Előd

Judie Jay: "Ha megdolgozom érte, bárki lehet belőlem"

2014.02.25. 07:04

Programkereső

Egyszerre tűnik a hazai zeneipar egyik kívülállójának, és egyszerre számos zenei formáció, stílus és újdonság sokoldalú közös keresztmetszetének. Maitinsky Judit, vagy ahogy mindenki ismeri, Judie Jay már több országban élt és dolgozott, sztárneve pedig valódi garanciát jelent. A jazzes, bluesos hangzásvilágtól kezdve a hiphop és triphop alapokon át egészen az elektronikus beatekig bármilyen zenei stílusban otthonosan mozog. INTERJÚ

- Mielőtt itthon elkezdtek igazán megismerni, milyen hatások értek a családban, illetve külföldön, amik ma is meghatároznak téged?

- A multikulturális környezet alapvetően meghatározta az életmódomat, gondolkodásomat, az egész személyiségfejlődésemet. A szüleim visszautasítanak minden nemű megkülönböztetést, és így nevelték a három gyereküket is. Ehhez társult még a kanadai életem, a tanulmányaim során elsajátított értékrend és önkép. Én úgy nőttem föl, hogy a tanáraim, társaim, szüleim hetente emlékeztettek rá, hogy bárki és bármi lehet belőlem, ha elég erősen ragaszkodom az elképzelésemhez és meg is dolgozom érte. Ugyanakkor azt is elültették bennem, hogy ne képzeljem azt, jobb lennék vagy többet érnék másoknál.

Judie Jay
Judie Jay

- Milyen zenéken nevelkedtél, hogy ilyen ritka és nagyon sokrétű muzikalitással rendelkezel? Ha jól tudom, a hagyományos zenei oktatást elég gyorsan elutasítottad.

- Mindössze két-három magánórán vettem részt kiskoromban, így mondhatjuk, hogy autodidakta módon tanultam énekelni. A lassan két évtizede tartó folyamatos gyakorlás és zenésztársaimtól ellesett trükkök, varázslatszerű megoldások segítettek elérni mai - még messze nem tökéletes - technikámat, stílusomat. Én egyébként MTV-n nőttem fel, abban az időben, amikor még a Music Television nevéhez méltóan valóság show-k helyett tényleg zenét szórt szinte egész nap. Ezért minden stílusban létezik általam értékesnek tartott, de akár hallgathatatlannak ítélt zenemű is. Lenézni egy stílust csak azért, mert még nem hallottunk nekünk tetsző darabot, az én szememben olyan, mint amikor kiröhögték azt az elképzelést, hogy a föld kerek, nem pedig lapos. Bizonyíték híján a hazai közönség hajlamos kijelenteni, hogy akkor olyan nem is létezik. Sorolhatnám a kedvenceimet Sade-tól Faith No More-ig, de inkább egy hazai favorizáltat említenék, Fábián Julit. Ő sokkal több elismerést érdemelne a technikája, előadása és az emberi oldala miatt is. Érdemes élőben meghallgatni, csak ajánlani tudom mindenkinek.

- Énekeltél már többek közt a Pluto Projectnek, a Le Garage-nak, a Toy Divisionnek, játszottál Karányi Danival, a Colorstarral, a Heaven Street Sevennel, ott voltál Zagar dívái közt, múlt évben még az egyik mobilcég reklámjában is hallhattunk. Volt ezen kívül saját zenekarod is, mégis folyamatosan szabadúszó vagy. Szükséged van a függetlenségre a zenéléshez?

- Ahogy már említettem, szeretek a különböző stílusok közt ugrálni. Ami tetszik, azt eléneklem, még akkor is, ha az már súrolja a magyar undergroundban sokat emlegetett „nyálas" zene határait. Szeretek egyedül lenni és a saját döntéseimet meghozni, de még jobban kedvelem, ha egy érdekes ötletet egészíthetek ki, azt tehetem még érdekesebbé. Ezzel biztosítom a folyamatos megújulásomat is.

- A közönséged egyszerre hallgathat meg téged az Opus Jazz Clubban, az A38 hajón vagy egy kis kocsmában. Te hol érzed igazán otthon magad? Csillogó díva vagy inkább, vagy füstös hangú énekesnő a lokál egy szegletében?

- Volt már rá példa, hogy színpadon csillogó dívaként éreztem magam, például épp az OPUS Jazz Clubban a kvartettem társaságában, és az elég felemelő érzés volt. De lokálok szegleteiben, ramaty hangtechnikán ugyancsak csodálatos a hangulat... Mikor melyik szerepnek van ott és akkor helye, ideje. A magánéletben egy elég tág érdeklődéskörrel rendelkező, de szimpla, csendes életet szeretek élni. A telefont például nagyon nem szeretem, ezért vagy folyamatosan le van halkítva, vagy egyszerűen otthon hagyom. Nem értem, miért kellene a nap huszonnégy órájában elérhetőnek lennem. Tévém, rádióm már nyolc-kilenc éve nincs. Zene van, internet és csend.

- Tizennégy év éneklés után Harmony címmel 2011-ben adtad ki első önálló lemezedet. Miért váratott ez ilyen sokat magára, és lesz-e folytatás?

- A Harmony című album számomra a kizárólag elektronikus korszakom végét jelezte. Máté Szabolcs barátommal írtuk és készítettük el, Balázs Béla és Gergácz Gábor vendégszereplésével. Folytatása ebben a stílusban nem lesz, de tervek már születtek egy hibrid, elektroakusztikus jazz/soul lemezre.

- A zenélésen kívül egy egészen másik világban is dolgozol, az egészségügyben, beszélgetésünk előtt említetted is, hogy éppen alkalmassági vizsgákra készülsz. Mikor és miért döntöttél emellett?

- Mindig is vonzottak azok a tevékenységek, ahol segíteni tudtam másokon. Gyerekként még az állatokra koncentráltam és tengerbiológusnak készültem. Aztán hirtelen rájöttem, hogy énekelni is szeretek, és próbaterem is több akadt a környéken, mint tenger. Így belemerülve a zene világába, pár évre megfeledkeztem eredeti terveimről. Aztán egyszer csak beköszöntött az a bizonyos harmincadik életév, és bár a korommal a mai napig semmi bajom, mégis elgondolkodtatott, hogy mi lenne, ha elveszíteném a hangomat. Kellett egy B terv, amit ugyanannyira tudnék szeretni, mint a zenész tevékenységemet. Rögtön eszembe jutott, hogy empatikus ember vagyok, és akkor érzem jól magam, ha adni tudok. Egy hét múlva, már be is iratkoztam a megfelelő szakképzőbe. A vizsgákat nemrég sikeresen letettem, és mostantól nappal tizenkét órában egészségügyi dolgozó vagyok. Bár a tudásom ezen a szakterületen még zsenge, és végig kell járni a tapasztalatszerzés éveit, de ez annyira fontos nekem, hogy már nem tudom, mit válaszolnék, ha a két munka között választanom kellene. De miért is kellene? Mindkettővel jobbá teszem mások életét és ezáltal a magamét is. Ez egy út két menetiránnyal.