Előd

Kontinentspiel 2014

2014.03.12. 07:09

Programkereső

Binder Károly adott szerzői estet a Zeneakadémián, ami felért egy mesterkurzussal - írja Zipernovszky Kornél, a magyar etnojazz három vezető alakjáról szóló sorozatának első darabjában. Heti jegyzetében kollégánk egy-egy zenei hírt, eseményt, jelenséget tárgyal E/1-ben, szigorúan a vonal alatt.

Binder Károly több helyen is elmondta már, és csak félig tréfásan: ha leül a zongorához, és szólóestet improvizál: az jazzkoncert. Ha viszont tökéletesen ugyanazokat a hangokat, amiket improvizál, kottából játssza el, klasszikus zenét hallunk. A példázat, anélkül, hogy cáfolni akarná a két műfaj több szempontból is megragadható különbségét, valami alapvető furcsaságra mutat rá: másként halljuk ugyanazt a zenét. Ennek a szakadéknak, amibe néha beleesünk, az áthidalása már elkezdődött, az improvizáció a klasszikus zenében is kezdi visszanyerni egykor volt, és újra kívánatos státusát. Jazzrajongóként pedig én hajlok arra, hogy ebben bizony komoly szerepe volt a jazz önálló zenei nyelvvé válásának és elterjedésének az egész világon.

Binder Károly
Binder Károly

Innen is levezethető Binder Károly munkásságának az a kettős arca, amire éppen a Fidelio számára vele készített interjúm kapcsán is, különös határozottsággal hívta fel a figyelmet: ő zongoraművész-zeneszerző, nem lehet külön az egyiknek vagy külön a másiknak nevezni, a kettő annyira összefügg. Az ő felfogását osztó jazzmuzsikusok sokszor azonnali, vagy ott helyben zajló, „instant" zeneszerzésnek is nevezik, amit csinálnak. A jazzkoncertre járók tudják, hogy ez a fajta zeneszerzés nem „tabula rasa", amikor a jazzmuzsikus elkezd játszani, bizonyos zenei elemek eleve adottak, a rögtönzés csak ezeken túl, ezen keretek között zajlik a legtöbb stílusban - kivéve a free jazz alapjain ma is virágzó avantgárdot.

Binder Károly szerzői estje március 8-án volt a Zeneakadémia nagytermében, annak az intézménynek a szívében, ahol tizennegyedik éve vezeti a Jazz Tanszéket. Persze, a legpatinásabb magyarországi koncerthelyszín eleve rangot ad, és ezt a szervezők még megfejelték azzal, hogy egy jelentős alkotó jazzkoncertjét is szerzői estnek nevezik. Erre nem volna egyébként feltétlen szükség, hiszen jazzben nem a zeneszerző az elsődleges, hanem az előadó. Nem csak a zeneszerzők írják be magukat a műfaj történetébe, másrészt, ha az improvizáció hic et nunc zeneszerzés, akkor szinte minden jazzmuzsikus egyben zeneszerző is. Miközben a Binder zenetörténeti jelentőségének szintjét elért alkotók életműve legalább stilárisan, de szerzőként biztosan kiemelkedő, azt is érdemes megjegyezni, hogy például egy Binder-Borbély duókoncert értékelése szempontjából nem is másodlagos, inkább harmadlagos szempont, hogy kinek a szerzeményeit játszották. A hangszerelésnek ugyancsak nagy jelentősége van a jazzben a sztenderdek előadásakor, egy hangszerelő képes a szerzővel egyenrangú alkotói szintre jutni.

Binder Károly
Binder Károly

Mindezek előre bocsátásával azt kell, hogy mondjam, hogy szerzőként volt lenyűgöző Binder Károly estje, melyen különböző felállásokban játszotta saját főleg régi, részben most bemutatott műveit. De a dolog lényegéből adódóan ezekre a régi művekre nem feltétlenül lehetett mindig ráismerni. A koncertnek, sőt, Binder munkásságának élére kívánkozik, mintegy mottójául szolgál a Kontinentspiel című többtételes zongoradarab. Gondolati inspirációját, mint azt már többször is elmondta, az a Zalán Tibor-vers adta, melynek kulcsmotívuma, hogy elképzeli Bartókot, amint ül az óceán partján, és kalapjával meri ki a vizet, hogy a földrészek közelebb kerüljenek egymáshoz. Nagyon fontos adalék ahhoz, amit a műfajok tekintetében a határátlépő Binder helyzete kapcsán mondandó vagyok, hogy ez a darab szombat este is preparált zongorán szólalt meg - aminek programmatikus magyarázata az, hogy az afrikai dobok és a jávai gamelán hangzás valamint más etno-zenei tartalmak felidézésével Binder nem csak a klasszikus, hanem a népzene felé is kapcsolódási pontot hozott létre. Abban a formában is, ahogy 2014-ben hallottuk, érvényes válaszokat ad a mai hallgatónak, bár ennek szavai, mondatai ismerősen csenghettek művészetének követői számára. Binder megújulása, haladása művészi alkotópályáján a már kimondott, kodifikált tételek mélyebb megértetésével, új értelmezéseivel lép újabb magasságokba.

A koncert darabjainál mindig tudtam, hogy éppen a mű szerkezetének mely pontján járunk, és ez azért nem minden előadónál/szerzőnél szokott így lenni. Transzparens struktúráira újabb példaként említhetném azt is, hogy az utolsó előtti darab a szünet előtt egy gyerekeinek írt altatódal volt, és a megpihenés pillanata a második részben is a zárószám előtt jött el, a Meghajtom fejemet című, ugyancsak a tiszta népdal-képletet mutató kompozícióval.

Binder Károly
Binder Károly

Több formáció is új volt a koncerten - a Binder-kvartett tavaly alakult, de még csak néhányszor léptek fel. Ebben régi partnere, az utóbbi évtized legfontosabb és állandó muzsikustársa, Borbély Mihály mellett két fiatal, volt hallgatója kapott helyet: Fonay Tibor bőgős-basszusgitáros és Benkó Ákos dobos. Kiváló, érett, muzikális és sokoldalú zenész mind a kettő, Fonay kiválóan alkalmazkodott a darabok hangulatához mind szólóival, mind a kíséretben, mindig szakszerű volt, de csak azért hatott ilyennek, mert mellette a csak nagy lángon égni képes Benkó Ákos dobolt. Ez nála nem jelenti a hangszernek a kvartettben való előretolását vagy hatásos figurák alkalmazását: ő is nagyon konstruktívan vette át a szerzői utasításokat. Egy szokatlan szerepben pedig brillírozott, ugyanis Binder Varga Gábor nevű régi tanítványával kétzongorás darabot is előadott, amiben Benkó tovább fokozta az amúgy is erősen perkusszív stílusú két zongorista parádés, bemutató jellegű duózásának hatását. Varga vendégjátéka két darabra korlátozódott, így persze nem törekedett arra, hogy megmutassa, milyen irányba indult el mesterétől megkapva az útravalót, de az már ennyi idő alatt is kiderült, hogy mindent megtanult tőle, és ketten együtt - különösen hármasban Benkóval - féktelen ritmus-orgiát rögtönöztek.

Aki volt az utóbbi évtizedben Binder-Borbély koncerten, tudja, hogy a két muzsikus Binder dallamainak összes mélységét és szépségét kidolgozta a duózás lehetőségei között, így talán érthető, hogy a kvartett nem adott lényegesen új irányt ezeknek a feldolgozásoknak, hiszen a variációs rögtönzésben ők ketten szinte az összes skálán végiglépdeltek. Igen, bár a szerző előadásában, vagy az ő együttesével szólaltak meg a művek, mint a Tetraéder, vagy Retropolis sikerszáma, a Riverside, mégis feldolgozást írok, mert a témák új köntösben vagy új testben jelentek meg, szinte csak a lelkük maradt meg az első lemezfelvételükhöz képest. Átváltozásuk tehát tovább tart a kvartett korszakban, de én arra számítok, hogy a kvartett „nagy dobása" majd az lesz, ha közreműködhet a második Retropolis-albumon, amelyhez előtanulmányokat már készített a szerző, de a felvételek még előtte állnak. A kiállások inkább a duó korszakból maradtak ott majdnem minden visszatérés előtt, ezeket a kvartett még nagyobb összecsiszolódásával nyílván át lehet majd hidalni.

Binder zongorázása perkusszív jellegével, afrikai őserőt mutató esztámjaival és ellenállhatatlan groove-jaival olykor evansi hangulatot, és mindig bartóki filozófiát mutat.