkezetűek. Lehet egy jó szöveg rajta, vagy valami, de a zene általában olyan "ne zavarjon" típusú. Izgalmas, amikor egy szimpatikus sztár belecsöppen valamibe, ahol megmutathat egy sokkal mélyebb dolgot, improvizálhat, de azért megtartja azt az egyéniségét, amiért szeretik. Akik a popzenekarban szeretik, azok itt is szeretni fogják, ugyanakkor rádöbbennek arra, hogy jé, a jazz nem ijesztő, nem egy hülyeség. Túlzás ugyan jazznek nevezni a Random Tripet, de az is van benne. Folyamatoson vannakpersze  hibák, ez eleve műfaji sajátosság, nem tud hibátlan lenni, viszont ezt bevállaljuk. Van egy pár jó pillanat és akkor annak örül mindenki. Ez egy könnyűnek tűnő, de nagy koncentrációt igénylő műfaj. Elmondva jópofa, de belőlem sokkal többet vesz ki egy Random Trip,  mint egy akármilyen koncert.

Premecz Mátyás
Premecz Mátyás

- Több olyan projekt is félkész állapotban van, amelyekben részt veszel.

- Igen, készülőfélben lévő dolgok vannak, így például játszom Sena zenekarában, csinál egy új szólóprojektet, az Akváriumban lesz koncertünk. Megcsináltunk egy egész lemezanyagot Both Mikivel, ami teljesen más irány az összes többihez képest, mert ez egy rockzenekar, de nem vettük még fel, remélem, lesz belőle valami. Egy új lemez felvétele az új Tóth Evelin-zenekarral szintén nagy lendülettel indult, és volt már egy-két koncert is. Nekem ez nagyon érdekes kitekintés, teljesen más világ. Olyan zenészekkel találkoztam, akik fantasztikus szinten járnak a saját tudományukban, Szalai Péterre és  Lantos Zoltánra gondolok. Nagyon jó, hogy egész máshogy játszom velük, más a zenei közeg,  mint amihez hozzászoktam. Tavasszal szeretném a második, az "éneklős" Kéknyúl lemezt kihozni, ami végig Andy Heflerrel készül, és lesznek rajta vendégek, Papp Szabolcs, a Bécsben élő amerikai John Whitfield, aki szerepelt nemrég a Random Tripen, és szeretnénk még sokszor vendégül látni.