Olivér

Mi a barokk?

2014.01.10. 07:03

Programkereső

Az ismert asszociációs játék szabályai szerint azonnal kell reagálni a kérdező által „feldobott" kifejezésre. Gondolkodási idő hiányában általában olyan válaszokat adunk, amelyek mélyen gyökereznek ismereteink talajában, szinte a tudattalanból törnek elő. A „barokk" szóra a következő válaszokat kaptam: puttó, angyal, templom, arany, díszítés, zene, stílus, építészet. A koncerten fellépő Fonó Zenekar és a Musica Profana régizene együttes tagjai azonban erre a kérdésre egészen más választ adnak. MÜPA MAGAZIN

A kétrészes koncert egyik felében a Fonó zenekar Vadbarokk című, közelmúltban megjelent lemezének anyagát hallhatjuk. A magyar nyelvterület autentikus népzenéjét játszó együttes legújabb műsorának koncepciója újszerű, de nem előzmény nélküli. Érdekfeszítő kísérlet a néphagyományban megőrződött, barokk kori előképekre visszavezethető kulturális elemek bemutatására. Ehhez a zenei barangoláshoz méltó társ a Musica Profana régizene együttes, melynek tagjai XVI-XVIII. századi műzenét játszanak korhű hangszereken. Repertoárjuk fontos részét képezi a korszak írásos zenei emlékeinek megszólaltatása, így a Kájoni-kézirat, a Vietórisz-kézirat, valamint Tinódi és Balassi korabeli népszerű dallamokra írt versei. A koncert másik részében e művekből hallhatunk válogatást.

De mit is nevezhetünk barokk zenének? A zenetörténet nagyjából az 1600 és 1750 közötti időszakot tekinti a barokk periódusnak, azzal a kitétellel, hogy a stílusváltozás nem egyszerre ment végbe Európa országaiban. Ha a reneszánsz zenéjét harmonikusnak, nyugalmat árasztónak érezzük, akkor a barokk zene jellegzetessége elsősorban a feszültségteremtés és a mozgalmasság. Stílusjegyei azonban nemzetenként eltérően jelenhetnek meg. Amíg a német díszítőtechnika kiemeli a fődallam motívumait, addig a korabeli francia ékesítések gyakran a túlzsúfoltság benyomását keltik.

Fonó Zenekar és a Musica Profana
Fonó Zenekar és a Musica Profana

Hihetetlen fejlődésnek indul a hangszeres zene, és vele együtt a hangszerkészítés is. A korszak végére megszületik a modern vonós hangszercsalád, amely nélkül elképzelhetetlen a klasszika-romantika európai hangzásvilága. Ez a vonószenekari hangzásideál a XVIII. század új zenei divatjaként nyugatról érkezik, és főúri közvetítéssel jelenik meg nálunk; gyorsan elterjed az ekkor megjelenő városi és uradalmi cigánybandák körében. Az esetenként akkordhangszerrel és fúvós hangszerrel - leginkább cimbalommal és klarinéttal - kiegészülő zenekari felállás a XIX. század közepétől falun is kezd meghonosodni.

Ebben a felállásban muzsikál a Fonó Zenekar is, megszólaltatva a vonószenekari hangzás mellett tovább élő, régebbi zenei hagyományt reprezentáló hangszereket is (duda, koboz). Legújabb lemezük koncepcióját kísérletnek neveztem a bevezetőben, hiszen számos kérdésre ilyen időtávlatból biztos választ még kutatók sem adhatnak. Vajon Johann Sebastian Bach d-moll kéthegedűs versenyének (BWV 1043) „népzenésen" átritmizált tizenhatod futamai igazolják a több évszázados kontinuitást? Vonható-e párhuzam a késő reneszánszban gyökerező forgatós tánc elterjedése és a közelmúlt székelyföldi forgatós dallamai között? A XVI. században újdonságként megjelenő páros táncokról szóló korabeli leírások előképei-e a Felső-Tiszavidék régies férfitáncainak? Milyen hatásra és mikor jelent meg a népköltészetben a virágszimbolika? A Rákóczi-szabadságharc bukása és a Habsburg Birodalomba való betagozódás fájó emléke hagyott-e máig kitapintható nyomot a népdalokban? Hogyan nézett ki a végvári énekmondók pengetős hangszere? Ilyen kérdésekre ad a koncert (zene)művészi választ úgy, hogy közben a magyar népzene legszebb dallamai szólalnak meg. Fontos hangsúlyoznom a megközelítés művészi oldalát, hiszen itt nem csupán egy tudományos előadás illusztrálásáról van szó.

A koncert egyik érdekessége a Vas megyei Csejtei István zenekarának repertoárja alapján készült összeállítás. Lajtha László a második világháború után, 1951-ben kezdte el kutatásait az ország nyugati megyéiben, ahol a népénekek mellett elsősorban a népi hangszeres muzsika keltette fel érdeklődését. E népzenei gyűjtés darabjaiban a XVII-XIX. század zenei világa kelt életre, bár alkalmanként kottából történő visszatanulásra lehet gyanakodni. Ezért a gyűjtés népzenei hitelessége esetenként kérdéses, mégis rávilágít a cigányzenei hagyomány működésére. Sebő Ferenc így foglalta össze e felvételek jelentőségét: „A Csejtei zenekar játékának értékét az adja, hogy benne voltak még abban a stílusban, amely ezeket a darabokat szülte, ezért nem okozott különösebb gondot nekik a régi kottaanyagból felidézett darabok újrajátszása sem. Lajtha kísérletének épp ez volt a lényege, hogy a stílusban jártas zenészekkel próbálta a kottás kéziratok halott kottaképeit újraéleszteni." Ez egy újabb adat arra, hogy a kísérletezés, a hiteles rekonstrukció lehetősége a nagy zenekutatókat is foglalkoztatta.

A programot a két zenekar, a Fonó és a Musica Profana közös fináléja zárja, amellyel a népzene-műzene folytonos kölcsönhatását kívánják szemléltetni, a bachi idézettől a kalotaszegi legényesig.


2014. január 11. - Művészetek Palotája, Fesztivál Színház

Vadbarokk

A barokk zene élő hagyománya a Kárpát-medencében

Közreműködik: Fonó Zenekar, Musica Profana