Vendel

Jazzlegendák magyar zongoristával a Müpában

2014.06.12. 16:16

Programkereső

A Müpa Jazzműhely sorozatának évadzáró koncertjén, június 24-én Szabó Dániel jazz-zongorista igazi legendákkal érkezik a Fesztivál Színházba.

A Magyarországról 2012-ben Los Angelesbe települt zenész az University of Southern California doktori képzésének hallgatójaként találkozott az ott professzorként ténykedő Peter Erskine-nel, korunk jazzéletének egyik legnagyobb hatású dobos-zeneszerzőjével. Ugyanitt találtak egymásra Edwin Livingston bőgőssel is, akit tavaly novemberben Natalie Cole mögött hallhattunk bőgőzni a Művészetek Palotájában.

Szabó Dániel Trió
Szabó Dániel Trió

Szabó Dánielt nem meglepő ilyen nagyságok társaságában hallani, hiszen korábban Bostonban, a New England Conservatory hallgatójaként Danilo Perez és Bob Brookmeyer egyengette pályáját, de készített közös lemezt Kurt Rosenwinkellel és Chris Potterrel is. A Szabó Dániel - Peter Erskine - Edwin Livingston trió közös albuma, A Song From There 2014 februárjában jelent meg. Az anyag kivétel nélkül a magyar zenész szerzeményeit tartalmazza, amelyek karakterét a ritmusszekció mindkét illusztris tagja azonnal megérezte, és olyan könnyedséggel adták elő őket először még 2013 márciusában a Blue Whale klubban, mintha mindig is együtt játszottak volna. Májusban már egy Los Angeles-i stúdióban vették lemezre az anyagot. A kompozíciókban a jazz sokszínűsége mellett többféle zenei hatás érvényesül, felfedezhetünk klasszikus zenei elemeket, Bartók Béla örökségét és a kelet-európai folklór motívumait is. A lemez a tengerentúlon óriási sikert aratott, a kritikusok felsőfokban írtak róla. Június 24-én a Fesztivál Színházban pedig a magyar közönség is osztozhat honfitársunk eddigi talán legnagyobb zenei sikerélményében.