Olivér

Balázs János: "Kiskoromban a zongora alatt aludtam"

2014.12.19. 08:09

Programkereső

Balázs János generációjának egyik legtehetségesebb zongoraművésze, a világ legfiatalabb Liszt verseny győztese, aki időnként szívesen kikacsint a klasszikus zene keretei közül: nemrég a Fonó gondozásában adott ki például közös improvizációs lemezt Lajkó Félixszel. A Junior Príma-díjas művésszel a közös munkáról és arról beszélgettünk, miben rejlik a tehetség, és megéri-e ezer százalékos szenvedélynél kevesebbel zongorázni. INTERJÚ

- Mihez ad kulcsot Lajkó Félixszel közös albumotok címe, a Jelszó/Password?

- Félixszel közös zenei nyelvet beszélünk, ami csak a miénk, egyikünk sem élt át hasonlót másik zenésszel. Mikor elkezdünk játszani, nem egyeztetünk se a hangnemről, se a ritmusról, se az érzelmekről. Ez egy olyan kódolt zene, amit más nem tud megfejteni, a kód mi vagyunk. Olyan ez, mint a kémia: hiszek abban, hogy sorsszerű találkozás volt a miénk, és ilyen egyszer van az életben.

Lajkó Félix és Balázs János
Lajkó Félix és Balázs János

- Mitől ennyire különleges köztetek a kapcsolat?

- Két és fél évvel ezelőtt találkoztunk először Kínában egy turnén, amelyen a világzenei szegmenst Félix, a klasszikus zeneit én képviseltem.  Sokáig nagyon jó barátok voltunk, egy évig fel sem merült, hogy együtt játsszunk. Mindennapos telefonbeszélgetések, gyakori találkozások után alakult ki a közös zenélés ötlete. Szerintem a közös emberi gondolkodás az egyik befolyásoló tényező, a másik a tehetség, ami megfoghatatlan adomány fentről.

- Az albumkészítésnél az improvizációs technika és a stúdiómunka gyakorlatiassága nem zárta ki egymást?

- A kiadó nyilván szabott nekünk kereteket. Benyomták a felvevőgombot, mi pedig két napon keresztül annyit játszottunk, amennyit akartunk, és azt, ami eszünkbe jutott. Két nap munkáját visszahallgattuk, a tízórányi anyagból három órányit ítéltünk jónak. Nagyon jó két napot fogtunk ki, a stúdióban éltünk, ettünk, aludtunk, csak egymásra és a zenére koncentráltunk. Nagyon sok anyag van bennünk, folyamatosan tudnánk játszani. Tehát esetünkben nem, nem zárta ki egymást, a stúdiómunka inkább kikapcsolt minket. Mindkettőnknek megvan a saját, „írott" vonala, de amikor összeeresztenek minket, akkor határok nélkül ki tudunk bontakozni, és kinyílnak azok a zenei csatornák, amelyek a kötöttség miatt nem törnek felszínre.

- Ezt az improvizatív anyagot hogyan fogjátok a május 3-i lemezbemutatón a Zeneakadémián előadni?

- Érdekes lesz, mert meg kell majd tanulni „saját magunkat", fel kell törnünk a jelszavunkat. De alapvetően improvizálni fogunk: ez egy soha vissza nem térő alkalom lesz a közönségnek, az improvizáció különleges adománya az adott percnek. Mi is nagyon mély dolgokat élünk át közben. Az a legérdekesebb benne, hogy amint elkezdünk játszani, külön világba kerülünk. Ilyenkor sokszor még meghajolni is elfelejtünk, és már játszanánk a következőt, pedig még tapsolnak...

Balázs János
Balázs János

- Az improvizációs est a 2015-ös Balázs János három arca-koncertsorozat része lesz. Mi az a másik két „arc", amit megismerhet majd a közönség?

- Ezeken egészen új oldalaimról fogok bemutatkozni. Január 20-án a Zeneakadémia nagytermében az Anima Musicae Kamarazenekarral Bach f-moll és d-moll zongoraversenyét, valamint Chopin f-moll zongoraversenyének vonószenekari változatát játsszuk majd. Ez azért lesz különleges, mert még sosem játszottam Bachot.  Nagy példaképem Glenn Gould, akit minden idők legnagyobb Bach-játékosának tartok, eddig őmiatta ódzkodtam ettől. Évek óta dolgozom rajtuk, de csak most érzek magamban annyi erőt és újdonságot, hogy megmutassam a közönségnek, mit gondolok ezekről a zongoraversenyekről. A Chopin-darabokat az indokolja, hogy Chopin legnagyobb példaképe Bach volt, és hogy a közönség kapjon a „régi" Balázs Jánosból, egy romantikus versenyművet is műsorra tűztem.

- A sorozat harmadik koncertjén Liszt 12 Transzcendens etűdje következik majd. Miben lesz kihívás?

- A Transzcendens etűdöket se játszottam még korábban, és itt megemlítenék egy másik példaképet, Cziffra Györgyöt, akit nem véletlenül neveztek Liszt reinkarnációjának: ezeket a műveket, különleges technikai és zenei gondolatokat ő tudta a legjobban átitatni egészen hajmeresztő zeneiségével és virtuozitásával. Ezek esetében már régen nem arról van szó, hogy ki milyen gyorsan, hangosan, lágyan zongorázik, hanem - mint ahogy arra a darabok neve is utal - hófúvást, lidércfényt, a ló dobogását, tájkép leírását kell megeleveníteni. Fontosnak tartom a közönség kiszolgálását, ezért nem kínzom őket azzal, hogy egyben eljátszom az egészet, ugyanis hiába zseniális darabok, elég tömörek. Ezért kétrészes koncertben lesznek hallhatóak, és mindkét hatrészes etap előtt játszok egy lírai dalátiratot, Schubert Téli utazás ciklusának a Liszt-féle átiratait, majd Chopin-dalokat. Mint a Bach-versenyműveknél, ezek esetében is most érzek magamban annyi erőt, amivel újat tudok hozzátenni a képhez, ami a 12 Transzcendens etűdökkel kapcsolatban kialakult. Ez nem a példaképeknek való megfelelés, hiszen teljesen más elképzelésem van Bachról, Lisztről, amit érlelgetnem kellett.

Balázs János
Balázs János

- Szakmai tapasztalattól, magánéleti háttértől függ, hogy egy profi zongorista megérik-e bizonyos darabokra?

- A magánéleti biztos háttér, az elmúlt évek rutinjai, a koncerteken a sok pozitív visszacsatolás - több minden közrejátszik. A dolog innovatív, állandóan változik a stílus, a zenei gondolkodás, és hihetetlen meglepetések adódhatnak. Ha két évvel ezelőtt azt hallom, hogy Bach-zongoraversenyeket fogok játszani a Zeneakadémián, azt mondom, őrültség. Olyan ez, mint a hajviselet vagy az öltözködési stílus változása. Vallom azt, amit Liszt Ferenc mondott: a technika a lélekből kell, hogy megszülessen, nem manuálisan. Ha meg tudom fejteni a jelszavát egy Liszt Ferenc-műnek, és rájövök, hogy ő mit akart átadni vele, akkor a technika adja magát. Ha manuálisan ismételgetem, hogy összejöjjön, akkor egy perfekciót kapunk technikailag, de zeneileg teljesen üres lesz. És ahogy Beethoven is mondta: megbocsáthatatlan bűn, ha valaki egy hangot érzelem nélkül szólaltat meg.

- Van-e valamilyen különleges technikád arra, hogy megértsd, mit is akar üzenni mondjuk Liszt?

- Minden a darabválasztástól függ. Ha jól választok, már a blattolás pillanatától fogva egyértelmű, mit tudok kifejezni vele. Ez egy első megérzés, nem hosszú folyamat eredménye, varázsütésre születik. Hiszek abban, hogy felsőbb erőktől érkezik az inspiráció, az ihletettség, és ennek rajtam keresztül tovább kell haladnia a közönség felé. Sokszor van egyébként, hogy megáll a színpadon, és a művész nem tudja közvetíteni kifelé. Ekkor kezd el a közönség fészkelődni, pedig ragyogó előadásról van szó. Ehhez kell egyfajta őszinteség, tiszta lélek a zene felé, hogy áramoljon. És nem szabad arra gondolni, hogy „mi lesz, ha" elrontom, félreütöm. Fejjel kell menni a falnak, bízni, hinni kell a zene erejében. Nem akarok misztikusnak tűnni, de biztos egyértelmű, hogy a zenét egy magasabb rendű, megfoghatatlan dolognak tartom.

Balázs János
Balázs János

- Kiskorodban állítólag a zongora alatt aludtál, és nyaraláskor is olyan szállodát választasz, ahol van zongora.  Ekkora szenvedély, elhivatottság nélkül nem megy?

- Párszor tényleg a zongora alatt aludtam, hogy minél kevesebb időt veszítsek azzal, hogy a hálószobából kiérjek a nappaliba. Felébredve most is rohanok a zongorához, olyan nálam ez, mint valami mágikus vonzás. Négyéves korom óta napi hat-hét órát játszom, és amikor nem, akkor zenét hallgatok, vagy ha azt se, akkor is szól a fejemben a zene. Ez a szenvedélynél is több, őrült dolog, de másképp nem megy.

- Sose érezted azt, hogy erőt kellett venni magadon, például a zeneakadémiai órákon, egy hosszú nap végén?

- Ma se ahhoz kell erőt vennem, hogy zongorázzak, hanem hogy az adminisztratív dolgokat teljesítsem a koncertek megvalósításához. De azért ezeket a „nyűgöket" is idézőjelbe teszem, mert zenélni szeretek a legjobban. A zongora az egyetlen, ami feltölt. Régebben voltak hobbijaim, nagyon szerettem olvasni, társasjátékozni, de most már nagyon bekerített a zene. A feleségemmel nagyon nagy boldogság együtt lenni a szabadidőmben. Ő nem zenész, hanem gazdasági szakember. Jól kiegészítjük egymást, ez szerencsés, mert kiránt valamennyire ebből a szenvedélyből. Ha még szabadidőmben is az aktuális zenei életről és a Chopin-mazurkákról beszélnék, biztos beleőrülnék (nevet).

- Rengeteg díjad, elismerésed van. Mire vagy a legbüszkébb 26 évesen? És mi az, ami még előtted áll kihívásként?

- Arra vagyok a legbüszkébb, hogy szeret a közönség, a szakma is elismer, szeretik a társaságomat. Ez hatalmas belső erőt ad. A Junior Príma díj óriási elismerés volt 3-4 évvel ezelőtt, valamint a nemzetközi Liszt-versenyek helyezései is. A 2004-es baden-baden-i Nemzetközi Cziffra György Zongoraversenyre is büszke vagyok, azért is, mert Cziffra György zongoráján játszhattam, és az unokájától vehettem át az első díjat. Ez még mindig csak a kezdet kezdete, mert még rengeteg darabot el szeretnék játszani, még rengeteg erőt érzek magamban: Schumannt, Bartókot, Kodályt. Sok kamaraprodukciót szeretnék csinálni. Nem áll messze tőlem az se, hogy a jövőben saját művekkel jelentkezzek. Folytatni szeretném a gyerekeknek szóló ingyenes hangszerbemutató koncerteket, mert ezzel nemcsak kedvet csinálunk a zenetanuláshoz, hanem a jövő közönségét is kineveljük. Félixszel szeretnénk egy citera-zongora lemezt készíteni, turnét csinálni, mert jól működik a kettő. Még nagyon sok város van, ahol nem játszottam, szerencsére van meghívás bőven: a 2016-os naptár is kezd lassan telni, és ez fantasztikus érzés.