Katalin

Egyszerre ment el Gruntz és Nobs

2013.01.20. 17:45

Programkereső

Két svájci nagyság, Claude Nobs és George Gruntz ugyanaznap hagyta itt a földi jazzpódiumokat. Nagyobb a hatásuk, mint gondolnánk - írja ZIPERNOVSZKY KORNÉL. Heti jegyzetében kollégánk egy-egy zenei hírt, eseményt, jelenséget tárgyal E/1-ben, szigorúan a vonal alatt.

Talán nem mindenki tudja hogy a Funky Claude-ként aposztrofált figura a Smoke On the Water című Deep Purple-örökzöldben, aki a dalszöveg szerint futkározik ki és be, és kihúzza a srácokat a föld alól, valós személy: Claude Nobs. A víz fölé kavargó füst pedig a Genfi tó partján álló Montreux város kaszinójának 1971-es tűzvészére utal. Ian Gillan (Deep Purple) most is felidézte, hogy a higanymozgású fesztiváligazgató mopedján hogy cikázott ide-oda, vigyázott, hogy minden rendben menjen, a tűz idején pedig személyesen segített kijutni a gyerekeknek a kaszinó alagsorából.

Claude Nobs
Claude Nobs

Nekem egyébként nem ez a zene jut elsőnek eszembe a Montreux Jazzfesztiválról, noha én is kívülről fújom ezt a nótát legalább 15 éves korom óta. Inkább az egyik a sok, emlékezetesebbnél emlékezetesebb Live In Montreux kiadvány ugrik be, méghozzá az egyetlen olyan lemez, amivel kapcsolatban azt lehet mondani, hogy Miles Davis visszanézett, és nem előre, hogy régi számait is játszotta, nem csak az aktuálisakat. Az 1991-es Montreux-i szereplése alkalmával Davis az ötvenes évekbeli legendás repertoárját, Gil Evans hangszereléseit adta elő, a Miles Ahead, Porgy and Bess és a Sketches of Spain számait, a Gil Evans big band és a George Gruntz Concert Jazz Band zenészeit Quincy Jones dirigálta. Ebből a történelmi pillanatból, amit a posztumusz Davis-album is dokumentál, közösen vette ki részét a két svájci jazznagymester, Funky Claude mint producer és az örökifjú Gruntz, mint zongorista.

Az utolsó napokig aktív fesztiváligazgató 76 évesen, a tavaly még szinte egész évben koncertező zongorista-zenekarvezető honfitársa pedig nyolcvan évesen január 10-én, ugyanazon a napon haltak meg. Nobs egy sífutó-baleset komplikációi, Gruntz pedig egy végzetes betegség következményeképpen.

George Gruntz
George Gruntz

A jazztörténetben mindketten jelentős helyet foglalnak el, bár Nobs talán ismertebb volt a nagyközönség körében, mint Gruntz, aki ugyan producerként is kiemelkedő tevékenységet végzett, de mindenek előtt zongorista és zenekarvezető volt: big bandjét évtizedeken át működtette világszínvonalon. Nyilvánvalóan szétfeszítené ennek a rovatnak a kereteit, ha elkezdeném sorolni a Montreux Jazz Fesztiválon megfordult világsztárok nevét, de nem lenne rövidebb az sem, ha minden jelentős muzsikust megpróbálnék megnevezni, aki Gruntz-cal dolgozott. Az ötvenes évektől kezdve tavalyig mindig a legaktuálisabb stílusok élvonalában működött - rokon lelkek voltak Nobs-szal.

Nobs utolsó, a Neue Zürcher Zeitungnak adott interjújában, ami a tavalyi fesztivál előtt készült, állandóan egy tizenötéves tehetségre terelte a szót: Andreas Váradyra, a jelenleg Németországban élő szlovák roma gitárosra, aki Budapesten is szerepelt már Hodek Dávid társaságában. Quincy Jones Global Gumbo elnevezésű világválogatottjában Váradyn kívül Radics Gigi is fellépett.

Bábiczki Boglárka a Montreux-i jazzének-versenyen
Bábiczki Boglárka a Montreux-i jazzének-versenyen

Montreux a magyar jazzisták számára szinte kezdettől fogva fontos próbakő volt: a Tomsits Rudolf Quartet 1969-ben a sajtó különdíját, egy évre rá a Pege Aladár Quartet a legjobb szólista és második helyezett zenekar díját hozta el. A hangszeres és énekes tehetségkutatókon az utóbbi bő évtizedben legalább a (közép-)döntőbeli személyes szereplésig jutott el Bábiczki Boglárka énekes, Balogh Roland gitáros, Balogh Zoltán zongorista, Bolla Gábor szaxofonos, Botos Róbert zongorista (igaz, akkor már Kanadát képviselve), Fábián Juli énekes, Márkus Norbert zongorista, Pusztai Antal gitáros, Rozsnyói Péter zongorista, Szabó Dániel zongorista, Szakcsi Lakatos Róbert zongorista és Szőke Nikoletta énekes. Közülük sokan meg is nyerték a versenyt.

A jazzfesztiválnak hatalmas nimbusza van, de az alapító Nobsnak legalább akkora. Szakácsnak tanult, de inkább az akkoriban összeurópai kedvteléssé váló turizmus vonzotta, emellett rajongott a zenéért, nem csak a jazz stílusért, hanem a rhythm and bluesért és a rockért is. Pályája egy svájci Rolling Stones turnéval indult. Amikor 1967-ben két barátjával elindította a fesztivált, az összköltségvetés nem érte el a 10 ezer svájci frankot. A Lausanne-i egyetem professzora, Francis Scherly és munkatársainak friss hatástanulmánya szerint a fesztivál legutóbb 45 millió frankos bevételt (return on investment) generált. Hogy hogyan jutott el idáig, azt ma már a kulturális menedzsment órákon tanítják. Személyes varázsát persze nem lehet frankban vagy dollárban kifejezni, vagy hogy mennyire tisztelte és szerette a zenészeket, hogy milyen örömmel és milyen elegánsan konferált. Azt szokta volt mondani, hogy a zenésznek nem küld szerződést, hanem repülőjegyet. Ha az illető eljött, sokszor egy alpesi álomvillában találta magát tucatszálloda helyett, ahol Nobs maga hozta be a reggelit.

A Jazz Montreux-ben Foto Krupa Zsófia
A Jazz Montreux-ben Foto Krupa Zsófia

Hiába volt mindig minden pontosan előre megtervezve a fesztiválon, egy-egy műsoron kívüli jam session, előre be nem jelentett vendégszólista sokszor beesett. Mivel elsősorban turisztikai vállalkozásról van szó, nem lehet csodálkozni azon, hogy műfajilag - személyes ízlésével összhangban - ilyen szélesre tárta a kapukat, különösen akkor, amikor a jazz iránt kevésbé érdeklődő fiatalok széles rétegeit akarta behozni. A „mindenkinek jó üzlet" elvét Nobs azzal terjesztette ki, hogy a Warner-Elektra-Atlantic (WEA) lemezcég országos vezetője lett 1973-ban. Ezáltal a lemezfelvetéleket technikailag is a legmagasabb szinten tudta kézben tartani, a korongok viszont a világ minden részében tovább öregbítették a fesztivál hírnevét. A következő, áttörést jelentő újítása a brandingben a koncert videók kiadása és terjesztése volt. Quincy Jones, Herbie Hancock, Carlos Santana, B. B. King és Keith Richards tartották barátjuknak, meg David Bowie, aki tavaly is fellépett. Idén a fesztivál (július 5-20), és persze a február 8-i gálakoncert nyílván Nobs emlékének lesz szentelve, de ezeket már az általa kiszemelt és betanított utód, Mathieu Jaton fogja lebonyolítani.

Nobs ugyan csak néha vette elő a harmonikáját, hogy beszálljon egy kicsit, de George Gruntz a tavalyi fesztiválon még koncertet adott. A felejthetetlen és a megújulásra mindig kész zongorista szextettben játszott egy Coltrane-emlékműsort. A minden idők legsikeresebb svájci jazz-zenészének tekintett Gruntzot szülei először elküldték rendes szakát tanulni, de ő kitartó volt, és a műszaki rajzoló iskola után elvégezte a Zürichi Konzervatóriumot is. Először a Baseli rádiónak dolgozott, majd hamar bekerült az amerikai Newport jazzfesztiváljának nemzetközi zenekarába, akikkel még Armstrongot is kísérhette. A hatvanas években, újra Európában együtt játszhatott a műfaj legnagyobbjaival, Chet Bakertől Lee Konitzon át Dexter Gordonig. A be bop után a cool stílust is magáévá tette, míg végül megalapította először saját kisegyüttesét 1965-ben, majd '72-ben a Concert Jazz Band nagyzenekart Flavio Ambrosetti szaxofonossal és annak trombitás fivérével, Francóval, valamint Daniel Humair francia dobossal. Már ezekben az években nyitott egyrészt az etno-jazz, másrészt a crossover felé, lemezt készített helyi baseli; majd tuniszi beduin népzenészekkel, illetve egy csembalistával. Piano Conclave néven koncertsorozatot is rendezett, mindig hat zongoristával, az 1980-as években pedig a Swiss Jazz Poolban vett részt. Sokáig a nagyzenekar volt számára a legfontosabb, amellyel a fél világot bejárta, és rengeteg fiatal szólistának, még amerikaiknak is, adott általa kiugrási lehetőséget. Szervezőként először a zürichi Schauspielhaust, majd huszonkét éven át a Berlini Jazzfesztivált bízták rá.

Kedvenc lemezem a GG-CJB-től is épp '91-es, Blues 'N Dues Et Cetera, amiben részéről persze százszor több eredeti zene van, mint amennyi a Quincy-Miles zenekarba beülve neki megadatott. Ezzel együtt aligha van hasonló kaliberű európai, akinek Armstrongtól Davisig ívelt a pályája és tovább, a kortárs jazzig. Önéletrajzának címével is arra utal, hogy fehér négernek született. Zeneszerzőként különböző alkalmazott műfajokban, színházi és filmzenék alkotójaként volt keresett és sikeres egyszerre több kontinensen. Közben, csakúgy mint Nobs, folyamatosan járta a világot, már '92-ben eljutott Kínába a nagyzenekarával. Amikor nem turnézott, akkor kereste a tehetségeket a berlini fesztiválnak, vagy az új szólistákat valamelyik futó projektjéhez, mint például a La Mama című világzenei jazzoperájához. Idős korában újra többet zongorázott szólóban és kisegyüttesekben, mesterkurzusokat is vállalt és vezényelt, például a Suisse Romande zenekart, de a big band még tavaly novemberben is felvett új számokat Amerikában. A javíthatatlan világcsavargó Gruntz és a szűkebb pátriáját szenvedélyesen felvirágoztató Nobs útjai többször találkoztak, és szerencsére ezeket a Montreux-i pillanatokat a felvételek örökre megőrízték.