Tekla

"Mintha egy másik dimenzióba lépnénk át"

2015.01.05. 07:59

Programkereső

Fassang László igazi reneszánsz ember. Zenész, gondolkodó. Érdeklődése szerteágazó, de bármit tesz is, azt nagy tehetséggel és örömmel csinálja. Az, hogy ebben a sokszínűségben mi az eredő, a rendezői elv, kiderül interjúnkból.

- Az első személyes találkozásunk nem sokkal az után volt, hogy te hazaköltöztél Párizsból. Egy elég komoly lehetőséget hagytál akkor ott, hiszen tanulmányaidat épp befejezve már a Notre Dame székesegyházban játszottál, és nyilván sok út állt előtted. Te mégis inkább a Művészetek Palotájának orgonáját segítettél megépíteni másodmagaddal.

- Egész pontosan két tanárom is volt, akik a Notre Dame orgonistái. Ezért egyrészt volt szerencsém gyakran meghallgatni őket ott, illetve ezért növendékként közel is kerülhettem a hangszerhez. Pont a harmincadik születésnapomon volt ott önálló hangversenyem is. Mindig több orgonista áll egyszerre a nagy székesegyházak szolgálatában Franciaországban, de sosem fordult meg a fejemben, hogy a Notre Dame egyik orgonistája legyek. Én úgy gondolom, hogy az egy olyan pozíció, ami külföldiek számára nem igazán elérhető. Az foglalkoztatott, hogy Franciaországban maradjak, de két tényező is volt, amiért úgy döntöttem hazajövök. Az egyik nyilvánvalóan a Művészetek Palotájában kínálkozó lehetőség volt, a másik pedig egy tanári állás, amit Spanyolországban kaptam. A feladat ellátása nem volt helyhez kötve, a tanári kar nagy része is utazó tanár volt, akik nem San Sebastianban laktak.

Fassang László
Fassang László

- A zenei tanulmányaid mellett a középiskolát vallásos intézményben végezted, ezért feltételezem nem elképzelhetetlen számodra a templomi szolgálat. Függetlenül a konkrét helyszíntől, ma egy fiatal orgonista számára mennyire vonzó egy templomi állás? Mellette tud valaki improvizáló művészként, illetve kortárs zenét játszva érvényesülni?

 - Az orgonisták különleges helyzetben vannak, hiszen nincs saját hangszerük abban az értelemben, mint más zenészeknek. Ha szeretnének egy bizonyos hangszeren játszani, az kötöttséggel, bizonyos korlátokkal jár, nemzetközi karriert nehéz emellett működtetni. Engem vonz a lehetőség, hogy egy templomban legyek orgonista, de Magyarországon még nem ismerték fel, hogy szükség lenne ilyen képzett, nemzetközileg is jegyzett orgonistákra. Ezért most megfordítom a kérdést. Számomra az a legfontosabb, hogy minél mélyebben fedezhessem fel az emberi élettel kapcsolatos összefüggéseket a zenén keresztül. Mindegy, hogy valaki a zenére vagy a vallásra teszi fel az életét, azt gondolom, ez a kettő valahol összeér és végeredményben ugyan arról szól. Sajnálom, hogy a mai korban ritkán lehet részünk katartikus zenei élményben, és ez még ritkábban történik templomban. Pedig minden lehetőség meglenne ehhez, csupán a közös szálat kellene megtalálni. Erre jelenleg nem látok igazi példát.

- Visszatérve kicsit ahhoz az időszakhoz, amikor hazajöttél; volt tanároddal Baróti Istvánnal kezdtetek hozzá a Müpa-beli orgona tervezéséhez. Amennyire én utána tudtam nézni, a meglévő anyagi lehetőségek ellenére sem lett a végeredmény olyan, amivel teljesen elégedett lettél volna. Az orgona annyiban többet tud, mint egy templomi hangszer, hogy a platform, ahol az előadó ül, kifordítható a közönség illetve a zenekar felé, de a játszhatóság tekintetében nem feltétlen alkalmas a kortárs művek lejátszására.

 - Mindennek előtt azt kell tisztán látni, hogy olyan orgona, ami minden zenére jó, nem létezik, ahogy olyan cipő sem, amiben el tudunk menni futni, majd pedig az operába. Amikor egy koncerttermi orgona tervezése folyik, akkor ki kell találni, mi az a stiláris egység, ami köré az a bizonyos hangszer épül. Természetes generációs különbség állt köztünk, ami miatt ennek kapcsán nem értettünk mindenben egyet. Én stilárisan egy sokkal egységesebb hangszerben gondolkoztam, István koncepciója pedig sokkal többféle zenei előadásra tette lehetővé a hangszert.

- A te szándékod szerint ez egy digitálisan vezérelhető, elsősorban a kortárs művekre alkalmas hangszer lett volna?

- Nekem sok olyan elképzelésem volt, amire egy ilyen orgonaprojekt, elsősorban az idő tényező miatt, nem adott lehetőséget. Sok idő, hosszas kutató munka és kísérletezés kellene ahhoz, hogy egy olyan orgonatípust meg lehessen építeni, ami a mai kor zeneszerzőit magához láncolná. Ligeti György egy orgonaépítők által összehívott konferencián tartott előadást 1962-ben, ahol kifejtette, hogy mit vár el egy mai zeneszerző az orgonától. Ezek közül vannak elképzelések, amik részben már megvalósultak, de sokat lehetne még tenni ezen a területen.

- Jól értem, hogy van egy több mint ötvenéves elképzelés, ami még nem valósult meg?

- Hiánytalanul még nem valósult meg. Vannak olyan orgonák, amelyeken feszegetik a határokat, például lehet a szélnyomást szabályozni. Ligeti ezt úgy fogalmazza meg, hogy ami egy szokványos orgona esetében betegségnek tűnik, azt kellene tudni úgy kezelni, hogy természetessé váljon. Így ezek beépülnek a lehetőségek tárházába. Kölnben van orgona - aminek a tervezésében Szathmáry Zsigmond generációjának egyik legjelentősebb orgonistája is részt vett - sőt Svájcban több hangszer is, amelyek ezt az irányt képviselik. De a Müpa orgonájában is rengeteg lehetőség van, ami még nincs kibontva. Erre volt az első kísérlet a 2014. október 17-i  koncert, az Etűdök géporgonára, ahol Bolcsó Bálint, Rubik Ernő, Váczi Dániel és több programozó, például Nagy Ágoston segítségével azt próbáltuk megvalósítani, hogy milyen, ha nincs az a korlát, ami fizikailag jellemez egy előadót, tehát hogy tíz ujja és két lába van mindösszesen. Számítógépen keresztül bármilyen impulzus bevihető az orgonába, ami folytán olyan gyors váltások jöhetnek létre, amikről Ligeti is beszélt. Ezt véleményem szerint Bolcsó Bálint tudta a legjobban megközelíteni, elérve olyan felhangokat. ami eddig nem volt lehetséges. A Müpában adott a tér, és nincsenek esztétikai vagy ideológiai korlátok. Ideális nyilván egy kisebb, néhány száz fős terem lenne, hiszen kísérleti zenéről beszélünk. El tudnám képzelni ezt adott esetben egy templomban is, de nem katolikus templomban.

- Munkásságod másik, igen fontos része, a különböző improvizatív zenei közegekben való szereplés. Az orgonajáték szerves része már a barokk zene óta az improvizáció, és a klasszikus zene tanításában is a te hangszereden maradt meg legtovább penzumként a rögtönzés. Azért fordultál az orgonához, mert itt megvolt a kreativitás ezen lehetősége, vagy fordítva? Az indított el az improvizáció irányába, hogy ez az orgonajátékosok között tradicionális feladat?

- Teljesen egy időben találkoztam mindkettővel. Tizenkét évesen láttam, hogy a templomunk orgonistája egy szólamot olvas kottából, miközben több más szólamot improvizált hozzá. Ez akkor megdöbbentett, mert addig azt gondoltam, csak kottából lehet játszani. Célként tűztem ki, hogy ezt én is meg tudjam valósítani. Sok zenész van, aki lenézi az improvizációt. Ha összehasonlítunk egy improvizációt Bach, Beethoven vagy Bartók egyik remekművével, akkor valóban esetlegesebb. Spontán módon nehéz, lényegében lehetetlen elérni azt a tökéletességet, ami egy megírt művet tud jellemezni. De nem is ez a célja az improvizációnak, hanem hogy a zenében, a hangszerünkön beljebb kerüljünk. Ennek egy mindennapi tevékenységgé kell válnia. Folyamatos kommunikáció a hangszerrel, a többi zenésszel és a közönséggel is.

- Tanárként is fontosnak tartod a rögtönzést?

- Abszolút. Párizsban tanítok improvizációt a kezdőktől a haladókig, ami az improvizációs készségükre, nem pedig a hangszeres tudásukra vonatkozik. Van, akit fel kell szabadítani, hogy egyáltalán merjen improvizálni, és van növendékem, aki ebben az évben rangos versenyt nyert meg mint improvizáló zenész. Próbálom afelé terelni őket, hogy merjenek olyan új dolgokat játszani, amit még sohasem próbáltak ki. Erre rengeteg lehetőség kínálkozik az órákon, főleg a három mesterszakos tanítványom esetében. Van, hogy témára játszanak variációkat vagy felelgetünk egymásnak. Az órák után pedig megbeszéljük a tanulságokat.

Fassang László
Fassang László

- Ez a helyzet Párizsban. Mi van ehhez képest itthon?

- Itthon a Zeneakadémia orgona tanszakán van kötelező óraszámban improvizáció, amit Pálur János tanít, de én is igyekszem az óráimba integrálni amennyire lehet. Sokszor magával a repertoárral kapcsolom össze az improvizációt azért, hogy jobban megértsék a műveket. Például harmónia kivonatot kell készíteniük egy Bach prelúdiumból, vagy hallás után kellett nemrég egy Liszt dallamot megtanulniuk, és azt aztán ellátni harmóniákkal, valamint alkalmazni is orgonára. Így akár egy kis részletből is felismerik, ha egy nagy zeneszerzővel állnak szemben. Miután megtalálták a liszti harmóniákat, azzal kísérleteztünk, hogy kis dolgokat megváltoztatva milyen fordulatokat kaphatunk. Ez olyan, mintha egy tükrön keresztül egy másik dimenzióba, másik világba lépnénk át. Ezt a konkrét feladatot egy pesti növendékem jobban oldotta meg, mint bármelyik tanuló Párizsban.

- Amikor először beszéltünk arról, hogy szeretnék veled riportot készíteni, említettem, hogy ez a sorozat azt próbálja feltérképezni ahogy egy zenész a hanghoz, a hangzáshoz közelít. Ennek nagyon örültél és említetted, hogy van aktualitása ennek a kérdésnek az életedben. Mire gondoltál pontosan?

- Igen, karácsonyra jelent meg egy lemez, amit a ceglédi evangélikus templom orgonáján játszottam fel. Ez a hangszer tavaly készült el, és az a különlegessége, hogy minden paraméterében egy 18. század eleji, türingiai orgonát mintáz meg. Nem egy konkrét hangszert, hanem egy stílust jelenít meg mind a szél ellátásával, mind az intonációjával. Ez eddig ismeretlen volt itthon, így sok új impulzust kaphatnak a magyar orgonisták általa. Bach orgonaként van számon tartva, elsősorban az ő műveit lehet korhűen megszólaltatni rajta. Az Aeris Orgona Kft. egy dinamikus fiatal csapat első referencia hangszere, ami véleményem szerint nagyon jól, sőt világszínvonalon sikerült. Ezért is szerettem volna egy lemezen keresztül bemutatni ezt a nagy flexibilitást és élő atmoszférát adó orgonát. Egy mű megszólaltatását egy adott hangszer nagyon befolyásolja, így egy régi stílusú hangszer sokszor más irányba viszi az előadást, mint ami megszokott. 

- Mennyi időt kellett az új hangszerrel eltöltened Cegléden, hogy úgy érezd, elkezdheted felvenni a lemezt?

- Több nap és több éjszaka gyakorlása természetesen. Az a fantasztikus, hogy nem érzem, hogy miért ne lehetne tovább menni. Mindig új utak nyílnak meg ezen a hangszeren játszva.

- Végezetül áruld el, hogy sikerült-e egy eredeti Hammond elektronikus orgonához hozzájutnod, ami tudom régi vágyad volt.

- Itt van a másik szobában, és szerencsére nagyon sok alkalmam volt már használni is koncerten. Sőt nemrég egy Leslie-hangfalat is szereztem hozzá. Az egyik legnagyobb élményem az Ávéd János Quartettel volt Kapolcson, ahol nem ezen, de egy ugyan ilyen hangszeren játszottam, amit Premecz Matyitól kaptam kölcsön arra a koncertre. 


Díjak:

- 2006: Liszt Ferenc díj, Prima Primissima díj

- 2004: Grand Prix de Chartres Nemzetközi Orgonaverseny - nagydíj és közönségdíj

- 2003: Első Nemzetközi Német-Francia Orgonaverseny (Windesheim) - megosztott második díj; a francia orgonaművek legjobb előadásáért járó különdíj

- 2002: Párizs Város Negyedik Nemzetközi Orgonaversenye - improvizációs második díj; Maurice Duruflé-díj, Royal Bank Calgary Nemzetközi   Orgonafesztivál és -verseny - improvizációs aranymedál

- 1998: Győri Nemzetközi Orgonaverseny - második díj

- 1993: Gárdonyi Zoltán Emlékverseny (Budapest) - első díj