Cecília

"Nem vagyok egy múltba révedő típus"

2013.10.13. 11:49

Programkereső

Frank London az egyik legnépszerűbb klezmer zenekar, a Klezmatics vezetője, de talán kevesen tudják, hogy a nyolcvanas évek egyik legradikálisabb New York-i undergound jazz zenekarának, a Hassidic New Wave-nek is ő volt az alapítója. A vele folytatott beszélgetésből kiderül, hogy nyitottsága a legkülönfélébb zenei műfajok iránt még a Nagy almában is ritka. INTERJÚ

- Mi volt életed első hangszere, és mikor került hozzád?

- Az első trombita, amin játszottam egy, az unokatestvéremtől ajándékba kapott hangszer volt. Őt szintén Franknek hívják, a teljes neve Frank Darrow. Amikor abbahagyta a trombitálást, akkor került hozzám a hangszer. Az első saját hangszerem egy használt Bach-trombita volt, amit körülbelül tizenkét éves koromban kaptam.

New York az Empire State Buildingről
New York az Empire State Buildingről

- Volt olyan hangszered, amitől megváltál, és később megbántad?

- Igen, egy nagybőgő, amit Louis Londontól, a nagybátyámtól örököltem meg. Annak ellenére is sajnálom, hogy már nincs nálam, hogy igazán jó helyre került: egy kedves barátom, Marcus Rojas, az ismert New York-i tubás a jelenlegi tulajdonosa. Ezzel együtt nem vagyok egy múltba révedő típus, sose nézek vissza.

- Mi a legutolsó szerzeményed, amivel a hangszerparkod fejlesztetted?

- Egy új trombita! Egy nagyszerű, a németországi Weimar közelében élő trombitakészítő, Alexander Weimann munkája. Fantasztikus hangszer. Most nyáron vásároltam meg, mialatt a New Yiddish Music elnevezésű kurzuson tanítottam.

- A saját hangod megtalálása a hangszeren már a tanulmányaid alatt fontos volt számodra?

- Nagyon is, és még mindig az!

- A New England Conservatory, ahol jazz-tanulmányaid folytattad, hangsúlyt helyez erre a kérdésre a tananyag összeállításakor?

- Azt mondanám inkább, hogy a saját, csak rám jellemző hang, az egyéni stílus megtalálása az, amire én leginkább fókuszáltam a tanulmányaim során, és teszem ezt azóta is, hogy a zenei életben részt veszek.

- Van-e olyan aspektusa a zenélésnek, amiben még mindig fejlődni szeretnél?

- Hogy van-e? Az összes! A hangzás, az artikuláció, a harmóniai és dallami gondolkodás, a világos és tiszta játék, a flexibilitás. Meg szeretném érteni az arab zenében, például Samy El Bably egyiptomi trombitás által a makámokban használt mikrotonalitást. Olyan technikákat szeretnék kifejleszteni, amik eltérnek a trombitán amúgy megszokottól. A mainstream jazz-improvizációban eljutni Woody Shaw, vagy a szabad zenében Lester Bowie szintjére. A fújástechnikában pedig megközelíteni Maurice Andrét és Roger Voisint. Rengeteg célom van.

- Van mindennapi rutin abban ahogy gyakorolsz? Inkább saját magad fejlesztése, vagy az épp aktuális zenei feladatra való felkészülés a fontosabb?

- Ez attól függ. Nagyon befolyásolja, hogy úton vagyok-e, vagy otthon. Ha egy előttem álló feladatra készülök, az is fejleszt egyébként. A trombita hálátlan szerető, folyamatosan komoly fizikai felkészültséget kíván. Ennek fontos része a befúvás, ami a helyes levegővételről szól alapvetően. Amikor csak tudok, megragadok minden helyzetet a gyakorlásra, de persze ez az ember életének fontos változásaival együtt alakul. Amióta gyerekeim vannak, már nincs napi nyolc órám gyakorolni. Nem tudok elég hálával gondolni a tanáraimra, különösen Bob McCoy-ra, akitől rengeteget tanultam anno.

- Ha lehetőség nyílna rá, hogy együtt zenélj egy ma még élő vagy már elhunyt muzsikussal, ki lenne az?

- Csodálatos lenne egy turné Jimi Hendrix-szel! De Sly-jal a Sly and the Family Stone-ból vagy Eddie Palmieri zenekarával is nagyon jó lenne játszani.

- Meg tudnál nevezni egy vagy több albumot, amelyek az életed különböző szakaszaiban meghatározóak voltak számodra?

- The Sun of Latin Music Eddie Palmieritől, Max Roach We Insist! The Freedom Now Suite-je, a Tango Hora Zero Astor Piazzolától, a San Lucas Band of Guatemala és természetesen Coltrane, az Africa/Brass.

- Ez utóbbi inspirált téged a Klezmer Brass All Star zenekar életre hívásakor?

- Nem igazán, ahhoz sokkal inkább az előtte említett Band of Guatemala adta az ötletet.

- Mi a legjobb dolog, ami színpadon valaha történt veled?

- Az emberekkel való kommunikáció egy szavak nélküli szinten. Létrehozni az öröm és a szeretet hangját misztérium. Hallani hangokat, amikről nem tudjuk beazonosítani, ki játszotta őket! És talán a legfontosabb a kapcsolat, a visszajelzések a közönség részéről. Amikor a Klezmatics-szel először léptünk fel Budapesten, valamikor 1989 táján, egy ember a koncert után odajött hozzám, és azt mondta: "Életemben először történt meg, hogy azt, hogy zsidó vagyok, pozitívan tudtam megélni."

- Történt-e olyan valaha, hogy annyira rosszul érezd magad egy zenei helyzetben, hogy felállj, és ott hagyd?

- Ezt jelenleg nem engedhetem meg magamnak, két gyerekről kell gondoskodnom, és finanszíroznom a tanulmányaikat. De hat év múlva kérdezd meg ugyanezt, akkor már más lesz a helyzet...


Frank London zenei tanulmányait 1980-ban fejezte be a New England Conservatory of Musicon, ahol afro-amerikai zenét tanult. Még bostoni tanulmányai alatt elindult professzionális karrierje. A Klezmer Conservatory Band alapító tagja volt, a zenekar első hat lemezén is közreműködött. Emellett haiti zenét játszott a Volo-Volo zenekarral, közreműködött a Los Hermanos Pabón salsa-együttesben, world musicot játszott a Les Miserables Brass Banddel, valamint improvizatív zenét az Ensemble Garudával. Ez a fajta sokszínűség azóta is jellemzi zenei munkásságát. Pályafutása során olyan kiemelkedő zenészekkel lépett fel a legkülönbözőbb műfajokban, mint John Zorn, Marc Ribot, Mel Torme, Iggy Pop, Youssou N'dour, LL Cool J,  és állt színpadon Allen Ginsberggel, a beat nemzedék meghatározó költőjével is. Az aktív zenélés mellett zenei rendezője volt David Byrne (Talking Heads) és Robert Wilson The Knee Plays cimű albumának, valamint szerzett zenét a Night In The Old Marketplace című folk-operához és a Symphony for a New America című darabhoz a Queens Symphony Orchestra and Choir felkérésére.

1985-ben költözött New Yorkba, ahol dolgozott Jack Bruce-szal a Creamből, játszott Lester Bowie Brass Fantasy formációjában, és mellette zsidó esküvőkön lépett fel, ahol megismerte a haszidizmust és azt a zenei repertoárt, ami az amerikai diaszpórában élő haszidokat jellemezte.

Ezt követte 1986-ban pályájának eddigi legfontosabb állomása, Lorin Sklamberg énekessel közösen a Klezmatics zenekar megalapítása. A Klezmatics nem egyszerűen a klezmer, de egyben a kortárs zsidó zene egyik meghatározó formációja. Az együttesben London a trombita mellett billentyűs hangszereken is játszik, és a kompozíciók nagy részét is ő jegyzi. A zenekarral tizenegy lemezt jelentettek meg napjainkig, és beutazták a világot, nincs olyan jelentős fesztivál, ahol ne léptek volna fel.

A Klezmatics mellett '90-től tíz évig vezette a Hasidic New Wave-et, ahol a modern jazz és funk elemeit vegyítették haszid zenével. A zenekar életművét olyan fontosnak találta a Tzadik Records, hogy 2012-ben összegyűjtve mind az öt lemezüket újra kiadta. Az együttes szaxofonosa, Greg Wall tagja a szintén Frank London vezette Shekinah Big Bandnek is. A Hassidic New Wave feloszlása után hívta éltre a mai napig is aktív Klezmer Brass All Starst. Iskolai keretek között ugyan nem tanít, de visszatérő rendszerességgel oktat a Yiddish Summer Weimar és a KlezKanada zenei táborokban.

Díjai: Grammy Award, a legjobb kortárs world music album (2006); a német lemezkritikusok díja (2004); Barrymore Award (2003)

Trombitái: Bach Bb trombita; Alexander Weimann Bb trombita; Marcinkowicz 1/4 hangos trombita; Cuesnon szárnykürt; Cuesnon Alt kürt; Benge kornet; Schilke piccolo trombita

Effektek: Line 6 visszhang, rengeteg szordínó

Mikrofon: Shure SM 58