Olivér

Oláh Kálmán: "A jazz-zongoristáknak a többszólamúságra kell törekedniük"

2012.11.06. 11:08

Programkereső

Hangszerelem sorozatunkban Párniczky András ezúttal a zeneszerzőként is elismert jazz-zongoristát kérdezte billentésről, többszólamúságról, és természetesen hangszereiről.

- A megszólaló hang szempontjából a zongora egészen speciálisnak: nincs még egy hangszer, ami ennyire kihozná az egyes előadók közötti különbséget. Ugyanazon a zongorán, azonos körülmények között két teljesen eltérő hang tud megszólalni attól függően, hogy ki játszik rajta. Ismerjük a sztereotip választ: a különbség a billentésbeli eltérésből fakad. De vajon más is szerepet játszhat ebben?

- Valóban a billentés a legfontosabb, és az energia, ami adott esetben egy gyenge minőségű hangszerből egyáltalán kihozható. Azok a nüanszok, amik felmerülhetnek két zongorista játéka között, nem jönnek át egy rossz zongorán. Sajnos mi magyar zenészek általában ennek vagyunk kitéve. Ha viszont olyan körülmények állnak a rendelkezésünkre, mint például a Művészetek Palotájában, akkor a megszólaltatható dinamikai skála megengedi, hogy a billentésbeli különbségek megmutatkozzanak.

Oláh Kálmán
Oláh Kálmán

- A billentés csak azon múlik, hogyan érsz hozzá a hangszerhez?

- Igen, de ez alapvetően fül kérdése, nem pusztán manuális dolog. Annak a kérdése, hogy ki milyen hangszínt szeretne hallani. Vannak, akik jobban tudják felhasználni a zongora adta lehetőségeket, mint más zenészek. Az, hogy egy teljes szimfonikus zenekar "kifér" hangterjedelemben a billentyűkön, rengeteg lehetőséget rejt, amit én törekszem is kihasználni. De nem csak a hangterjedelem, egy zenekar színei is benne vannak a zongorában. Ravel mondta, aki talán a legnagyobb hangszerelő volt, hogy a zongorából ki lehet hallani az összes hangszínt. Jó példa erre Muszorgszkij Egy kiállítás képei című zongoradarabja, amibe zongorán játszva is bele lehet hallani a fa- vagy éppen a rézfúvós hangszíneket, sőt akár még a hárfát is. Sok jazz-zongorista van, aki egyetlen szólamban és egy azt kiegészítő balkéz-kíséretben gondolkozik inkább. Azt gondolom, hogy a XXI. században a zongoristáknak egyre inkább a többszólamúságra kell törekedniük.

- Arra gondolsz, amit Shai Maestro vagy Brad Melhdau játékából lehet elsősorban kihallani, ahogy a belső önálló szólamok szinte állandóan mozgásban vannak?

- Igen, de jó példa még Keith Jarrett, vagy még inkább Bill Evans, akinek a nyomán elindultak a többiek. Előtte nem igazán létezett ez a fajta megközelítés a jazzben, egy kivételt leszámítva, aki Art Tatum volt. Ő volt talán az első, aki ilyen módon kihasználta a zongora adta lehetőségeket. De mégis Evans volt az, aki ezt kamarazene szerűen alkalmazni is tudta zenekarban.

- Mennyire jelenik meg ez a szemlélet, ez a megközelítésmód akkor, amikor a főiskolán oktatsz, vagy akár amikor Krisztián fiadat tanítod?

- Erre helyezem a fő hangsúlyt. Egyébként egy bizonyos szintig jól is tanítható a több szólamban való gondolkodás, hiszen gyakorlatilag nem más, mint hangszerelés. Aki így játszik, az igazából improvizáció közben hangszerel. Oda-vissza tudja a két dolog, a hangszerelés és a zongora játék fejleszteni egymást.

- Mennyire tér el a játékmódod ettől a többszólamúságtól, amikor például a László Attila Bandben vagy máshol elektromos hangszeren és nem akusztikus zongorán játszol?

- Ha csak lehet, próbálom elkerülni, hogy elektromos zongorán kelljen játszanom, pontosan azért, mert ilyen esetekben nem tudom kihozni a hangszerből azt, amit szeretnék. Még egy rossz pianínóból is ki lehet hozni sok mindent, főleg mert hozzá vagyunk szokva, hogy erre kényszerülünk. Azoknak, akik az elektromos billentyűkkel foglalkoznak, inkább a szintetizátor hangszínek adnak inspirációt. A hangszínek és effektek sok lehetőséget tartogatnak, ha valaki foglalkozik az elektronikával. Én nem tettem, másra szántam az időmet. Amit szeretek, az a régi Fender Rhodes elektromos zongora, mert annak van dinamikája, és tartozik hozzá egy jellegzetes játékmód.

 - A jelenleg is a birtokodban lévő hangszerek közül melyik az, ami a legrégebben került hozzád?

- Otthon van egy öreg C. Bechstein nagyzongorám. Előtte csak pianínón gyakoroltam.

- Ez egy koncertzongora?

- Majdnem, annál azért egy picit kisebb. Ráférne egy felújítás lassan... Annak idején beszerezhettem volna ennél jobb hangszert is, de nekem tökéletesen megfelel a gyakorlásra.

- Mióta van a tulajdonodban?

- Azóta, amikor elkezdtem jazzt tanulni, körülbelül tizenhárom-tizennégy éves korom óta.

- Milyen hangszert vettél legutoljára?

- Egy Roland elektromos zongorát, ez nem a színpadi változat, hanem egy olyan, aminek saját beépített hangszórói vannak. Ha nagyon muszáj, akkor ezt szoktam elszállíttatni fellépésre. Az, hogy be van építve a hangfal, egy kicsit természetesebbé teszi, mint ha egy master keyboard egy külső erősítő segítségével szólalna meg. Igazából azzal a céllal vettem, hogy éjjel is tudjak dolgozni. Ha esetleg egy hangszereléshez szükséges, meg is tudok így hallgatni egy-egy részt, bár alapvetően íróasztal mellett hangszerelek. Mielőtt lett volna számítógépem, megtanultam ugyanis partitúrát írni és olvasni, amit nem is szeretnék elfelejteni. Ezért nem bejátszom, hanem inkább beírom a szólamokat a gépbe. Ráadásul így nem vagyok helyhez kötve, és utazás közben is tudok írni, amit nagyon szeretek, és ilyenkor jól is szoktam haladni a feladataimmal.

- Végezetül engedj meg egy kicsit személyesebb kérdést. Tudom, hogy sokat foglalkozol Bartókkal. Engem a zongoradarabjai legjobban akkor érintenek meg, ha magától Bartóktól hallom őket, de sajnos tőle nem lehet minden művet megszerezni hangzóanyagban. Neked kinek az interpretációja a kedvenced?

- Számomra Kocsis Zoltán az, aki a leghitelesebben szólaltatja meg Bartókot. Az az érzésem, hogy ő nem akar egyéni módon hozzányúlni a darabokhoz, hanem magát Bartókot szeretné visszaadni.

Oláh Kálmán
Oláh Kálmán

Oláh Kálmán 1970-ben született Budapesten. Zenei tanulmányait a Bartók Béla Konzervatórium dzsessz-zongora szakán, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz-zeneszerzés szakán végezte. Már 18 évesen több ismert formációban játszott, így Tony Lakatossal, a László Attila Banddel, Tomsits Rudolffal, illetve saját formációival. 1990-ben alapította meg a Trio Midnightot, azt az újító szellemű jazz triót, amely meghozta számára az elismerést, és aminek köszönhetően a mai napig rendszeresen lép fel nemzetközi jazz fesztiválokon. Megalakulása óta a trió, többek között olyan világsztárok közreműködésével lépett fel mint Lee Konitz, akivel közös lemezt is készítettek (Trio Midnight meets Lee Konitz: Live at Dinant Jazz Nights) vagy Joe Lovano-val és Philippe Chaterine. A Trio Midnight a mai magyar jazz három jelentős egyéniségét egyesíti egy formációban. Társai Egri János (bőgő) és Balázs Elemér (dob). Az együttes az elmúlt húsz év alatt jelentős nemzetközi hírnévre tett szert mind a szakma, mind a közönség körében.

1994-ben megalapította az Oláh Kálmán Szextettet, melyben élvonalbeli magyar muzsikusok játszottak, és játszanak ma is. A felállás a zongorista-zenekarvezető mellett: Borbély Mihály (klarinét, tárogató, szaxofon), Bacsó Kristóf (szaxofon), Schreck Ferenc (harsona), Barcza Horváth József (bőgő) valamint Balázs Elemér (dob). A jelenlegi Oláh Kálmán Sextet stílusára leginkább a contemporary jazz elnevezés illik, amelyben nagymértékben dominál a XX. századi kompozíciós zene, elsősorban a Bartók-muzsikára jellemző hangzásvilág. Oláh Kálmán a magyar népzenét is a bartóki harmóniavilágon keresztül közelíti meg, a sextet repertoárjában szerepel néhány nem túl közismert magyar népdal feldolgozása is. Hangszereléseiben nincsenek elektronikus hangszerek, kifejezetten az akusztikus hangzás, a természetes dinamikai egyensúly dominál.

Oláh Kálmán Sextet
Oláh Kálmán Sextet

Az együttes korábbi változata egy hagyományosabb, "mainstream" stílusú formáció volt. Ugyanakkor az 1995-ben megjelent Night Silence című albumukon hallható modern mainstream kompozíciók mellett Oláh Kálmán Polymodal Blues című témájában már egyértelműen megmutatkozott Bartók zenéjének hatása, pontosabban az úgy nevezett polimodális dallamkoncepció, amely Oláh kompozícióinak és improvizációs stílusának fontos részévé vált. A mai sextet hangzása - ellentétben  a Trio Midnight szabad, spontán játékstílusától - a jól megformált, több részből álló, helyenként klasszikus zenei formákra épült kompozíciókra épül, ugyanakkor az igazi jazz lüktetés és az improvizáció sem szorul háttérbe. A zenekar kiváló szólistái, valamint a ritmusszekció rendkívül kreatív, újszerű XXI. századi kamarazenét eredményeznek. Oláh Kálmán saját együttesei mellett olyan neves művészekkel lépett fel, mint Randy Brecker, Steve Grossman, Tommy Campbell, Andrej Ceccarelli, Paolo Fresu, Kenny Wheeler, Palle Danielson vagy Ravi Coltrane.

Zeneszerzőként már első albumán bemutatkozott. Concerto for Jazz Orchestra című művének bemutatója, a Budapest Jazz Orchestra közreműködésével, 2001 februárjában volt a Magyar Rádióban. 2004-ben ennek a darabnak a szimfonikus zenekari átirata, a Concerto for Symphony and Jazz Band, a Miskolci Szimfonikus Zenekar közreműködésével került bemutatásra. 2008-ban meghívást kapott a finn rádiótól, a nemzetközi hírű UMO Jazz Orchestrával való közös koncertfelvételre, amelyen a bigbandre írt darabjait adták elő. 2001-ben a Stuttgarti Kamarazenekarral dolgozott a koreai Good International Co. kiadó számára egy különleges crossover projekt megvalósításán, amely Bach Goldberg-variációk című művének és az eredeti Bach-dallamokra épült improvizációknak együttes megszólaltatását tűzte ki célul. Az USÁban jelent meg trióalbuma Jack DeJohnette-tel és Ron McClure-ral, ezen az albumon hallható a BMI díjával elismert kompozíció, az Always. 2011-ben a new york-i Smalls Jazzklubban készített közös koncert-lemezfelvételt olyan világhírű zenészekkel mint Tim Ries, Chris Potter, John Patitucci és Billy Drummond. Oláh Kálmán legfrissebb szerzői lemeze - melyen szólistaként is szerepel - az Images (In memoriam Bela Bartok) ismét a BJO-val közös album, amely az amerikai Dowbeat szaklaptól is a legnagyobb méltatást kapta. A lemez anyagára Európa egyik legelismertebb bigbandje, a Danish Radio Jazz Orchestra is felfigyelt. 2013 februárjára Oláh Kálmán szólistaként és zeneszerzőként kapott meghívást Kopenhágába a lemezen hallható kompozíciók bemutatására. Legújabb szimfonikus zenekari darabja, a Passacaglia for orchestra & jazz trio 2008 decemberében a budapesti Operaházban került bemutatásra, majd a következő két évben közel tíz alkalommal tűzték műsorra különböző hazai szimfonikus zenekarokkal.

Oláh Kálmán 2000 októberétől a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének zongora- és zeneszerzés tanára.

Díjak:

1990 - Leverkuseni nemzetközi dzsesszverseny zsűrijének külön díja
1991 - Kalis (Lengyelország) nemzetközi jazz-zongorista-verseny fődíj
1995 - Magyar Rádió - Az év jazz-szólistája
1995 - Hoeilaarti jazzverseny - Legjobb szólista és Legjobb zenekar (Trio Midnight)
2000 - Magyar Rádió "eMeRTon" díj, az év jazz együttese kategóriában (Trio Midnight)
2001 - Gramofon "Magyar Dzsessz-Díj"
2006 - Liszt-díj
2007 - Magyar Jazz Szövetség - Szabó Gábor életműdíj
2007 - Thelonius Monk Jazz Composer's Competition fődíj 

Hangszerek:

- C. Bechstein zongora
- Roland DP-990
- Yamaha pianinó

Hangszereléshez:

- MacBook
- Finale kottaíró program