Tekla

Opus 2, a generációkról

2013.04.04. 08:45

Programkereső

Az Opus jazzklubot és a BMC-t megnyitó jazzfesztivál zárónapján Szakcsi és „fiai” is birtokba vették az ambíciózus, új jazzhelyszínt – írja ZIPERNOVSZKY KORNÉL. Heti jegyzetében kollégánk egy-egy zenei hírt, eseményt, jelenséget tárgyal E/1-ben, szigorúan a vonal alatt.

Az új jazzklubot a Budapest Music Centerben több felől is meg lehet közelíteni. Az egyik a Lónyai utca, ebben az utcában működött ugyanis az intézmény a saját épületük megnyitásáig. Ha viszont a Mátyás utcán jön az ember a Duna felől, akkor a Közgáz új épülete mellett jön el, de az is elég tanulságos, ha - miután a Vásárcsarnoknál érte el az ember a Belső-Ferencvárost - az Imre utcán közelít a Mátyás utca sarkáig, kicsit eltöprengve a két keresztnév metszetén. Az Imrében áll még egy egyemeletes épület is, benne kiskocsmával egy lepukkant kisebb bérház mellett, és ezeket megbámulva azon is el lehet filózni, hogy a kulturális és oktatási energiákra támaszkodó városrehabilitáció még ezekben az oly mélyen átlagon aluli időkben is csodákra képes. A múlt még nem tűnt el teljesen, de a Budapest Music Center és a Közgáz már a jövőből dübörögtek be ide.

Szakcsi Generation Gála, Opus Jazz Club, 2013.03.30
Szakcsi Generation Gála, Opus Jazz Club, 2013.03.30

A közel egyhetes jazzfesztiválon, amelynek második napjáról már beszámoltam, fellépett néhány további izgalmas produkció is, az első napon a rettenthetetlen Hans Lüdemann, a harmadik napon meg Bacsó Kristóf együttese külföldi vendégekkel, mint ahogy a BMC mindig is igyekszik pozicionálni művészeit. Volt dobos parádé is a koncertteremben, jelezve, hogy a jazz a BMC gondolkodásában mellé- és nem alárendelt a többinek. Én a nagyszombati programból a gálára voltam leginkább kíváncsi: a Szakcsi Generation és vendégei koncertjére.

Bolla Gábor
Bolla Gábor

Ez egy igazán különleges felállás, bár vannak más családi zenekarok is, mert a zongoránál egymást váltják Szakcsi Lakatos Béla, a hazai jazzélet egyik legerősebb oszlopa és fiai: Szakcsi Lakatos Róbert és Béla junior, hozzájuk társul unokatestvérük, Oláh Kálmán. Első fellépésük egy BMC által szervezett fesztiválon volt 2005-ben, ahol be is mutatták lemezüket (8 Trios for 4 Pianists) az eredeti, világsztár ritmusszekcióval: John Patitucci - bőgő, Jack DeJohnette - dob. Most fiatalok alkották a ritmusszekciót, viszont három szaxofonost hívtak a zongoristákhoz, akik közül sajnos Szakcsi (Béla) Junior ezúttal nem lehetett itt. Amerikai sztárból viszont jutott megint a BMC-fesztiválra: a Rolling Stones session-muzsikusaként híressé vált Tim Ries szaxofonos sokat játszik újabban magyarokkal, főleg Oláh Kálmánnal.

Szakcsi Lakatos Béla
Szakcsi Lakatos Béla

Szakcsi (senior) kezdte Tim Ries-szel a koncertet, erősen visszafogottan - mint később megtudtam, a jazz-pátriárka egy vírussal küszködik. Így érthető, hogy kicsit nehezen melegedtek bele, lassú tempókat is választottak az elején, viszont már itt kibontakozott Ries egyedi, minden más fellépőtől különböző felfogása. Szólóiban rendszeresen a fragmentálásból indul ki, a dallamot bevezetőiben is csak kihagyásokkal mutatja meg. Ezzel a technikával Szakcsi is szeret élni, bár ő rögtön nyilvánvalóvá tudja tenni a nagyobb egységeket is, és a zenei metamorfózisok nála mindig követhetőek, vagyis mindig érzékeltet valami irányt - igaz, ő egy új ötlettől fellelkesülve néha ott is hagyja rögtön az egészet, de tény, hogy Ries-szel rokonítja a kortárs iránti nyitottsága.

Tim Ries és Tony Lakatos, Szakcsi Generation Gála, Opus Jazz Club, 2013.03.30
Tim Ries és Tony Lakatos, Szakcsi Generation Gála, Opus Jazz Club, 2013.03.30

Bolla Gábor megint egyszer nagy tüzet gyújtott. Nyilván szellemi testvére, Szakcsi Robi hívta, akivel rengeteg szálon kapcsolódnak össze, egymás gondolatait már a kimondás előtt is előre sejtik. A másodiknak játszott saját szerzeményben, amelyben én Monk-hommáge jegyeket véltem felfedezni, már el is engedte magát Gábor, bár az elején ő is csak fokozatosan építkezett, végül azonban óriási crescendóval és apait-anyait beleadva tette oda magát. Biztos azért is értik meg egymást ilyen fantasztikusan Robival, mert a robusztus testalkatú zongorista hihetetlen finomságokra, például csipkeverésre is képes a magas regiszterben, miközben minden, de minden hangja rapszodikus. Ilyenkor sok magyar jazzrajongó éli át velem együtt, csak persze sokkal magasabb művészi szinten azt az óriási érzelmi vibrátót, amelyről a cigányzene joggal juthat eszünkbe. Persze egy ilyen gálakoncert azért csak a felszínen marad, de el tudnék képzelni egy mélyebb zenetudományi analízist Szakcsi Lakatos Béla és Róbert szerzeményeinek és játékának elemzéséről, amelyben kettejüknél a romantikus stílusjegyek hasonlósága és különbözősége lehetne az elemzés tárgya. Azt gyanítom, hogy Szakcsi senior romantikus mondanivalójának kifejeződése inkább nagyzenekari formákban ölt testet, Robi inkább alanyi költő, a vonós hangszerek szívhezszóló dala az övé, minden játékosságával együtt.

Oláh Kálmán Tony Lakatossal kezdett, akinek a három szaxofonos közül a leginkább figyelmet érdemlő, sőt tekintélyt parancsoló a soundja, utána még Ries-szel is játszott, most is könnyedén megcsillogtatva azt a polifonikus komplexitásra épülő, régóta kikristályosodott stílusát, aminek nemzetközi sikereit köszönheti.

Oláh Kálmán
Oláh Kálmán

A közel félórás fináléra azután mindenki kijött, Lakatos altóra váltott, Ries maradt a szopránnál és Bolla a tenornál. Oláh témáját játszották egy egyszerűbb hangszerelésben, mint ahogy például a Szextettel meg szokott szólalni, hiszen a szám itt csak eszköz volt, a cél meg az örömzenélés. A legidősebb és a legfiatalabb muzsikus különösen belopta magát szólójával a közönség szívébe. A Hágai Konzervatóriumon jazzt hallgató Gyárfás Attila nagy legatókkal, áttekinthető képletek mindig folyamatos, gördülékeny játékával tűnt ki. (A koncert generációkat együtt bemutató jellegére szépen rímelt, hogy a Louis Bellson-szerű természetességgel játszó dobospalánta apja a magyar jazzgitározás kiemelkedően népszerű egyénisége, a mindig fiatalos Gyárfás István.)

Szakcsi viszont a fenderhez leülve mintha csak éppen véletlenül kapcsolódott volna a zenébe, pötyögéssel indította szólóját, egy kézzel, azután tért át a crescendóban az oktávfogásra, és ritmikai és melodikus szempontokból kifejezetten ironikusra hangolta a képet, de nem mulasztotta el inverzekkel teli szólóját eljuttatni a dinamikai csúcsra. A bőgős Orbán György, aki Szakcsi, Bolla és mások mellett sok tapasztalatot szerzett, keményen állta a sarat a hosszú koncerten és néhány érdekes szólóval hívta fel magára a figyelmet. Szakcsi Lakatos Béla a legvégén megköszönte Gőz Lászlónak a kitartást, amivel megvalósította közel húsz éves álmát. Ha az alkalmi oktett tagjainak minden zenei kapcsolatát sorra vesszük, köztük a külföldön élő vagy csak ott tanuló zenészekkel együtt, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy a jazztársadalom nemzetközileg is jelentős része vette birtokba az Opust ezen a gálán.