Olivér

December 5-én temetik Csepregi Gyulát

2014.12.03. 10:43

Programkereső

Csepregi Gyula szaxofonművész, tanár végső búcsúztatója Budapesten a Fiumei úti Nemzeti Sírkert ravatalozójában lesz december 5-én 13 órától, buddhista szertartás keretében.

Aki tiszteletét teszi, a buddhista szertartás miatt amennyire lehetséges, öltözzön fehérbe vagy minél világosabb színbe, ez lehet egy fehér sál vagy ing is. Virágot ne hozzanak, helyette egy szál füstölővel érkezzenek, amelyet a szertartás keretein belül gyújthatnak meg - közölte az elhunyt családja. A Magyarország vezető szaxofonosának tartott Csepregi Gyula november 17-én hétfőn ötvenhat éves korában hunyt el, súlyos betegség után.

Csepregi Gyula 1980-ban került a Bartók Béla Zeneművészeti Főiskola tanszakára. Egy évvel később a híres dobos, Kovács Gyula zenekarában tűnt fel szólistaként. 1982 és 1984 között már állandó tagja volt Pege Aladár együttesének, amellyel bejárta szinte egész Európát - olvasható a művész honlapján. A nyolcvanas évek végétől lett tagja a Magyar Rádió volt tánczenekarának, a Stúdió 11-nek és a jelenleg önállóan működő együttesnek néhány éve a művészeti vezetője is volt.

Csepregi Gyula
Csepregi Gyula

Pályafutása alatt szinte nem akadt olyan neves hazai előadó, akinek felvételén ne szerepelt volna vendégként. 1982-től kezdve az élvonalbeli jazzmuzsikusok szinte mindegyikével folyamatosan koncertezett, köztük Kovács Gyulával, Kőszegi Imrével, Babos Gyulával és Pege Aladárral. Vasvári Pállal, Jávori Vilmossal és Szakcsi Lakatos Bélával harminc évig ők alkották a Magyar Jazz Quartetet. New Age című lemezük a legnagyobb példányszámban elkelt magyar jazzalbumok közé tartozik.

A hazai popzenészek mellett szólistaként együtt zenélt Presser Gáborral, a Bikini zenekarral, Szűcs Judithtal, Komár Lászlóval. Fellépett Cserháti Zsuzsával, Hobóval, Tátrai Tiborral és Demjén Ferenccel. Több mint ötszáz hazai könnyűzenei kiadvány elkészítésében működött közre, és játszott a Budapest Symphonic Banddel is.

Első szólóalbuma In Line címmel jelent meg 1990-ben. Az In Line zenekar később több mint tizenöt lemezt készített. Tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, húszéves tanári munkája során a fiatalabb szaxofonos nemzedék számos jeles képviselőjét indította el pályáját.

Az ötszörös Emerton-díjas, kétszeres nívódíjas művész többször részesült nemzetközi elismerésben is, megkapta a Hágai Fesztivál különdíját és a finn rádió nívódíját is. Évekig volt tagja egy nemzetközi sztárokból álló zenekarnak, amely Twin Lines Project néven adott koncerteket világszerte. Csepregi Gyulát a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. saját halottjának tekinti.