Katalin

A szombathelyi manátusz

2013.07.11. 07:15

Programkereső

A Szombathelyen már tizennegyedik alkalommal megrendezett Lamantin Jazzfesztivál és Improvizációs Tábor főszervezőjét, Tímár Pétert, kinek polgári foglalkozása orvos, a kilencvenes évek pécsi jazzélete és jazz iránti rajongása vezette el ahhoz, hogy önerőből saját rendezvényt hozzon létre. INTERJÚ

- Szervezői tevékenységed egészen a Pécsen folytatott orvosi tanulmányaidig nyúlik vissza. Miért érezted úgy, hogy ilyen módon kell kivenned a részed hazánk jazzéletéből?

- Elsősorban azért, mert szerettem a jazzt, de mellette a blues, a soul, a funk és a klasszikus zene is érdekelt. Nem volt túl sok lehetőség akkoriban koncertre járni Pécsett, néhány zenekar viszont olyan kedves volt számomra, hogy élőben is szerettem volna meghallgatni őket. Jó ötletnek tűnt egy egyetemi jazz klubbot életre hívni. 1993-ban indult el a klub Dömper néven. 

- Sok kiemelkedő magyar jazz-zenész, például Gadó Gábor, Juhász Gábor, Szabó Dani, Cseke Gábor, Fenyvesi Márton és a jazzszövetség jelenlegi elnöke, Bágyi Balázs is pécsi születésű. Pestről nézve úgy tűnt, hogy kifejezetten erős volt Pécs a kilencvenes években jazz tekintetben.

- Volt jazzélet természetesen, de egyetemi berkeken belül alig lehetett érzékelni. Szerencsére a pécsi egyetemi hallgatóság részéről volt akkora érdeklődés, ami életben tartotta a klubbot. Ezen felbuzdulva a barátaimmal kitaláltuk, hogy egy fesztivált is útjára indítunk. Ez talán 1994-ben lehetett és POTE Jazz Fesztiválnak kereszteltük a Pécsi Orvostudományi Egyetem neve után. Már a legelején hatalmas siker volt, ezer ember hallgatta meg a koncerteket, ami akkor még csak egy napos volt. Mind a fesztivál, mind a klub, amíg Pécsett voltunk, folyamatosan működött. Majd azokkal a barátaimmal együtt, akik a szervezésben részt vettek, együtt jöttünk át Szombathelyre. Adta magát, hogy tovább vigyük ezt a hagyományt. Itt Szombathelyen alapítottam egy egyesületet, az Improvizatív Zeneműhelyt, és elkezdtem szponzorokat keresni, hiszen valamiből ki kellett fizetni a költségeket.

Tímár Péter - Lamantin Jazzfesztivál
Tímár Péter - Lamantin Jazzfesztivál

- Mennyire működött jól ez akkoriban és mennyire működik ma? Tegnap a Bartók teremben megtartott koncerten ki voltak írva a fesztivál támogatóinak nevei, nem számoltam meg pontosan, de számosan voltak, persze tudom, nem minden szponzor pénzzel segíti a fesztivált.

- Anno nagyon jól működött. Egy klubra könnyű volt összeszedni elég támogatást, mert sok olyan vállalkozó volt itt, aki szerette ezt a műfajt. Nagyjából tíz cég segítségével lehetett működtetni a klubbot, úgy, hogy kéthetente színvonalas koncerteket tudtunk tartani.  A fesztivál és a hozzá kapcsolódó tábor, más kérdés, ez egy lényegesen nagyobb költségvetésű rendezvény. Ebben az évben harminchat támogatónk volt, akik közül körülbelül huszonnyolcan pénzbeli támogatók.

- Ezek a támogatók a te ismeretségi körödből kerültek ki?

- Nem csupán. Irgalmatlan feladat volt a megye összes cégét megkeresni, és azokból néhányat meg is szerezni támogatónak. Ez az a munka, ami most hozza meg gyümölcsét, mert kialakult egy szponzori kör az elmúlt tizennégy év alatt. Ez valamennyire nyugalmat biztosít számomra, hiszen háziorvosként három gyerek mellett nem lenne annyi energiám támogatókat keresni, mint ami régebben volt. A szponzorok nyolcvan-kilencven százaléka évről-évre támogatja a fesztivált, de a klub sajnos a gazdasági válság miatt jelenleg csak vegetál, mert azok a kisebb cégek, akik azt támogatták, szinte mind tönkrementek. A fesztivált, ami mára országszerte ismerté vált, és így a sajtója is jobb, könnyebb fenntartani. Nem csak a megyei és a helyi cégek támogatják ezért. Pályázati lehetőség jazzfesztivál szervezésére viszont alig van, pedig nagy szükség lenne rá.

- Nem érzel ebben most elmozdulást a szervezeti átalakítások kapcsán, ami az Artisjus, az EJA- és az NKA-pénz elosztásában bekövetkezett?

- Bizakodó vagyok alapvetően, de ebben az évben például egyetlen forintot sem nyertünk pályázaton, amit azért furcsállok. Nem a döntő bizottságot kritizálom, rendkívül nehéz helyzetben vannak, hiszen a lepényevő fesztiváltól a jazzig, minden egy kalap alá tartozik a fesztiválokra kiírt pályázatok büdzséjében. Amíg nem kap a jazz normális életteret Magyarországon elkülönített támogatással, amire zenészek és szervezők pályázhatnak, vagy akár úgy, mint Franciaországban, ahol egy bizonyos számú fellépés után a zenészek normatív támogatást kapnak, addig nagy előrelépés nem lesz. Számos külföldi országban a jazz-zenészeket épp annyira becsülik, mint a komolyzenészeket. A zenészeknek meg kell valahogy élni, az nem megy tovább, hogy bele kell szakadniuk a tanításba, és így a művészeti tevékenységre, a kreatív tevékenységekre nem marad energiájuk.

- A Lamantin Jazz Fesztivállal párhuzamosan - ahol négy helyszínen tizenhat zenekar lépett fel - került megrendezésre az Improvizációs tábor is. Ismerve a kurzuson résztvevő diákok és az őket okító tanárok létszámát, gondolom, nem kis része van a sikeres lebonyolításban azoknak a segítőidnek, akiket a beszélgetésünk elején említettél. Kik alkotják a stábodat?

- Ez egy baráti társaság. Sem nekem, sem a többieknek nem ebből kell megélnie, nincs agyagi kötődésünk a fesztiválhoz szerencsére. Jobb lenne professzionálisan működtetni egy ilyen komplex rendezvényt, de mivel régen összeszokott társaságról van szó, jól működik minden. Nyolc fő az a mag, akik állandó társaim, és ilyenkor a fesztivál idején körülbelül húszan dolgozunk azon, hogy rendben menjenek a dolgok. Nélkülük biztosan nem tudna megvalósulni ez fesztivál.

- De mondhatjuk, hogy te vagy az egész rendezvény katalizátora és egybentartója?

- Igen, én találom ki alapvetően a programokat, de igen jó füle van számos barátomnak és a feleségemnek is, aki az egyik legjobb kritikusom. Az ő véleményüket is figyelembe veszem, amikor összeállítom a műsort.

- Az elmúlt tizennégy év alatt mi volt számodra a legfelemelőbb pillanat?

- Szerencsére mindig vannak olyan koncertek, amik felemelőek, idén is volt több. Hála a számos segítőnek minden koncertet meg tudok hallgatni. Különben nem is csinálnám, ezt be kell, hogy valljam. Elmehetnék persze Ausztriába jó koncertekre, de az nem pótolná azt, amikor látom a közönséget, azokat az embereket, akiket jól ismerek, ahogy kiszakadnak a mindennapokból, és igazi élményekkel gazdagodnak. Nem beszélve a táborról, ami sok fiatal zenésznek teremt lehetőséget a jazzel való megismerkedésre, a haladóbbak pedig új inspirációkat kapnak és kapcsolatokat alakíthatnak ki egymással és a tanárokkal.

Lamantin Jazzfesztivál 2013
Lamantin Jazzfesztivál 2013

- Volt-e olyan, amikor azt gondoltad, hogy nincs tovább, túlnő rajtad, rajtatok a feladat? Van, amikor úgy érzed, nem éri meg a rengeteg befektetett energia?

- Mindig vannak problémák is természetesen. Meg kell, hogy mondjam, elég fárasztó tud lenni ez a hét, volt már olyan, hogy teljesen kimerültem. Az is előfordul sajnos, hogy valaki rossz koncertet ad, ilyen volt például a Silesian Blues Band, ami a hetvenes évek meghatározó, lengyel progresszív rockformációja volt. Kiment a közönség a koncertről. Előfordul ilyen is, de szerencsére egyáltalán nem jellemző. Pont ezért nem esik jól, amikor újságírók azzal szeretnék magukra felhívni a figyelmet, hogy nagyon lehúznak egy-egy koncertet. Örülök az építő kritikának, de az elveszi a kedvem, ha nem veszi észre valaki az egész fesztivál lényegét, és a hangsúlyokat nem jól helyezi el. Ha lenne egy olyan szaklap, ahol egy koncertről többen is írnának, akkor objektívebb képet lehetne kapni. Akár egy írás is rettenetesen romboló tud lenni, a potenciális közönséget és persze a szponzorokat is negatívan befolyásolja. Az ilyen cikkek szerzői nem veszik észre, hogy lassan nem lesz kiről írni ebben a műfajban.

- Mennyire célod, hogy a jazz mellett az improvizáció más formái, a kreatív gondolkodás is megjelenjen a fesztivál programjában és az improvizációs tábor tanagyagában?

- Amikor még rendszeresen működött a klub, akkor egyáltalán nem csak jazz programok voltak. A bluestól a népzenén keresztül egészen a kortárs zenéig sok minden volt hallható. A táborba sem csak jazz-zenészek jönnek tanulni.

- A tábor művészeti vezetője, Márkus Tibor, vele közösen alakítjátok a kurzusok koncepcióját?

- Le szoktunk ülni egyeztetni, de a szakmai dolgokba én nem szólok bele, hiszen csak műkedvelő vagyok. A tanári kart együtt alakítottuk ki, amin már nem nagyon változtatunk, mert egy nagyon jó csapat gyűlt össze mostanra.

- Anno Tatabányán tanulóként voltam részese jazztáboroknak. Nagy élmény volt személyesen találkozni azokkal az ismert amerikai zenészekkel, akik a tanári karba évről-évre meghívást kaptak. Nálatok kicsit más a koncepció, mesélnél erről.

- Igen, tudom, Ed Thigpen dobos is tanított Tatabányán. Nálunk ez úgy valósul meg, hogy minden évben van két vagy három mesterkurzus, amit a fesztiválon fellépő zenészek tartanak. Ebben az évben például Niels Lan Doky és Trilok Gurtu tartott workshopot, de az is rendszeres, hogy a fellépők beszálljanak a koncertek utáni örömzenélésbe.

- Végül áruld el, te magad játszol-e valamilyen hangszeren?

- Zongorázom, de egyelőre a C blues korlátaiból nem sikerült még kitörnöm. Ha lesz rá időm, szeretném elmélyíteni a tudásom, a kislányom viszont továbbviszi ezt a vonalat.