Friderika

Lajkó felturbózva

2014.07.17. 07:03

Programkereső

Általában nem szoktam az időjárásról írni, most mégsem hagyhatom említés nélkül, mert a szemerkélő eső végig meghatározó maradt. KRITIKA

Az ablakon kinézve számomra már délelőtt világos volt, hogy bizony az esti koncertet el fogja mosni az eső, valami oknál fogva a szervezők mégis úgy döntöttek, nem tolják el esőnapra, hanem megtartják aznap Lajkó Félix szimfonikus debütálását. A koncert kezdésekor Bán Teodóra, a Budapesti Nyári Fesztivál főszervezője megnyugtatott mindenkit, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint nemsokára eláll az eső, és akkor megtartják a koncertet. Ez nem így történt, ám az optimizmus szellemében végül egy órás késéssel elkezdődött a koncert, amely szünet nélkül ment végig - így aztán az ajtóban osztogatott egyszer használatos esőkabátban üldögélve hallgattuk a zenét. Ennek ellenére nem láttam túl sok hézagot a közönség sorai közt, ami már önmagában jelzi Lajkó Félix zenéjének népszerűségét.

A hegedűművész jelenlegi legnagyobb projektje - saját bevallása szerint (Lajkó Félixszel készült legrissebb interjúnk itt olvasható) - a Budafoki Dohnányi Zenekarral közös szimfonikus album és koncertsorozat; ennek a bemutatkozása volt a július 13-i koncert. Az elnevezés hallatán - Lajkó Félix Szimfonik - rögtön a Szimfonik Live ugrik be az embernek, ami tulajdonképpen nem visz tévútra, hiszen valami nagyon hasonlót hozott létre Lajkó és Ott Rezső zeneszerző. Az egész koncertet egy nagy műként felfogó Lajkó Szimfónia cím jogossága viszont már vitatható. Persze Beethoven kilencedikje óta sok minden belefér a szimfónia műfajába, akár még tizenegy tétel is, mégsem gondolom indokoltnak, hogy ennek nevezzük a szimfonikus zenekarra hangszerelt Lajkó-számok sorozatát, amit ráadásul megszakít néhány a hegedűs saját együttesével előadott mű is. Azért is félrevezető ez az elnevezés, mert invenciózus zenekari anyagot várnánk, Ott Rezső műve azonban aligha több jól meghangszerelt kísérőakkordoknál.

Lajkó Félix és együttese
Lajkó Félix és együttese

Félretéve azonban a rossz idő okozta kellemetlenséget és az előzetes elvárásaimat mégis jó volt a koncert, tudott valami újat mutatni magából a „Vajdaság Paganinije". Lajkó Félix szokásosan hihetetlenül virtuóz játékához jócskán hozzáadott a szimfonikus zenekar által felturbózott hangzás, amit nevezhetünk jó értelemben vett hatásvadászatnak is. A standard zenekari felálláshoz csatlakozott egy cimbalom, amit már csak azért sem furcsálltam, mivel Lajkó saját zenekarának is van ilyen hangszerese. Ami meglepett, hogy az egyik bőgős egy-egy számnál átváltott basszusgitárra; nem feltétlenül éreztem szükségesnek a basszus ilyen megerősítését, főleg azért, mert a hegedűművész együttesében is csak bőgő szerepel.

A koncert szólóval indult és zárult, citerán illetve hegedűn, amelyeket az egész este folyamán váltogatott Lajkó. Hosszabb improvizációra leginkább ezek alkalmával volt lehetősége, illetve egy-egy kadencia, átvezetés alatt, bár játéka folyamatosan spontán maradt. A zenekar egyszerű akkordokból álló, többnyire homofón textúrája lehetővé tette ezt a szabad játékmódot, ezzel együtt érzékelhető volt a folyamatos kommunikáció Hollerung Gábor karmesterrel és a többi zenésszel. A Budafoki Dohnányi Szimfonikus zenekar tagjai egyébként láthatóan fiatal muzsikusok, ami talán előnyt jelent egy ilyen könnyed hangvételű zene esetében.

Lajkó Félix Szimfonik
Lajkó Félix Szimfonik

Legjobban azok a szimfonikus feldolgozások tetszettek, amelyekben Ott Rezső polifon, hangfestő elemekkel dolgozott; ilyen volt a rendkívül virtuóz Király, a fütyüléssel induló, többek közt harangjátékon, fuvolán, hárfán és triangulumon is csiripelő Madár, illetve a ráadásként szereplő spanyolos hangulatú El cavillo. Lajkó Félix láthatóan otthonosan mozgott ebben az apparátusát tekintve komolyzenei közegben, képes volt egyszerre koncentrálni saját és a mögötte szóló zenekar hangjára is. Furcsa, hogy ennek ellenére mégis előadott néhány számot saját együttesével is, amelyek teljesen más világot képviseltek.

Lajkó stílusa nem bekategorizálható egyetlen műfajba sem, talán csak a jolly joker világzene jelző illik rá. Azt azonban meg lehet állapítani, melyik műfajhoz közelít egy-egy koncertjén éppen. Jelen esetben a szimfonikus számok a filmzene, míg saját zenekara a népi irányt képviselte, amelyek ugyan szöges ellentétben állnak egymással, valamiért mégis működött az elgondolás.

Saját együttesével játszott utolsó száma közben elszakadt Lajkó hegedűjének legfelső húrja, amit azonban pusztán hallás alapján nemigen lehetett megállapítani.  Az autodiaikta hegedűművészt semmilyen helyzet nem hozza zavarba, sőt, képes előnyére fordítani az ilyen kisebb baleseteket is. Nem kérdés, hogy izgalmas vállalkozás a Lajkó Félix Szimfonik, ám aki félig-meddig klasszikus zenei koncertre számít, az csalódni fog. Minden esetre örülök, hogy egyre többen felfedezik fel a szimfonikus hangzás nem komolyzenei útjait is.