Cecília

Super 400 és más gitárlegendák

2014.01.25. 07:03

Programkereső

Gyárfás István neve egyet jelent a jazzgitározással. Nincs még egy magyar gitáros, akinek játéka annyira szervesen kapcsolódna az amerikai mainstream gitározás tradíciójához, mint az övé. Hogy ez tudatos választás eredménye vagy sem, ezt szerettük volna megtudni tőle. HANGSZERELEM

- Mikor alakult ki az a régies, ötvenes, hatvanas évek jazz-zenéit idéző hangzás, amely immár védjegyévé vált a játékodnak?

- Nem emlékszem, hogy valaha is kerestem volna a saját hangomat. A régi hangszereim nem úgy szóltak, ahogyan a mostaniak, de a natúr, vastag gitár testhang mindig is fontos volt számomra.

- A pályád kezdetén volt, hogy tánczenét játszottál?

- Nem nagyon. Volt egy rövid rock and roll korszak, a Beatlestől a Bee Gees-en át a Deep Purple-ig, ez körülbelül a középiskola első osztályában lehetett, de rá egy-két évre kezdtem el csak komolyan gitározni. Ez ma már nagyon késői kezdésnek számítana a hangszeres tanulásban. Ezután kezdtem el jazzklubokba járni, és ekkor jutott néhány meghatározó felvétel is a birtokomba.

Gyárfás István
Gyárfás István

- Meg tudnál nevezni néhány lemezt, ami kiemelten fontos volt számodra?

- George Benson és Jack McDuff közös lemeze a Hot Barbecue. Philipe Catherine és Larry Corryel duó albuma és Joe Pass Virtuoso című lemeze. Ami talán még ezeknél is nagyobb hatást tett rám, az 1982-ben a Great Guitars (Barney Kessel, Herb Ellis és Charlie Byrd hármasfogata) szegedi koncertje volt, amit aztán többször is leadott a rádió.

- Emlékszem egyszer kaptam is tőled olyan kottát, amit te írtál le a Great Guitars-tól három szólamban.

- Igen, akkoriban sok mindent leírtam tőlük, témákat és gitárszólókat is. Érdekes egyébként, hogy pont nemrég volt egy koncertem a Budapest Jazz Clubban tanítványaimmal, ahol ehhez hasonló duókat dolgoztunk fel. Ott is megszólalt az a bizonyos mainstream hangzás.

- Az úgynevezett vintage hangszer árak gyakran már csak a gyűjtők számára elérhetőek. Mit gondolsz ezek a hangszerek tényleg annyival jobbak, mint a ma gyártottak? Megéri a plusz kiadott pénz?

- Mérföldkő volt számomra, amikor olvastam egy cikket Kenny Burell-el, ahol a felszerelésével kapcsolatban kérdezték. Akkoriban, azt hiszem, egy Fender Twin Reverb erősítőt használt, és azt találta mondani, hogy meggyőződése szerint az erősítő egy fél hangszer. Akkoriban diákként legtöbbször azon az erősítőn játszottam, ami épp rendelkezésre állt és igazából hangsúlyt mindig csak a gitárokra fektettem addig. A mai napig is azt gondolom, hogy nem érdemes minden pénzt csak a gitárba ölni, az erősítő is ugyanannyira fontos. Sokféle hangszer volt már a kezemben és volt olyan köztük, amelyik tudta azt, amit a régi gitárok. De az áruk is megfelel ennek a magas kvalitásnak.

- Az egyik ilyen gitár beszerzéséhez, azt hiszem, személyesen is kötődöm. Ha jól tudom, a mai napig azt a Super 400-at használod, amit Halper Lacival közösen néztünk ki neked Bécsben.

- Igen, így van, de még előtte volt egy Gibson SG-m is, ami nem egy tipikus jazzhangszer, majd Virág Józsi bácsi az OSZK akkori tanárának a gitárja került hozzám, amit az özvegyétől vettem meg. Ez egy vékonyabb testű hangszer, de mégis volt benne valami, ami nagyon megfogott. A mai napig nagyon szeretem, de úgy éreztem, hogy kell mellé egy nagyobb testű gitár is, ekkor kezdem el építtetni egy hangszert, ami helyett aztán végül is megvettem a Super 400-at. A mai napig is ezt a két gitárt használom.

- Nem tudom ismered-e a háttértörténetet. Mi a Lacival ebben az időben Bécsben tanultunk, és ha időnk engedte, bementünk a Klangfarbe nevű boltba, ahol akkor egy Lovro Novak nevű kelet-európai származású, és ezért velünk szimpatizáló eladó is dolgozott. Ő mondta, hogy aznap hoz be eladásra egy Super 400-at egy jómódú osztrák country zenész, aki még aznap egy vásárlás miatt le szeretné tudni az eladást. Ekkor hívtunk fel téged...

- Nem tudom, mi lett volna, ha nem teszitek! Felhasználóként kezelem egyébként a hangszereket, így a Super 400-at is. Sok mindent lecseréltem rajta az évek során, ami egy gyűjtőnek érték szempontból csökkentő tényező, de a játék felől nézve fontos változtatás volt. Szeretek a fával és a gitárok beállításával foglalkozni. Persze az eredeti dolgokat is megőriztem, hogy visszaállítható legyen a gyári állapotára. Lecseréltem például a pickupot egy hatvanas évekbeli PAF-hangszedőre és a kulcsokat is egy másik Groover készletre, mint ami rajta volt.

- Milyen volt ehhez képest az a hangszer, amin elkezdtél gitározni?

- Gyűjtöttem a 'Bélásokat', azaz a két forintosokat, amiből összejött 250 forintom. Ebből vettem meg egy majdnem használhatatlan szovjet gitárt ismerőseink rokonaitól, akik látogatóba jöttek Magyarországra. Ezt egy Jolana Tornádó követte, amivel a Vasutas Zeneiskola jártam tanulni.

- Mi a legutolsó szerzeményed, amivel a hangszerparkodat fejlesztetted?

- Pont ma hívtott fel Nyerges Andris barátom, hogy sikerült rendbe tennie az 1953-as német Suprem nevű 6W-os csöves erősítőm.

Gyárfás István
Gyárfás István

- Ha lehetőség nyílna rá, hogy együtt zenélj, vagy egyszerűen csak beszélgess bárkivel, ki lenne az?

- Gitárosokra gondolva Jim Hall, aki nemrég távozott közülünk. Számomra ő a művész csupa nagybetűvel, és mellette filozófus is, egy összetett és érdekes ember, ahogy egyébként Kenny Burrell is. Sokkal többek remek stílusú virtuózoknál. Amikor még élt, felmerül bennem, hogy el kéne hozni Magyarországra Barney Kesselt. Ez abban az időben egyáltalán nem volt megszokott. Később meg is történt, hogy vendégül láthattuk hozzá hasonló kaliberű zenészeket, például George Duke-ot. Ezen alkalmakkor mindig kiderül, hogy ők is emberek, ugyanakkor rengeteg érdekes történet kering róluk, amikből elég jól meg lehet őket ismerni.  

- Meglepő számomra, hogy nem említed Wes Montgomery-t, aki a jazztörténetének egyik legjobb és egyben legsikeresebb gitárosa volt.

- Nézd, ha lenne alkalmam vele találkozni, aki autodidaktaként olyan dolgokat vitt véghez a hangszerén, mint senki előtte, azt biztos nem hagynám ki. Ahogy azt sem, hogy lássam Charlie Christian-t a Minton's Playhouse-beli jammek valamelyikén. Róla írtam a második szakdolgozatom, sokat olvastam emiatt róla. Barney Kessel visszaemlékezéseiben írta, hogy egyszer Oklahomában játszott, és maga Charlie Christian jött el őt meghallgatni. A koncert után meghívta ebédelni - ebben az időben Christian már egy sikeres, jól kereső zenész volt - és azt tanácsolta neki, hogy találjon olyan akkordokat, amik csak rá jellemzőek. Azoknak az akkordoknak a használata, amiről aztán azonnal felismerhetővé vált Kessel játéka. Ha egy meghatározó jazzgitáros adna ilyen tanácsot nekem, az biztos rám is nagy hatást tenne.

- Mi a legjobb dolog és a legkellemetlenebb, ami színpadon valaha történt veled?

- Rossz élményben akkor volt részem, amikor valaki szólistaként állt előttem, de nem irányította a zenekart. Ez a bizonytalan, óvatos és semerre sem mozduló zenélés igazán félelmetes tud lenni. Ellenpéldának említhetném természetesen azokat az alkalmakat, amikor ismert amerikai zenészekkel, például Herbie Mann-el álltam egy színpadon, de inkább azt mondanám: legemlékezetesebbek azok az alkalmak, amikor tényleg párbeszéd folyik a zenészek között. Számomra Regős Pistával mindig felejthetetlen élmény volt együtt zenélni, akár az ő zenekarának tagjaként, akár azon alkalmakkor, mikor ő volt vendégszólista az én felállásaimban. Érdekes módon gitárosokkal ez gyakran előfordult már, hogy ilyen kamarazene jöjjön létre. Egyre inkább már csak az ilyen típusú 'beszélgetős' zenélés izgat. Fontos, hogy ami a színpadon történik, az emberi és élő legyen.