Erzsébet

"Az archaikus zenék rabja vagyok"

2014.11.03. 08:18

Programkereső

Manapság ritka, hogy valaki egyaránt törekedjen a hiteles zeneiségre és a sikeres életpályára. Az, hogy ehhez egyformán jó útnak tekintse az amerikai jazz klubból kiszűrődő avantgárd jazzt és a széki népzenét, szinte példa nélküli. Lehet-e mindez követendő példa, megvalósítható életút a pályakezdő fiatal zenészek számára? Ki-ki eldöntheti, ha elolvassa interjúnkat Szokolay Dongó Balázzsal. HANGSZERELEM

- Egészen speciális helyzetben vagy, hiszen népzenészként kerültél a jazzéletbe. Amikor először hallottalak sok évvel ezelőtt a Dél-alföldi Szaxofonegyüttessel, akkor nagyon erős szabad zenét játszottatok, te a felső szólamot szoprán szaxofonon. Hangzásában, megszólalásában gyökeresen más volt téged akusztikus közegben furulyán hallani autentikus népzenét játszani. Nehéz összeegyeztetni a kettőt? Mennyire kell más megközelítést ennek a két, látszólag távoli hangzásnak a megszólaltatása?

- Érdekes, de ezt én nem érzékelem. Azt gondolom, hogy szűk az a mezsgye, amit én felszántok. Egyféle zenében gondolkodom annak ellenére is, hogy általában azt mondják, sokoldalú zenész vagyok. Ha ez valóban így van, az annak köszönhető, hogy ugyanúgy nyitott vagyok együtt játszani elektromos gitárral, mint csembalóval vagy egy népzenekarral. Ezzel együtt én mindig ugyanazt csinálom. Ferenczi Gyuritól hallottam egyszer, hogy egész életében egy szólót játszik, nem tudom ő tartja-e még ezt magáról. Én egy szólót pofozgatok, javítok, teszek át egyik hangszerről a másikra, akár táncházban játszom - sajnos egyre ritkábban - akár a Dél-alföldivel lépek fel.

Szokolay Dongó Balázs
Szokolay Dongó Balázs

- Ez a hozzáállás talán minden saját hanggal rendelkező zenészre igaz, nem gondolod?

- Igen, talán pont ettől egyéni valakinek a játéka, bár az én esetemben lehet, hogy egyszerűen csak azért felismerhető, amit játszom, mert szabálytalan, nem iskolában tanultam meg, amit tudok. Sok népzenét másoltam le, és az alkatom miatt ez vegyült aztán a modális improvizációval. A jazz improvizáció kimaradt sajnos, egyszerűen nem volt rá idő, pedig nagyon szeretem. Ezért aztán én a szaxofonon is furulyázok.

- A népzenei hatásoknál közvetlen környezeted, Délkelet-Magyarország kiemelt fontosságú számodra?

- Ahonnan én származom ott a falusi népzene már nem létezik. Ezzel együtt pont mostanában elkezdtem foglalkozni a tótkomlósi népzenével. Kodály útmutatását is figyelembe véve én is néha kicserélek bizonyos hangokat, mert így gondolom régiesebbnek. Azt hiszem, az archaikus zenék rabja vagyok. De nevezhetném ezt talán zeneszerzői intuíciónak is.  Annyiban viszont nagyon fontos volt a Gyula és Békéscsaba közötti régió, hogy az eleki román népzene meghatározó volt számomra. A néptánc mozgalomba bekerülve a Botás testvérektől rengeteget tanultam fiatalon. Olyan energiával játszottak, ami mindenkit magával ragadott, régebben gyakran felléptek még itt Pesten is. Annyira archaikus volt az előadásmód, hogy még az olyan dallamok is, amiket a Rádió Bukarestből hallottak, azok is életre keltek. Botás György - aki egyébként sírásó volt - klarinéton játszott, Pali a testvére pedig dobolt. Miután Gyuri bácsi meghalt, gyakran játszottam Palival táncházban, ami óriási élmény volt. Testközelből tanultam meg így az archaikus román zenét, ami azért maradhatott itt Magyarországon ennyire érintetlen, mert nem érték külső behatások, hasonlóan a magyar népzenéhez Erdélyben. Én szaxofonon játszottam az eleki zenét.

- Ezt úgy kell elképzelnünk, mint a gyors, dupla nádas technikával eljátszott román szaxofonzenéket?

- Pont, hogy nem. Az a fajta zene engem kevésbé fogott meg. Ez sokkal inkább egy archaikus erdélyi játékmód, ami improvizatív. Kétszer egy dallam pont ugyanúgy soha sincs eljátszva. Ez a világ, a Viharsarok, erős hatást gyakorolt rám amellett természetesen, hogy édesapám népművészeti gyűjteménye már gyerekkoromban is meghatározó élményt jelentett.

- A táncházakban a népzene funkcióját beteljesítve táncok mellé játszva hangzik el. Városi közegben a népzene kezd koncertműfajjá válni. Felnő nemsokára egy népzenész generáció, aki már nem a táncházakban az öregekkel muzsikálva szívta magába ezt a műfajt. Mit gondolsz nem fog ez törést okozni?

- A táncház mindenképpen jó gyakorlat. Nem tudom, mi van, ha valakinek ez kimarad, de az biztos, hogy ez szerves része a népzenének. A táncházban elsősorban a tempók meghatározottak. Játszom mostanában Bartókot komoly zenészekkel és bizony van, hogy a tempókkal kapcsolatban nem tudunk egyetérteni. Ha egy táncot nem tempóban játszol a táncházban, akkor elesnek a táncosok. Azzal együtt is igaz ez, hogy népzenészként is van gyakorlatunk a rubato, illetve parlando játékban. Sőt a gyimesi dallamoknál az is gyakran előfordul, hogy valamit parlando, azaz beszédszerűen szabadon játszunk el, mégis tempóban van. Nem tudom a pontos választ a kérdésedre, de én ugyanazt csinálom mindig; ha nem tánc alá zenélek, akkor is tánc alá zenélek. Van, hogy a zenész partnerem ujjai alá zenélek, de azt gondolom, hogy ez a fajta közös nevezőre törekvés minden zenei műfajban megvan.

- Mennyire más alapélmény a hang megformálását, a hang élményt tekintve különböző fúvós hangszereket megszólaltatni?

- Az embert gyakran inspirálja egy-egy hangszer. Írtam például egy témát, ami basszusklarinéton született és nem gurult volna ki szaxofonon. Vagy például olyan témák, amiket szopraninó szaxofonon írtam, és ennek ellenére szopránon játszom őket általában.

- Emiatt az inspiráció miatt játszol sokféle fúvós hangszeren?

- Bele tudok szeretni a hangszerekbe. Sokféle dudám és furulyám van otthon annak ellenére, hogy leggyakrabban mindössze ötöt használok a koncerteken. Van olyan Kodály-mű, amit csak egy Gisz alaphangú furulyán lehet eljátszani, ezért be kellett szereznem egyet. Egy népdal énekessel való fellépésre gyakran minden hangnemet kell vinnem, mert nem tudom, mire számítsak.

- Cáfolj meg, ha nem értesz egyet, de nekem úgy tűnt, hatalmas váltás volt az életedben a Dél-alföldi után, amikor elkezdtél egyre gyakrabban énekeseket kísérni.

- Énekest kísérni egy szakfeladat. Szoktam mondani, hogy én alkatilag nem vagyok frontember. Nem vagyok alkalmas arra, hogy megmondjam, ki mit csináljon. Viszont a frontember nyugodt lehet, hogy én úgy állok mögötte, hogy az a legjobb legyen számára, és ha szükséges, bizonyos ideig egy szólóban például én is tudom vezetni a zenekart. Ez szerintem egy speciális feladat, amit nem mindenki tud. Ez személyiségi alkat kérdése, nem vagyunk képesek minden feladat megvalósítására.

- Ezért van, hogy bizonyos zenészek hiába jók, nem tudnak beállni valaki mögé kísérni?

- Szerintem igen. Sokan kérdezik, miért nincs már egy Dongó zenekar...

- De létezett, ha jól emlékszem.

- Igen, a Dongó és barátai, de az egy színházi feladatra jött létre, és nem maradt aztán együtt. Nem tudtam ellátni azokat a teendőket, amivel egy zenekar szervezése jár, ez is többek között része annak, ami egy frontember személyiségét jellemzi. Palya Beától - akivel talán a legtöbbet játszom az énekesek közül - gyakran megkapom, hogy fejlesszem magamban ezt a képességet. Visszatérve, én szűk mezsgyén mozgok zenészként. Azon kaptam magam például, hogy már új típusú népdalokat kellene tudnom, de ezt is olyan dolog, hasonlóan a zenekar vezetéshez, amire nem igazán vagyok képes. Művészileg nem értek ezzel egyet, ezért kicsit ki is szorultam a táncházazásból.

- Az elkanyarodás a régi stílusú népzenétől, szerinted, a közönség vagy a zenészek részéről lépett fel mint igény?

- Ez talán a korszellem.

- Érdekes együttállás benned, hogy egyfelől autentikusan szeretnéd játszani a népzenét, és elutasítod az új típusú népdalokat, másrészt viszont játszol elektromos hangszerekkel vagy épp komoly zenészekkel, ami sok népzenész számára elképzelhetetlen lenne.

- Igen, de azt gondolom, hogy az öregek is nyitottak voltak ilyen értelemben. Ádám István 'Icsán' például. Azt gondolom, hogy az ő díszítései vagy tempóelgondolásai messze túlmutatnak azon, amit zártan meg lehet valósítani. Annak ellenére, hogy ez a fajta muzikalitás egy zárt közegből jön. Azért maradt meg archaikusnak, mert nem volt kapcsolata a külvilággal. Ez egy furcsa paradoxon. Kodály figyelme azért terelődött a széki zenére, mert látott egy hímzést, és azt gondolta, hogy ahol ilyen régi stílusban hímeznek ott biztos a zene is jó és archaikus. Mindeközben a széki prímás Icsán az egyik legfrissebb elme, akit ismerek. Nekem róla az Albert Ayler free szaxofonos jut eszembe, aki nagyon hasonló elgondolással muzsikált. A látszólagos különbségek ellenére, szerintem, ugyan azokat az értékeket hordozzák. Azt, ha mások ezt nem így látják, azzal nem tudok mit kezdeni. Nem elméleti úton integrálom magamban ezeket a zenéket, hanem élmény szinten élem meg azt, amit szeretek.

- Végezetül, hadd térjünk vissza még a Dél-alföldi Szaxofonegyütteshez, ami nekem régen kezdő zenészként sok élményt adott. Legutoljára épp velük hallottak játszani nemrégiben. Ez egy véletlen alkalom volt, vagy várható folytatás?

- A Szegedi Jazz Napok felkérésére jöttünk újra össze, és úgy látom, hogy most mindenkiben van igény arra, hogy játsszunk. Mi nem oszlottunk fel soha, csupán úgy alakult a tagok élete, hogy más irányba tartottunk. Nehéz volt egyeztetni, ezért szüneteltettük a zenekart, de azt gondolom, a művészeti része mindannyiunkat izgalomban tartott, és tart most is. A nevében is benne van, hogy ez egy helyspecifikus zenekar, ami máshol nem jöhetett volna létre, ezért talán fontos, hogy megmaradjon.


Díjak:

1994: a Népművészet Ifjú Mestere

2005: Artisjus-díj

Hangszerei:

- furulya (Pásztor Endre valamint, régi erdélyi mesterek munkái)

- duda

- Yanagisawa szoprán szaxofon, Gruber János fúvóka

- Yanagisawa szopraninó szaxofon, Yanagisawa fúvóka

- Tóth József tárogató