Erzsébet

Babos Gyula Makrokozmosza

2014.12.02. 13:40

Programkereső

December 10-én új produkcióval áll a Müpa közönsége elé a legendás gitáros.

Babos Gyula mindig élen járt az új stílusok meghonosításában, a Zeneakadémia Jazz tanszékének egyik alapítójaként és tanárként pedig figyelemmel kíséri és támogatja a fiatal tehetségeket, néhányuknak kiugrási lehetőséget is adva. Nem lesz ez másként december 10-én a Fesztivál Színházban sem, ahol új produkcióval áll a közönség elé.

Babos Gyula
Babos Gyula

A gitáros-zenekarvezető Makrokozmoszában egészen új konstelláció valósul meg, hiszen a Babos Projectek és a Ba-Lan-cE formációhoz képest más zenésztársakat gyűjtött maga köré. Két igen tapasztalt fúvós kolléga, Winand Gábor szaxofonos, fuvolista és Fekete-Kovács Kornél trombitás, valamint az egyik legfoglalkoztatottabb hazai nagybőgős, Orbán György és a még tanulmányait végző, kivételes tehetségű dobos, Czirják Tamás mutatja be a Makrokozmosz tág zenei világát, amely éppúgy merít az amerikai hagyományokból, mint a magyarországi kultúrkincsből. Külön csemege, hogy afféle prológusként az önmagát Babos Gangként aposztrofáló Veres Mónika 'Nika', Kardos Norbert, Fonay Tibor és Balogh László formációja teszi tiszteletét a koncert első részében.