Katalin

Két új magyar jazztankönyv

2012.10.21. 15:55

Programkereső

Két kiváló jazz-zongorista, Márkus Tibor és Nagy János ezúttal tanárként hallat magáról - írja ZIPERNOVSZKY KORNÉL. Heti jegyzetében kollégánk egy-egy zenei hírt, eseményt, jelenséget tárgyal E/1-ben, szigorúan a vonal alatt.

Nem kevés érv hozható fel amellett, hogy a két új magyar jazz tankönyvet együtt méltassam. Már akkor elhatároztam, hogy így teszek, amikor a nagy virtuális pofavizitelőn nyár végén mindkét szerző hírül adta új könyvének megjelenését - ugyanazon a napon. Mindketten Gonda János, illetve a Jazz tanszék jelenlegi vezetője, Binder Károly munkáját folytatták, folytatják, tanárként is. Gonda János, ezt a magyar jazzt valamennyire ismerők mind tudják, nagyon magasra tette a mércét, sokoldalú tevékenységével, tanári éthoszával, elméleti felkészültségével és persze zeneszerző-zongoristaként. Márkus és Nagy között csak tizenöt év van, nagyjából a középgenerációba lehet őket sorolni, és mind a ketten évtizedes tanári praxissal a hátuk mögött láttak neki tapasztalataik könyvbe foglalásának.

Márkus Tibor: Jazzelmélet - borító
Márkus Tibor: Jazzelmélet - borító

Márkus Tibor, kettejük közül az idősebb (sz. 1956), iskolaszervezőként is Gonda nyomába lépett (nem mellesleg könyvét is a Tanár úr lektorálta): az ő kezdeményezése ezen a téren a jazztábor Szombathelyen, ebből nőtt ki a Lamantin, az egyik legfontosabb naptári dátum a magyar jazz-évben. Ő maga is ebből a városból származik ,és első tanári megbízása is ide szólt, a Főiskola ének-zene szakára. Azóta számtalan helyen tanított, leghosszabban az Erkel Ferenc Zeneiskolában Budapesten (ismertebb nevén a "Postásban"), amely azóta integrálódott Bartók konziba (teljes nevén: Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Gyakorlóiskolája), annak jazz tanszakaként. Időközben adjunktusa lett az LFZE Jazz tanszékének is, ahol Márkus nem csak saját főhangszerét tanítja, hanem elméletet, módszertant, zongorát, és tanítási gyakorlatot. Jelentős társadalmi munkát végez a Jazz Szövetség többször újraválasztott elnökeként. Tanári praxisának persze az adja meg az igazi hitelt, hogy az Equinox együttes vezetőjeként kikeverte saját egyéni színét a magyar jazz palettáján: ez egy nagyjából a modern jazz és az etno-jazz hatásaitól átitatott, igényes, többnyire nagyobb kompozíciós egységekben gondolkozó, intellektuálisan kifejezetten igényes árnyalat. Együttesében tagként vagy vendégként Borbély Mihály, Fekete-Kovács Kornél, Jeszenzky György, Juhász Gábor, Kovács Linda, Tóth Viktor, Zana Zoltán és sokan mások szerepeltek már. Jelentős műve még a műnemi és műfaji határokat tágító Bábszínház című kompozíciója (2007).

A jazz elmélete I. című könyvét Márkus nem csak alsófokú (felsőbb osztályos), valamint középfokú és persze felsőfokú jazztanulmányokat folytató hallgatóinak írta. Bárkinek ajánlható, akit érdekel a zene, és legalább az alapfokon tisztában van a kottával, felismeri a hangnemeket, ütemeket, stb. Márkus nyílván folytatni fogja munkáját, aminek egyszerű és lényegre törő a koncepciója: az alapfogalmaktól, felhangoktól és hangközöktől kezdve a tengelyrendeszeren át a XX. századi klasszikus zeneszerzési technikákig fokozatosan sorra veszi az összes zeneelméleti fogalmat, és azt, hogy ezek hogyan érvényesülnek a jazzben. A II. kötetnek már a tartalmi beosztását is közli, abban várható a zenei példák lemezmelléklete is. Alkalmas a könyv arra is, hogy valaki egyedül lásson neki és bogarássza ki a könyv kottapéldáit - lehetőleg zongorán vagy más hangszeren -, de alkalmas iskolai tananyagnak is, hiszen a fejezetek végén feladatokat ad a tanultak gyakorlására, például zenei példák keresésére (elmélet) és/vagy hangszeren való begyakorlására.

A deduktív jelleg végig érvényesül a kötetben, vagyis az olvasó/tanuló azzal szembesül, hogy létezik egy nagy, komplex rendszer, amelynek fogalmait meg kell ismerni, és a következő lépésben fel kell használni, alkalmazni a jazz játékban. Én úgy tudom, hogy nem ez az egyedüli lehetséges elméleti hozzáállás a jazz oktatásához, mind gyorstalpalókon, mind külföldi iskolákban lehet egységes(ítő) szemlélettel is találkozni. A tananyagban való elmélyülés folyamán, a jazz példák értelmezése, jó esetben a felvételek meghallgatása során egyébként elmaradozik ez a szemléleti dichotómia. Amennyire meg tudom ítélni, a világ zenei élvonala nem a műfaji szétválás, hanem a keveredés és az integráció irányába halad, és az improvizáció aktuálisan nagyobb teret kap a kortárs zenében mint 50 vagy száz éve.

A sietség jelei olvashatók ki Márkus könyvéből. Például az Artisjusnak, mint fő támogatónak szentelt oldalon ott ragadt a pro domo megjegyzés, és bizony, egy nyelvi lektor is jól jött volna, aki a valóban akadémiai szintű zenei-szakmai színvonalhoz igazítja a fogalmazást, hogy néhány stílustalanság, nyelvhelyességi hiba ne maradhasson benne a kéziratban (tegezés és önözés váltogatása, "folyásolják be" 18.o., "relase" 13.o., "Stollen Moments" 107.o.)

Nagy János: Jazz-zongora borító
Nagy János: Jazz-zongora borító

Alapfokú zenei képzést tételez fel Nagy János könyve is, olyanoknak készült, akik már legalább négy évfolyam zongorát abszolváltak. Nagy János (1971) is már idestova két évtizede tanít, a leghosszabban a Pomázi Teleki-Wattay Művészeti Iskolában (jazz-zongora, zene-elmélet, zenekari gyakorlat), de dolgozott a Pikéthy Tibor Művészeti Szakközépiskolában, az Etüd Zeneiskolában, a Kodolányi János Főiskolán, és a Zeneakadémián is. 2008-ban kérték fel az alapfokú jazz-zongora főtárgy és a zongora melléktárgy tanterveinek megírására, ez a dolgozata hozzá férhető most is a neten. Büszke rá, hogy nem csak zongoristákat tanít, főállású zenészek is rendre megkeresik. Egyik leginkáb sokoldalú zongoristánk, akire minden jazzista büszke, miközben szinte minden lehetséges crossover irányba kirándult már. Gazdag, hosszú szakmai életrajza, benne több tucatnyi szerzői és közreműködői lemezének adatai a köny végén olvashatóak. Sokéves, kiérlelt praxis áll mind a négy olyan formáció mögött, mellyel mostanában rendszeresen dolgozik: a még valószűleg újrainduló European Mantrán kívül a Free Style Chamber Orchestra, MONAMO (Szirtes Edina Mókussal és Mogyoró Kornéllal), és a Nagy János trió (Szappanos Györggyel és Banai Szilárddal), a mai hévízi Liszt-koncertet Frankie Látóval nem is beleszámolva... Zeneszerzőként kortárs zenét is szerez, színpadi-, film- és bábszínházi zenékre kap felkéréseket, és - ami eléggé ritka a magyar jazz képviselői között -, kántorként is aktív.

A két könyv közötti didaktikai különbségre mutat rá, ha azt említem, hogy Nagy könyvének már 25-ik oldalán előkerül a Bud Powell Voicing (vagyis a híres be-bop zongorista által kialakított akkordbontási, "felrakási" technika). Ahogy Szakcsinak a hátsó borítón olvasható méltatásából is kiderül, a szerző megközelítése nagyon is gyakorlatias, nem csak tanári, hanem előadói pályájára is vonatkoztatva. Szakcsi megjegyzésével, ami a „fölösleges" elméleti fejtegetésekre vonatkozik, ugyan lehetne vitatkozni, hiszen mind a közönség, mind a tanuló jól jár azzal, ha valaki olyan, alaposabb, körültekintő tanulási utat választ, mint amilyen Márkus könyvéhez is kell, de tény, hogy a Jazz-zongora I. (amelyet az Artisjuson kívül az NKA és a Casio is támogatott) lényegre törő, tördelésének köszönhetően is nagyon jól áttekinthető, világos szerkezetű munka, amely viszonylag rövid úttal kecsegtet - miközben nem kelt hiábavaló várakozásokat. A fejlődés perspektívája természetesen az improvizációs készség kialakítása, a tanuló számára ez a világosan felfestett cél. Az elő- és utószó az általános tanári intelmeket foglalja össze, például arról, hogy csak odafigyelve érdemes gyakorolni, nem szabad a színpadon unatkozó arcot vágni, stb. Alapi István gitáros (Edda) arra mutat rá, ugyancsak a hátsó borítón, hogy az általános zenei műveltség és tudás elmélyítéséhez a kötetet nem csak zongoristák használhatják. A kötet stílusához csak annyit akarok hozzáfűzni, hogy bizonyos angol szakkifejezéseket talán érdemes lett volna magyarul (is) használni.

Közös erénye a két tankönyvnek, hogy nagy mértékben támaszkodik nem csak kortárs, hanem egyenesen magyar kortárs zenei példaanyagra (Nagynál: Binder Károly, Szabó Dániel, Vukán György, Süle László, Farkas Mihály, Kaltenecker Zolt, Regős István, Oláh Kálmán, Gonda János, Robi Botos, Szakcsi Lakatos Béla, Vukán-Szakcsi duó; Márkusnál: Binder, Oláh, Spányi Emil, stb.). Forrásait Márkus a szövegben, Nagy a végén külön bibliográfiában említi, Márkus grafikákkal, Nagy muzsikusfényképekkel teszi változatosabbá könyvét. Nagy János tisztelete a "kollégák" iránt odáig terjed, hogy egy teljes oldalon sorolja fel az általa ajánlott mestereket, közük magyar jazz-zongoristákat is, szám szerint ötvenegyet, például az egyelőre még inkább csak figyelemre méltó tehetségnek nevezhető muzsikusokat is, mint Gayer Mátyás. Óriási felelősség persze egy ilyen, kánonteremtésként is értékelhető gesztus, de Nagy ember- és ügyszeretettel teli attitűdje mindenkinek lejön, aki idáig jutott a tanulásban-böngészésben: írt volna még egyszer ennyit, ha kifért volna.

Már most, mielőtt a könyvek napi tananyaggá válnának, ki lehet jelenteni, hogy ennek a két, hasonlóságaikkal együtt is inkább eltérő, de magasan kiemelkedő tanár-egyéniségnek a lelkesedése és odaadása jelentős eredményt hozott a magyar zeneokatatásban. Szurkolunk a második kötetek mihamarabbi megjelenésének.  

Márkus Tibor: A jazz elmélete I. Savaria University Press, Szombathely.  Megrendelhető: http://www.tibormarkus.com/

Nagy János: Jazz-zongora I. Elmélet és gyakorlat. Magyar Hangszermíves Céh, Budapest. Megrendelhető: http://www.janosnagy.com/