Orsolya

A Hang Nirvánája

2013.11.16. 07:08

Programkereső

A Shakti ma is ugyanolyan boldog örömet áraszt, mint negyven évvel ezelőtti alakulásakor. Aki érti az indiai zene hang- és számmisztikáját, annak azért. Aki a világzene egzotikumát kívánja a nyugati zenei keretek kényelméből a legmagasabb szinten élvezni, annak pedig azért. John McLaughlin indo-jazz formációja - bár ma már nem mindig sallagonktól mentes - a lényegi receptet bölcsen megőrizte az évtizedek során, és ezért képes még mindig a bravúrra több ezres közönség előtt. KRITIKA

A Shakti zenekar a világzene műfajának egyik legnagyobb és legtartósabb sikertörténete. Amikor a Shaktit hallgatom, akkor elhiszem, hogy a világzene műfaját nem producerek, hanem zenészek találták fel. A Shaktit 1974-ben alapította John McLaughlin három csodálatos indiai muzsikussal együtt, akik közül a legszorosabb kapcsolata mára az ütőhangszeres géniusz Zakir Hussainnel maradt.

John McLaughlin
John McLaughlin

John McLaughlin és Zakir Hussain személyében a XX. századi improvizatív muzsika legmagasabb szintű hagyományai léptek együtt még magasabb szintre. McLaughlin Miles Davis fészekaljából származik, generációjának legnagyobbjai között, Herbie Hancockkal, Chick Coreával, Wayne Shorterrel, Joe Zawinullal egy lapon említi a jazztörténelem. Hussain pedig a hindusztáni klasszikus zene élvonalából, Ravi Shankar közvetlen környezetéből eredezteti művészi identitását. Élő legenda, akinek a hatása hangszertechnikai és zenei értelemben is számottevő.

A Shakti amellett, hogy hatalmas sikertörténet, ugyanekkora kompromisszumok története is. Legendásak azok a kéz alatt terjedő kazettafelvételek, amelyekből kiderül, mekkora erőfeszítések kellettek, hogy az első időkben megtalálják a muzsikusok a keleti és a nyugati zenekultúra közti közlekedőnyelvet, fogalomtárat, rögzítésrendszert. 1997-ben a legenda feléledt a két alapító közös vezetésével, és a másodvirágzás azóta is töretlenül, szinte folyamatos turnéval zajlik. Mindamellett a Remember Shakti arculata jelentősen megváltozott. McLaughlin rezonánshúros, összetéveszthetetlenül egyedi Shakti-gitárját elektromos hangszer és digitális effektek váltották fel. A zenekarba három rendkívül tehetséges fiatal indiai muzsikus került, akik az északi hagyomány mellett a nagyon karakteres dél-indiai, úgynevezett karnatikus zenei tradíciót erősítik.

A 40 éves jubileumhoz közeledve, a Művészetek Palotája hangversenytermében megjelenő zenészek látványa hihetetlen ünnepi érzéseket váltott ki belőlem - és alighanem az egész közönségből. Túlzás nélkül a világ legnagyobb zenei hagyományainak élő szobrai randevúztak velünk. Közös zenéjük, játékuk idővel és hangokkal szinte maradéktalanul feledteti azokat az erőfeszítéseket és kompromisszumokat, amelyek árán a Shakti született. A műsor szerencsés arányban variálta a hetvenes évek sikereit, a Mahavishnu-korszak pár témáját a későbbi szerzeményekkel, illetve felcsendült néhány klasszikus indiai kompozíció átdolgozása is.

A koncert nem volt hibátlan. Akiknek alkalmuk nyílt követni a zenekar pályáját, azok felfedezhették, hogy a zenészek között ezúttal nem valósult meg maradéktalanul az a döbbenetesen magas szintű, intim zenei összhang, amely épp a Shakti bravúrjának egyik kulcsa. A szólók itt-ott kevésbé fókuszáltak, máskor tétován keresők voltak. A Shakti zenéjének meghatározó eleme a pillanat adta inspiráció. Épp ezért az előretervezés, átgondolt koncepcióépítés csak kevéssé jellemző erre a zenére. Ez természetes dolog - az indiai zenészek és a jazzesek egyaránt sokszor a színpadra lépés pillanatában döntik el, mit és hogyan szeretnének aznap muzsikálni. Ennek a jelenségnek a sűrítettségében rejlik a Shakti hihetetlen mágiája is. A pillanatra hagyatkozni a színpadon, több ezer ember előtt olyan mutatvány, amely eksztatikus művészi pillanatokat képes produkálni. A mutatvány szándéka, mint mindig, ezúttal is megvolt - egyszerűen csak most nem sikerült annyira feledhetetlenül. Elképesztő pillanatok mellett a metrumból való kizökkenések és elidegenítő MIDI-effektek is fékezték azt a szintű repülést, amelyre a Shakti amúgy képes, és amelyről oly sok korábbi halhatatlan stúdió- és koncertfelvétel tanúskodik. A briliáns ragyogás, amely ezt a muzsikát hajdanán jellemezte, ezúttal kissé csiszolatlan oldalát mutatta a budapesti közönségnek.

John McLaughlin - Shakti - 2006
John McLaughlin - Shakti - 2006

Mindemellett az élmény mégis lehengerlő volt. Töretlen játékkedvet, hihetetlen derűt, boldogságot kaptunk ajándékba, amely áradt ezekből a döbbenetes művészekből egyszerűen azért, mert együtt lehetnek a színpadon ennyi év után - együtt egymással és a hangszereikkel. McLaughlin és Hussain zenei testvérisége nem csupán a kedvesen teátrális gesztusokban mutatkozott meg, hanem a tökéletes együttrezonálásban, ahogy közösen képesek feloldódni a Hang nirvánájában. Fölösleges játékukat bővebben elemezni, hiszen csak az eddig is tengernyi dicshimnuszt szaporítanánk: korszakalkotó, tökéletesre csiszolt, elképesztően virtuóz és még mindig rendkívül tónusos gitár- illetve tabla-játékot hallhattunk.

Külön elemzést érdemelne viszont a három fiatal tag teljesítménye, amit most csupán terjedelmi korlátok miatt kell szűkre szabni. Az énekes Shankar Mahadevan ereje rendkívül virtuóz szolmizációs technikájában, az úgynevezett svara kalpana betétekben rejlik. Gyakorlatilag végtelen improvizálásra képes szinte rutinszerű könnyedséggel, miközben egy pillanatra sem veszíti el a közönség feszült figyelmét. Talán az ő szólói sikeredtek a legintenzívebbre a Müpa előadásán. A madolinjátékos Shrinivas a dél-indiai zenész-társadalom egyik csodagyereke - az egyetlen a zenekarból, aki a Shakti mellett változatlanul aktívan koncertezik a dél-indiai klasszikus zenei fesztiválokon is. Hangszere, az apró elektromos mandolin-gitár önmagában is óriási innováció az indiai zenében, hiszen hangzása, stílusa gyönyörűen kidomborítja a karnatikus dalok édesen szerenád-jellegű, poétikus hagyományát. Shrinivas ezúttal alázatosan a háttérbe húzódott, pedig az indiai koncertélményeim alapján nagyon szívesen hallgattam volna többet belőle. A Shakti stílusa alapján is remek választásnak bizonyult.

John McLaughlin
John McLaughlin

Selvaganesh Vinayakram az ős-Shakti hajdani társalapítójának, T. H. Vinayakramnak a szintén ütőhangszeres fia. Selva alapértelmezésben a kis indiai keretdob, a kandzsira virtuóza, ezúttal azonban számos más hangszeren is kiválóan játszott. Ahogy a legtöbb indiai ütőhangszeres - ő is döbbenetes erőforrást képes biztosítani az általa kísért szólistának, illetve technikájának tárháza, a klasszikus ritmuskompozíciók sora szinte végtelen számú variációban elevenedik meg a keze alatt. Kimerítő hosszúságú, két részből felépült, kissé óvatosan építkező kandzsira-szólója végül elsöprő erejű ritmusbombát szabadított el az apró keretdobból - a közönség megkülönböztetett tetszését kiváltva.

A kétórás ünneplés végén felemelő volt az a pillanat, amikor a zenészek egymás iránti tiszteletüket és alázatukat fejezték ki. Hiába telt el negyven év, ezek a művészek ma is ugyanolyan ujjongó gyerekek, amikor együtt vannak a színpadon, mint valaha. A ráadásban - az elefántfejű Ganésa isten tiszteletére írt klasszikus dalkompozíció feldolgozásában - még egyszer utoljára elindult az ellenállhatatlan zenei sodrás, amelynek az energiája képes minden élőlényt feltölteni.

John McLaughlin & Zakir Hussain: Remember Shakti
Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
2013. november 14.