Vendel

Élesben a Zeneakadémia Jazz Tanszéke

2013.11.15. 14:31

Programkereső

Az egy hónapja újranyitott Liszt Ferenc téri zenepalotát november 20-án birtokukba vehetik a magyar jazz kiválóságai és rajongóik is.

A Zeneakadémia Koncertközpont által rendezett Élesben-sorozat keretében közösen lépnek fel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem művésztanárai és egyetemi hallgatói. Az előadóművészeti képzés, s különösen a Zeneakadémián folyó, méltán világhírű oktatás pirosbetűs ünnepe, amikor „bevetés" közben, saját példájával ad a mester gyakorlati útmutatást növendékeinek; ezer szónál hatékonyabban, s ahogyan a zeneóra hagyományos tanár-diák szituációiban sohasem lehet. Hiszen a tanítványok testközelből tapasztalhatják meg, miként viselkedik professzoruk a színpadon professzionálisan, a tanárok pedig a mesterkélt vizsgahelyzeteknél sokkalta pontosabban mérhetik fel tanítványaik legapróbb rezdülésekből, hogyan állják meg a helyüket koncerthelyzetben. S persze ne feledkezzünk meg arról a láthatatlan kötelékről sem, amit az együttzenélés kölcsönösen felemelő élménye sző tanár és diák közé! Nem pusztán kiemelt tanszaki koncerteket, tanár-diák gálaműsorokat fog tehát össze a Zeneakadémia Koncertközpont új sorozata, hanem a mester-tanítvány viszony legihletettebb pillanatait tárja föl, s a tehetség-formálás aktív részesévé avatja az estekre jegyet váltó nézőt. Az Élesben-koncertek különlegességét csak fokozza, hogy a megújult Zeneakadémia tereit, lehetőségeit együtt fedezik fel oktatók, hallgatók - és a közönség.

Binder Károly
Binder Károly

Az újranyitás óta eltelt hetekben a sorozatban bemutatkozott a Népzene Tanszék és a Harsona Tanszak, 2013. november 20-án pedig a Jazz Tanszék volt és jelenlegi növendékek együttesei lépnek fel. (A sorozatot 2013-ban záró koncerten, december 21-én a Jazz Tanszék Big Bandje lép fel.) A „dzsesszisták" is a Zeneakadémia fiatalabb szárnyához tartoznak, hiszen bár a hivatalos jazzoktatás már 1965-ben elindult Magyarországon a Bartók konzervatórium falai között, a Zeneakadémiára csak 1990-ben „vették fel". A tanszak, majd tanszék megálmodója és vezetője több mint három évtizedig Gonda János volt, jelenkori utódja pedig Binder Károly zongoraművész. Binder, akárcsak a tanszék többi tanára a fiatalok elkötelezett mentoraként is ismert: közös formációk, lemezek, fellépések hosszú sora bizonyítja, hogy a szabad zenében (szinte) nincsenek határok. A Jazz Tanszék oktatói persze egymással is számtalan különböző formációban zenélnek együtt, jól ismerik egymás zenei gondolkodásmódját, így igazán ihletett, mégis felszabadultan spontán örömzenélésre számíthatunk. Az iskolaalapítók és az elismert sztárok - Berki Tamás, Oláh Kálmán, Babos Gyula, Jeszenszky György, Lattmann Béla  és mások - mellett fellépnek olyan ifjú kiválóságok, mint az immár oktatóként is a Jazz Tanszékhez kötődő szaxofonos Bacsó Kristóf, vagy Benkó Ákos dobos; a legfiatalabbakat pedig Fonai Tibor bőgős, illetve Tálas Áron zongorista képviseli. Jazz-koncertről lévén szó, a műsor teljes egészében meglepetés  - de abban biztosak lehetünk, hogy a mainstream jazz örökzöldjei mellett lesz zongora-központú szabad zene, és a sziporkázó fúvós, gitáros és ütős improvizációkban sem lesz hiány.