Erzsébet

Itt és most - hegedűn

2012.11.29. 09:20

Programkereső

Rég szólt már annyira mai zene magyar koncertszínpadokon, mint Lantos Zoltán új zenekarának fellépésén a Müpa hegedű-sorozatának zárónapján - írja ZIPERNOVSZKY KORNÉL. Heti jegyzetében kollégánk egy-egy zenei hírt, eseményt, jelenséget tárgyal E/1-ben, szigorúan a vonal alatt.

A magyar zene egyik aduja, Lantos Zoltán idén ünnepelte 50 születésnapját. Ennek csak azért nem volt nagyobb visszhangja, egy tömegesen látogatott dupla klubkoncertet leszámítva, mert alkatára nézve Lantos kicsit antisztár. Aki új zenekarának gálakoncertjén ott volt a Fesztivál Színházban, ezt azon vehette észre, ahogy Lantos konferált: a zárószám után újra behívta az egyik énekes szólistát, de az nem rögtön jött ki a rivaldához, előtte illendően megköszönte a norvég nagykövetnek a támogatást, de az nem integetett neki vissza a közönségből, meg az sem volt meg teljesen, hogy akkor most Andrew J, aki DJ min is játszik. De ezeken Lantos lemondó, önironikus minigesztussal azonnal továbblépett, ezek csak apróságok maradtak a forró, dupla ráadásos sikerhez képest. Persze hogy kisvártatva Tompos Kátya is kijött meghajolni, meg a norvég nagykövet autója is ott pislogott a főnökre várva a főbejárat előtt az éjszakában.

Lantos Zoltán - Violin-kulcs sajtóbeszélgetés a Müpa Üvegteremben 2012.11.14-én
Lantos Zoltán - Violin-kulcs sajtóbeszélgetés a Müpa Üvegteremben 2012.11.14-én

A virtuóz és fantáziadús hegedűs Lantos magasan képzett zenekarvezető és hangszerelő, no meg aztán minden túlzás nélkül világhírű "sideman", vagyis zenekari tag, se szeri, se száma a világzenei fesztiválokon ilyen jellegű meghívásainak. Saját zenekara sokáig ennek szélárnyékába került: a Mirrorworld nem bontakozhatott ki tartósabban Lantos állandó turnéi miatt. Évek óta tervezgette új zenekar alapítását, és most az OpenSource-szal állt ki, de nem tapogatózó, bemutatkozó, hanem rögtön kész gálakoncerttel, amely több dologban is támaszkodik a Mirrorworld stiláris és esztétikai eredményeire, de valóban új korszakot nyit Lantos új kompozícióival. Az OpenSource elnevezéssel a zenekar vezetője a tiszta forrásra is utal, nemcsak a world music alapállású, de a kommersztől távol tartott felfogásra. A zenekar összeállítása és a szerzemények egyaránt és egyszerre fontosak nála: Lantos valami egészen elképesztően magas szinten tudja a zene rétegeit felépíteni, egymásra rakni. Szinte minden számában van valami szerkezeti trouvaille, és még a régiekbe is olyan új intrókat, táguló-nyitó, vagy szűkülő-záró szakaszokat iktat be, amelyeket bármelyik agyondekorált Morricone megirigyelhetne. Lantost nem csak a zenekari hangzás foglalkoztatja ilyen mélységben, hanem hangszerének, az öthúros és az indiai rezgőhúros hegedűnek elektronikus alterációi is. Vendégszólistaként maradt a Mirrorworldből a mindig elképesztő ütőhangszeres, Horváth Kornél, a zenekar magasan felkészült új tagjai náluk fiatalabbak: Tálas Áron zongorista, Fonay Tibor  basszusgitáros és Csízi László dobos. Ez a már megvastagított ritmusszekció egészül ki még tovább Andrew J-vel, aki régóta Lantos társa kisebb felállásokban is, és aki lemezjátszón szkreccsel és elektronikával színesíti tovább a ritmust.

Nils Petter Molvaer
Nils Petter Molvaer

Már erre a koncertre is boldogan elmentem volna, de a Norvég nagykövetség azért volt jelen nagy létszámban, mert a világon mindenütt elismert nu jazz két úttörője közreműködött, Eivind Aarset gitáros és Nils Petter Molvaer trombitás. Pont, mint a magyar diplomaták külföldön, amikor például Barabás Lőrinc vendégszerepel, csak hogy stílusban hasonló trombitást mondjak, ugye? Szóval Andrew, Zoltán, Nils Petter meg Eivind simán lejátszhattak volna koncert közben egynéhány online pokerpartyt, annyi kütyü meg laptop volt előttük. Ezt Aarset a végletekig viszi, mert bal kézzel lefogja a húrokat, jobb kézzel meg természetellenes pózban előre hajolva villanykapcsolózik, és ettől valami olyan zene szól, amit biztosan nem gitáron állított elő. Pedig de. Ezen már csak honfi- és nu jazz-társa tesz túl, amikor ábrándos tenorján beleénekel a csiptetős trombitamikrofonba, és pedálos, meg laptopban megbúvó elektronikával bigbandet, aztán meg négyszólamú templomi kórust szintetizál. De ez csak kolorit, azután megfújja a trombitát, ami úgy szólal meg, hogy először gitárnak hiszem, csak a szemem korrigálja a fülemet: ő játssza a trombita három billentyűjén.

A Lantos Zoltán OpenSource egy korábbi felállása a Budapest Jazz Clubban

Varázslat, így is, úgy is. Lehet a nu jazzt nem szeretni, vagy túl hidegnek tartani, csakhogy zeneileg a Lantos által összehozott produkció annyi izgalmat és újszerű szépséget hozott, hogy bánhatja, aki ezt a ritka alkalmat kihagyta. Annál is inkább, mert sajnos ezúttal nem csavargatták a nyakukat a színpadon a Müpa távvezérlésű kamerái, pedig egy-egy jó közelivel beleláthattak volna akár a pókerlapokba is. Remélhetőleg az OpenSource, norvégokkal vagy nélkülük is sok fellépéshez jut idehaza és külföldön. Ehhez bizonyára hozzásegíti őket Tompos Kátya és Harcsa Veronika, akik Lantos új koncepciójának részeként két-két számban énekeltek. Nálam mindent vitt a Hol van az a nyár apokaliptikussá növesztett újragondolása. Harcsa Vera elénekelte az egész eredeti melódiát, és improvizált egy hideglelős, posztmodern szólót hozzá, miközben a szöveg nélküli, hegedű-ének unisono kontradallam a legkényesebb ízlésű hallgatót is elkápráztatta. Mellettem ülő barátomnak persze Tompos Kátya a magyar népi dallamkincset indiai ritmikával (és szolmizálással) elegyítő dala még ennél is jobban tetszett. De nem volt köztünk vita, az OpenSource mindenkit meggyőzött arról, hogy Lantos (ha nem kell konferálnia) összes feladatát a legmagasabb szinten oldja meg, szerzeményei és hangszerelése egy ennél közepesebb zenekarral is a nemzetközi élvonalba emelnék. Csakhogy a tíz zenész között egyetlenegy gyenge láncszem sem volt, a fiatal magyar dobostól a hűvösség világsztárjaiig. A második ráadásra ugyan már egy kicsit elfáradtam a sok szintetizálástól, és a nagyívű, hosszú számoktól, de azt sokáig nem fogom elfelejteni, ahogy Lantos zenéje felemel. Egyre feljebb.