Nándor

Vissza-köszönés a Nagy–Látó duónak

2013.03.24. 06:43

Programkereső

Nem hagy nyugodni a lelkiismeret, hogy Nagy János és Frankie Látó lemezét elintéztem egy félmondattal. Nem lehet – írja ZIPERNOVSZKY KORNÉL. Heti jegyzetében kollégánk egy-egy zenei hírt, eseményt, jelenséget tárgyal E/1-ben, szigorúan a vonal alatt. TAKE7

Nem lehet elmenni szó nélkül mellette, de még fél mondattal sem elintézni azt a tömör gyönyört, amelyet ők ketten és az egy számban közreműködő Nagy Ábel gitáros ajándékoztak nekünk. Nincs az a filharmóniai diétán tartott, a modernitást csak Bartókig (f)elismerő kékharisnya, akinek le ne esne az álla ezektől a gyönyörű interpretációktól. Ha valaki nem akar visszalapozni a múltkori cikkemhez, annak a tények két mondatban még egyszer: Nagy János, a crossoverben és zeneszerzőként különösen termékeny középgenerációs jazz-zongorista kiválóságunk egyszerre három lemezzel rukkolt elő.

Monamo (Szirtes Edina Mókusm Mogyoró Kornél, Nagy János)
Monamo (Szirtes Edina Mókusm Mogyoró Kornél, Nagy János)

Az In London-ról írtam a múlt hónapban, fantasztikusan sikerült angliai trió koncertfelvételeket tartalmaz, megjelent azon kívül egy izgalmas, modern felfogású vallásos lemez a MoNaMo trióval (vagyis Szirtes Edina Mókussal és Mogyoró Kornéllal). És most újra szóba hozom a harmadikat, a Debussy- és Liszt-jubileumi évek apropóján rögzített duólemezt Frankie Látó hegedűssel, régi jazz- és crossover partnerével (pl. Free Style Chamber Orchestra). A duókorong a Classic in Jazz címet viseli és ugyancsak saját kiadásban jelent meg. Hét felvételéből négyben nyúlnak Debussy-melódiához, négyben pedig Liszthez. Tudok számolni, csak a zárórszám, A szerelem doktora mindkét klasszikustól tartalmaz feldolgozást.

Feldolgozás, interpretáció, crossover - mindegyik fogalom leírja, ami a Classic in Jazz című lemezen történik és amit a régóta sikerrel játszott duó-koncertjeiken Nagy János és Frankie Látó csinálnak. Számomra a crossover akkor jelent igazi esztétikai élvezetet, amikor a klasszikus zenei normalitásba, szabályszerűségbe, kiszámíthatóságba belehasít egy pillanat, melodikus, harmóniai vagy ritmikai alterációjaként mindannak, amit addig hallottunk, például egy szinkópa vagy akár egy out hang, és bekövetkezik a metamorfózis.

Nagy János: Class in jazz
Nagy János: Class in jazz

Nagy Jánoséknak ez a pillanat eszméletlenül megvan. A Clair de Lune-ben 2 és fél percnél, a Rêverie-ben 3'35''-nél intenek be az improvizáció csodapálcájával. Azt is mondhatnám, hogy a Nagy által feladott magas labdát Látó üti le ilyenkor. Látó hegedűjének van egy olyan tónusa ezekben a pillanatokban, amiről nekem rögtön Stéphane Grappelli jut eszembe. A jazzhegedülés talán legnagyobb mestere cizelláltan finom, klasszikus zenei füleknek is kedves, Menuhint és más mestereket termékeny zenészbarátságra inspiráló hangon játszott. Választékossága egyszerre fakadt abból, hogy hangszerén a frazeálásban csak kevéssé távolodott el a klasszikustól, és hogy invenciózussága a legképzettebb zenészeket és persze a közönséget is elkápráztatta.

Külön cikket érdemelne Látóék Consolationra épülő szvitje. Szemben Debussy zongoradarabjaival, ennek nem ismerem hegedű-zongora átiratát, és úgy sejtem, nem sok jazzista próbálta ki magát a saját szája íze szerinti eljátszásában sem. Látó játékában- főleg a Liszt-dabaroknál - van egy olyan, a szvinget odahagyó modern hangszíne is, amivel csak kevesen bírnak, mindenesetre a kései Liszttel pompásan összhangban van. Szinte evidenciaként hat, ahogy a minden műfajban járatos, minden árnyalatot visszaadni képes hegedűs egy teljes univerzumnyi szólót varázsol a Consolationes egyik kadenciájából, talán alig több mint egy percben. Más színt, de magával ragadó lendületet hoz a lemez egyetlen trió-felvétele: a fiatal gitárossal a La Campanella lehetséges összefüggéseit keresik a közép-amerikai latin jazzel, nem olyan eredeti módon, mint a lemezen majdnem mindig, de ez úgyis inkább pódiumra és nem annyira stúdióba való letét.

Az ugyancsak híres Debussy-darab, a Le petit nègre feldolgozásának felfogása sokkal szabadabb, bele is illesztettek egy betétet, az Ellington-Mills-Tizol-féle Karavánt, és bármennyire is lenyűgöző ez a száguldás a szaharán át, nem éreztem olyan tőről metszettnek, a maga nemében tökéletesnek, mint a lemezen - nyilván nem véletlenül - előrébb szereplő két említett francia kompozíciót, bár itt a rapszodikusságban tobzódó zongoraszóló ismét csak briliáns. A már említett záró medley a Szerelmi álmokból és megint Debussyből továbblép a képzeletbeli feldolgozottsági skálán, hiszen Nagy János egyik saját darabja is része a műnek. Itt viszont a középrészben egy egészen penetráns, ún. walking bass balkézre improvizált szólót hallunk a két kéz egészen káprázatos függetlenítésével, olyannyira, hogy el is felejtjük, hogy a hegedűs csak a témában közreműködött. Stilisztikai bravúrok egész sora díszíti ezt a darabot, például ahogy Nagy megmutatja, hogy a walking bass-nek milyen 19. századi európai klasszikus zenei gyökerei vannak/lehetnek.

Ez a lemez nemcsak egy marginális megjegyzés a Debussy százötvenedik születésnapja kapcsán rendezett megemlekezésekhez, hanem a mai közönség számára lényegi módon és szellemesen ragadja meg a francia zeneszerző vonzerejének egyik aspektusát.

ÍzelítőClassic in Jazz című lemezből.