István, Vajk

Both Miklós a zene selyemútján

2014.10.28. 14:16

Programkereső

Kínai utazólemez címmel jelent meg a kiváló gitáros, zeneszerző kínai utazásait, találkozásait, emlékeit dokumentáló album.

A kétszeres Fonogram-díjas előadóművész, a Both Miklós Folkside, valamint a Napra együttes énekese, gitárosa és zeneszerzője az utóbbi időben kimozdulva a stúdiómagányból egészen távoli helyekre is elutazik, hogy találkozzon a különböző kultúrák zenéivel, azok eredeti környezetében. A eldugott falvakban élő, tehetséges romazenészek nyomába szegődő Palimo Story elnevezésű "tehetségkutató" projekt után most egészen Kínáig utazott.

Wangxiao, Yangjima és Both Miklós
Wangxiao, Yangjima és Both Miklós

Az album izgalmas lenyomata a tradicionális, népzenei motívumok és egy kortárs zenei nyelv keveredésének. Ebben az esetben ugyanis nem könyvekből vagy felvételekről megismert műfajokat dolgoz fel egy művész, hanem maguk a muzsikusok találkoznak, és együtt zenélnek, gondolkoznak, megismerik egymás hangszereit, dallamainak jellegzetességét. A hangfelvételek Lijiang ban és Dali­ban készültek, részben stúdióban, részben iskolában, részben a zenészek otthonaiban. 2013 februárjában tíz napig tartózkodott a Cd alkotógárdája -Both Miklós, Gryllus Samu és Gryllus Dániel, valamint Hidasi Barna hangmérnök- a két városban. A kínai muzsikusokkal rögzített zenei felvételeket az utazás hangdokumentumai kötik össze, melyeket Gryllus Samu készített és formált az utazólemez zenei ívének részévé.

"Bartók és Kodály a magyar népzenéért tett érdemei a nagy nyilvánosság előtt is ismeretesek, de az már kevésbé közismert, hogy nagy erőfeszítést tettek a környező népek zenéinek kutatására. Az elejétől kezdve világos volt számukra, hogy a paraszti kultúránkat kizárólag a világ zenei térképének ismeretében fogjuk megérteni. Az utazólemez születését nagyban inspirálták ezek a gondolatok" - mondta Both Miklós.