Friderika

"A hazai blues színtér megújulni látszik"

2014.09.10. 06:59

Programkereső

Szabó Tamás szájharmonikás közel három évtizede van a pályán. A Palermo Boogie Gang tagjaként lett ismert, majd különböző formációkat alapított. Időközben szerepelt Zorán, Charlie, Presser Gábor koncertzenekaraiban és lemezein is. A Mojo Workings triót két fiatal gitárossal két éve alakították. INTERJÚ

- Évekkel ezelőtt úgy nyilatkoztál, hogy nem szeretsz gitárosokkal játszani, mert hangosak. Miért játszol mégis két gitárossal?

- Úgy terjedt el, hogy én alapítottam a Mojo Workings-et, de ez nem fedi a valóságot. A két gitáros - Honfi Imre Olivér és Horváth János - már együtt játszottak duóban egy másik zenekari név alatt. A Picasso nevű helyen láttam őket először, és egyik fellépésük alkalmával én is hozzájuk csatlakoztam egy kis örömzenélésre. Akkoriban nem volt zenekaros állandó formációm, inkább csak duó felállásban játszottam. Az itthoni blues kör eléggé belterjes, és nekem az tetszett meg bennük, hogy ők nem tartoztak ebbe a zárt közösségbe. Más felfogásban játszották a bluest, mint amit addig megszoktam, mint a már bevált ismert nevek. Mindketten „no name" zenészek voltak. Olivér többnyire külföldön vendéglátózott, ilyenkor nem működött a duó. Örömmel csatlakoztam hozzájuk, mert úgy éreztem, hogy a hazai blues mezőny eléggé elöregedett, és szakmailag egy helyben topog. A vérfrissítést pedig a fiatalok jelentik.

Szabó Tamás
Szabó Tamás

- Látsz új, fiatal zenészeket feltűnni a hazai blues területén?

- Véleményem szerint az elmúlt időben a hazai blues színtér megújulni látszik, sok tehetséges fiatal tűnt fel, akikről sajnos a közönségnek nem mindig van tudomása, hiszen rengeteg a zenekar és a koncert, a tehetséges hangszeres, így sokszor elvész a sok bába között a gyerek. Ez a megújulás részben köszönhető egyik korábbi zenésztársamnak, Szűcs Gábornak, aki Little G. Weevil néven tavaly a blues hazájában, az Egyesült Államokban egy bluesverseny első helyezésével ott és itthon is feltűnést keltett. Gábor sikere a fanatizmusának köszönhető. Mindent elkövetett azért, hogy minél jobban elsajátítsa a műfajt. Ezért ment Amerikába, ezért vállalt segédmunkát, mosogatott egy bárban. Majd a konyhából került a reflektorfénybe. A története ismerős lehet, hiszen valamennyire itthon is felkapta a média.

- Kiket tudnál megemlíteni a hazai blues utánpótlásából?

- Nem szeretnék senkit megsérteni azzal, hogy kifelejtek bárkit is, de néhány nevet megemlítenék a friss vonulatból. Például a What's Up! triót. Kiváló anyagot hallottam a Tenderfoot zenekartól Megyeri Dániel énekessel és a gitáros Horváth testvérekkel. (Nem rokonok a Mojo-ban játszó Jánossal) A szájharmonikások közül Bernáth Istvánt említeném, aki a zongorista Igali Csanáddal lép fel. Rhythm Sophie énekesnő, akinek a nevét egyre többen ismerik külföldön, Medve Balázs a Teddy Cool zenekarral swinges-bluesos zenét játszik. Mándli Endre Vazul szájharmonikás, aki szintén sokat játszik Európában, így öregbítve a magyar harmonikások hírnevét. Ezzel elérkeztünk egy fontos problémához. A hazai felvevő piac kicsi és így, aki zenélni szeretne, kénytelen külföldön fellépési lehetőséget keresni. Ez sokszor nagyon nehézkesen megy, hiszen külföldön is legalább ugyanúgy nehéz bekerülni a vérkeringésbe, mint itthon. Az itthon maradottak pedig próbálnak osztozni azon a bizonyos kispadon, néha-néha egymás tyúkszemére lépnek. Azt gondolom, hogy nekünk nem nyavalyogni kéne, hanem megújulni, utánajárni dolgoknak, körbenézni, a lehetőségeket kiaknázni. Saját korosztályom tapasztaltabb, fésültebben játszik, de már sokszor nincs a produkcióban az az erő, ami olyan nagyot ütne.

- Valóban megfáradtak a már régebben játszó hazai blues muzsikusok? És ha igen, mi lehet ennek az oka?

- Üdítő kivételek azért akadnak, például a Pribojszki Mátyás Band, a Jambalaya vagy aki a megújulásra képes volt az idősebb vagy középgenerációból, az a tavaly decemberben negyvenhét évesen elhunyt Oláh Andor szájharmonikás, aki a Mississippi Big Beat formációval a blues új irányzatát - electric nu blues - kezdte játszani. Andor az aktív zenélés mellett egy produkciós irodát is működtetett. És itt jön egy újabb probléma: a blueszenészeknek nincs megfelelő marketingjük. Pedig, mint minden más műfajban, itt is szükséges lenne managementre, produkciós irodákra. Elképesztő, hogy egy zenekarnak, egy zenésznek a gyakorlás és dalszerzés helyett minden más dologgal kell foglalkoznia. Koncertszervezés, önreklámozás, plakátkészítés - ezek nem a zenész feladatai lennének.

Szabó Tamás - Mojo Workings
Szabó Tamás - Mojo Workings

- Ezzel megoldódna a műfaj, illetve a zenészek problémája?    

- Van egy másik jelenség, ami nem feltétlen tesz jót a műfajnak, ez pedig a hallgatóság elöregedése. A fiatal korosztály szinte teljesen hiányzik a koncertekről. Valószínűleg többek között azért, mert nem jut el hozzájuk ez a műfaj, hiszen sem a rádiók - tisztelet a kivételnek - sem más médiumok nem karolják fel a rétegzenék többségét. Talán ezen javít majd Littler G. Weevil mentorként való szereplése a következő X-Faktorban.

Ezen kívül a blues hazánkban, de másutt is, elsősorban a vendéglátóipar világára épül. Itthon, nálunk sokszor nincsenek megteremtve azok a körülmények, hogy zenészként jól érezd magad. Sok a kocsma, a zenés pub, többnyire még sincs ezeken a helyeken egy helyiség, egy öltöző, ahová lerakd a felszerelésed, ahol egy kicsit feltöltődhetsz, megpihenhetsz. Nincs színpad, egy-két asztal félretolásával a sarokban játszhatsz. A honoráriumot már meg sem említem. A fővárosban a Muzikumon kívül jelenleg nem tudok olyan helyet említeni, ahol az őszi-tavaszi idényben a műfaj méltó helyet kapna. A nyári időszakban is egy ilyen hely létezik Budapesten, a Kobuci Kert, ahol szeptember 2-án léptünk fel a Mojo Workings-szel. Évek óta nem volt annyi bluesrendezvény ezen a nyáron, mint most a Kobuciban. Ezúton is köszönjük nekik, hogy felvállalnak periférikus rétegzenéket.