Sámuel, Hajna

Szőke Nikoletta: "A színpadon nincs idő matekozni"

2015.03.25. 08:00

Programkereső

Szőke Nikoletta viszonylag későn, tizennyolc évesen kezdett el zenével foglalkozni, ennek ellenére villámgyorsan tett szert nemzetközi sikerekre. Ahogy egy New York-i zenész jellemezte: "ő zenét teremt". A napokban jelenik meg hatodik lemeze Japánban I Thought About You címmel, április 30-án pedig a Fidelio támogatásával megvalósuló jazznap.hu-n is fellép a Budapest Jazz Clubban.

Meglehetősen későn kezdtél el énekelni, mára pedig hat saját lemezt és számos nemzetközi elismerést tudhatsz magadénak. Nem érezted soha hiányát a zenei előtanulmányoknak?

- A jazzéneklés esetében nem igazán érzem az előképzettség hiányát, hiszen ez egy olyan zene, amit szerintem a legjobban hallás után lehet megtanulni. Amellett, hogy 2002-től Winand Gábor tanítványa lettem, nekem a töménytelen mennyiségű zenehallgatás és a hangszeres szólók megtanulása vált be módszerként. Másrészt én a mai napig egy kifejezetten ösztönös énekes vagyok, tehát amit eddig el tudtam érni a szakmámban, azt én ennek a képességemnek köszönhetem. Úgy gondolom, hogy a jazz egy olyan műfaj, ahol ennek nagyon nagy a szerepe: tanulhat az ember évtizedekig zenét, ha nem rendelkezik egy bizonyos szintű belső zenei hallással, a színpadon már nincs idő kimatekozni az improvizációkat.

Szőke Nikoletta
Szőke Nikoletta

- Hogyan fogadta a családod, amikor bejelentetted, hogy énekelni fogsz?

- Meglepő volt számukra. Édesapám engem nem taníttatott zenére, habár ő maga cimbalmozik és a családom férfitagjai szinte mind zenészek. Az én és a húgom esetében azonban föl sem merült, hogy erre a pályára menjünk. Pedig én gyerekkorom óta éneklek és a zenei tehetség már nagyon korán megnyilvánul - ennek ellenére nem ösztönöztek ebben az irányban. Elvégeztem egy közgazdasági szakközépiskolát, képesítést is szereztem külkereskedelmi szakon, aztán elkezdtem az egyetemet angol-orosz szakon. Aztán hirtelen belépett az életembe a zene. Ma viszont már nagyon boldog édesapám, hogy -annak ellenére, hogy nincs fia- mégis van, aki ezt a pályát tovább vigye.

- Mesébe illő történet a zenei indulásod, ahogy a szakmádban és a magánéletedben egyszerre magadra találtál. Mesélnél erről?

- Tulajdonképpen ez egy vicces történet: fiatal tehetségek estjén énekeltem a Tháliában és a férjem, Barcza Horváth József az unokaöccsét jött meghallgatni. Az ő fellépését azonban lekéste és pont az én produkciómra lépett be a terembe. Elmondása szerint már akkor megtetszettem neki. Akkor még aktuális popslágereket énekeltem, Józsi volt az, aki megfertőzött engem a jazzel. Ő mutatott be Winand Gábornak is, és nagyon hamar színpadon találtam magam onnantól számítva, hogy elkezdtem tanulni énekelni. Szívtam magamba a számokat, rekord gyorsasággal tanultam: körülbelül három hét éneklés után már színpadon voltam.

Hallgasd Szőke Nikolettát a Spotify-on!

- Az, hogy a magánélet és a munka egybefolyik a te esetedben, előnyt jelent vagy hátrányt?

- Abszolút előnyt. Ez valahol alkati kérdés is, mert ha két, zeneileg nagyon különböző egyéniségű művészről van szó, akkor lehet, hogy nehezebb a dolog, de mi előnyt tudunk kovácsolni a különbözőségből, hiszen inspiráljuk egymást. Én büszke vagyok az ő zenei projektjeire, és ő is úgy fogadja el a munkásságomat, a zenei alkatomat, ahogy vagyok. Emellett pedig ő most már több éve a producerem is, amihez kell egy bizonyos fokú összhang. Neki van egy olyan képessége, hogy nagyon jól tudja látni kívülről egyben a produkciót, ami nagyon hasznos az egész zenekar szempontjából.

- 2005-ben a mezőny legfiatalabbjaként nyerted meg a Shure Montreux Jazz Voice Competition első díját. Ez hogyan segítette a pályádat?

- Ez az első díj fenekestül felforgatta az egész addigi életemet, nagyon sokat köszönhetek neki. Amikor elkezdtem énekelni, a jazz még egy nagyon hierarchikus és férfiközpontú szakma volt. Úgy éreztem, hogy fiatal jazz-énekesnőként többszörös hátrányból indulok, és itthon csak nagyon apró lépésekkel tudtam volna elismerést szerezni magamnak. Kellett tehát egy löket, ami meggyorsítja ezt a folyamatot. Persze ettől függetlenül nekem is végig kellett járnom a ranglétrákat, de ez a díj nagyon jó ajánlólevél bárhol a világon. Megnyugtató úgy kiállni a színpadra, hogy érzem ezt az előre megszavazott bizalmat, amire persze megpróbálok mindig rászolgálni.

Szőke Nikoletta
Szőke Nikoletta

- Japánban most jelenik meg a hatodik lemezed, amellyel már Diana Krallt is megelőzted az egyik legnagyobb áruházlánc eladási listáján. Milyen lemezről van szó és mi lehet a siker titka?

- Azt hiszem, ez az a lemez, ahol végleg megszabadultam a megfelelési kényszereimtől, talán ez jön át a hallgatóknak is. Az első Japánban megjelent, A Song for you című albumomon standardeket énekeltem, és most három kísérletezős lemez után úgy döntöttem, hogy visszatérek a kezdetekhez. A standardek állnak a legközelebb hozzám. Nem a körítéssel, a különleges átharmonizálással akartuk érdekessé tenni az albumot: az egyetlen szempont az volt, hogy olyan számok kerüljenek rá, amikben szívünk-lelkünk benne van. Azt vallom, hogy mindig az a leghitelesebb, ami a leginkább belülről jön. A végső cél persze minden előadó számára az, hogy kialakítson egy saját világot magának, de az egyéniség nem feltétlenül csak a saját szerzeményekben tud megnyilvánulni, éppen ellenkezőleg: számomra most éppen az jelenti a kihívást, hogy a sokat játszott számokhoz mit tudok hozzáadni előadóként.

- Azzal is büszkélkedhetsz, hogy 2010-ben a Syma csarnokban Bobby McFerrinnel énekeltél duettet. Milyen élmény volt egy színpadon állni egy legendával?

- Az a mai napig egy nagyon meghatározó élmény számomra. Nagy megtiszteltetés volt, hogy a jazzénekesek közül engem választott a felvételeim alapján. Nem izgultam, mert nem akartam ezt a csodálatos zenei élménynek kínálkozó alkalmat azzal elrontani, hogy görcsölök. Arra koncentráltam, hogy minél felszabadultabban éljem meg ezt a nagy ajándékot. Ő is nagyon jó energiákkal volt jelen a színpadon, úgyhogy csodálatos este volt.

- A születésnapi koncerteden a brit Natalie Williams-el lépsz színpadra. Róla mit érdemes tudni?

- Ő egy fantasztikus brit énekesnő, aki nagy népszerűségnek örvend az egész szigetországban. Félig magyar származású egyébként, tehát folyékonyan beszél magyarul. Egyszer már énekeltünk együtt 2011-ben, ami emberileg is egy felemelő élmény volt, hiszen egy rendkívül felszabadult, jó humorú lányról van szó. Egyébként a soul zenében is nagyon járatos, úgyhogy izgatottan várom, hogy mit fogunk együtt csinálni. Én is vonzódom a különféle afroamerikai zenékhez, úgyhogy bármi megtörténhet, de az biztos, hogy nagyon jó lesz.

- Április 30-án a jazznapon is felléptek a BJC-ben. Mit hallhatunk tőled ekkor?

- A jazznapon a másik formációmmal, a "B" Verzió Projekttel fogunk játszani. Ez egy különleges alkalom lesz abból a szempontból, hogy már bejelentettük a zenekar megszűnését, de ez a felkérés most egy olyan löketet adott a számunkra, hogy talán mégiscsak folytatni fogjuk. Ez egy nagyobb formáció, összesen heten vagyunk benne: a férjem, Barcza Horváth József basszusgitározik, Szakcsi Lakatos Róbert zongorázik, Pecze Balázs trombitál, Molnár Sándor szaxofonozik, Lamm Dávid gitározik és Juhász Márton dobol. Játékosabb, r'n'b és funk zenéből táplálkozó saját számokat játszunk, amelyekhez a fiúk írták a zenét, én pedig a szövegeket. Várunk mindenkit szeretettel április 30-án, előtte pedig március 26-án szintén a BJC-be, amikor a quartetünk lesz hallható.