Vendel

Botos előlép

2015.04.08. 06:54

Programkereső

A Torontóban élő Botos Robi nagy lépést tett előre Movin' Forward című friss lemezével, az amerikai sztárok társaságában szinte szárnyal új albumán - írja Zipernovszky Kornél. Jegyzetében kollégánk egy-egy zenei hírt, eseményt, jelenséget tárgyal E/1-ben, szigorúan a vonal alatt. TAKE7

Először a félreismerhetetlenül magyar ízekre figyeltem fel a kanadai jazzrádiót online hallgatva egy számban, amit nem ismertem, és nem is Dresch vagy a magyar etno-jazz iskola valamelyik képviselőjét hallottam. A Romungro című szám volt Botos új lemezéről. Kvázi cimbalommal indul, balkézzel letakarja a nyitott zongorán a húrokat a zongorista, miközben merengő, rubato dallamot ad jobbal, teljesen cigányzenekari feelinggel lép be a dobos, majd mintha csak egy Seress Rezső nótába kezdene a szaxofonos szopránon. Végigjárjuk az egész érzelmi skálát, de nem a sablonos gyorsításban van részünk, mert a súlyosan depressziós prímektől fokozatos feloldással kijutunk egy fényesebb, a Kispipánál világosabb és levegősebb helyre, nincs parádés, öntetszelgő lezárás, mintha mindenki szabadon mehetne, ahová akar, ad libitum. Honnan jössz - az adott, de hogy hová mész, az már rajtad múlik, ezt mondta nekem ez a szám.

Botos Robi - Movin' Forward
Botos Robi - Movin' Forward

Botos Robi két és fél évvel ezelőtt találkozott Branford Marsalisszal. A híres torontói Koerner Hallban játszottak, Robit kérték fel zongoristának, mert már korábban is találkoztak, alkalmilag zenéltek is együtt. De ez teljes koncert volt, amelynek közvetett hozadéka Robi új lemeze lett, ekkor találkozott ugyanis Jeff Tain Watts dobossal és Robert Hurst bőgőssel. Ez a két muzsikus összesen tizennégy Grammy-t gyűjtött eddig be, újabban éppen Branford oldalán, de, amint azt sokan tudják, a jazz egyik legnagyobb tekintélye, Branford öccse, Wynton Marsalis zenekarának voltak először tagjai. Arcuk is elég ismert, mert sokáig szerepeltek a Jay Leno vezette Tonight Show című népszerű amerikai tévéműsor stúdiózenekarával is (Leno sokszor ki-kiszólt a zenészeknek a műsorban). Egyébként még egy szaxofonost meg kell említeni Hursttel kapcsolatban, Botos és Hurst együtt közreműködnek Tony Lakatos Hometone című csodálatosan sikerült, Amerikában felvett, 2012-es albumán. Watts pedig minden olyan Wynton- és Branford-lemezen hallható, amelyért a híres fivérek Grammy-díjat kaptak. Persze nem csak ezért szeretjük, hanem George Benson, Harry Connick Jr., McCoy Tyner, Kenny Garrett, a Mingus Big Band, Betty Carter, Michael Brecker és még számtalan fantasztikus szólista és zenekar dobosaként is. Watts az egyik legkeresettebb dobos az egész világon, aki saját alteregóját alakítja Spike Lee Mo' Better Blues című filmjében. A „Tain" becenevet amúgy Kenny Kirkland zongoristának köszönheti, ő adta neki, miután egyszer egy turnén az országúton láttak egy „Chieftain" benzinkutat.

Botos pályáját meghatározta, hogy 1998-ban emigrált Kanadába családjával. Bár menekült-kérelmét először elutasították, a torontói jazztársadalom keményen kiállt mellette, és végül maradhatott. Pályájáról már beszélt a Fideliónak, ezért csak röviden utalok rá, hogy miután a Montreux-i jazzverseny nyerteseként Oscar Peterson előtt léphetett fel a gálán, az idős mester a hóna alá vette, Peterson lányát is a mester otthonában taníthatta zongorázni, és bőgősével, Dave Younggal azóta is sokat játszanak, afféle Peterson emlékzenekarként működnek.

Botos az elmúlt másfél évtizedben alkalmi és projektzenekarokban többek között Chaka Khan, Al Jarreau, Michael Brecker, Charlie Watts, Richard Bona, Steve Gadd, Terri Lyne Carrington, Roberta Gambarini, Darryl Jones, Tim Ries, James Blood Ulmer, Joey DeFrancesco, Toots Thielemans és Avishai Cohen (bőgős) közreműködője lehetett. Szólópályája is szépen halad előre, saját nevén eddig már három albumot jelentetett meg.

Ilyen előzmények után vonulhatott Robi Botos stúdióba. Nyilván pontosan tisztában volt vele, hogyha a szaxofonszólót Branfordra bízta volna, a reflektorokat nem a zenekarvezetőre fogják irányítani. A döntés így Seamus Blake-re esett, akit ugyan Robi nem ismert alaposabban, de nagyon is összeillenek: zenei értelemben a jég hátán is megélnek, úgy nagyjából mindent tudnak a saját hangszerükön, Seamus is Európában született, de a tengerentúlon él, mint Robi, és majdnem egyidősek. És bár Botos az idősebb, talán mégis inkább az ő zenei ideálja áll közel a mainstreamhez, Blake-et a New York-i kortárs jazzkörökhöz szokás sorolni. Ezen a lemezen félúton találkoznak, és ebben a zónában mindenki jól érzi magát. Blake, aki Watts-hoz hasonlóan New Yorkban él, Robival a Mingus-zenekarban is találkozott. John Scofield egyik legjobb lemezén is szerepel (Quiet), saját zenekarával a kultikus státust betöltő Smalls jazzklubban 2010-ben felvett koncertlemeze hatalmas siker volt, előző, Olaszországban felvett élő albuma pedig négy és fél csillagot kapott a Downbeatban. 

Robi pályájának alakulása szempontjából a lehető legjobb döntés volt Blake felkérése (amiben, azt hiszem, a fantasztikusan dolgozó menedzsmentjének is komoly szerepe lehetett). Akár az a440 menedzsereinek köszönhető, akár a zongorista istenáldotta tehetségének, amivel macska módjára minden alkalommal a talpára esik, Robi pályája a szerencsésen előálló lehetőségek gyors egymásutánban történő megragadásáról szól. Azt is érdemes megjegyezni, hogy roppant tehetséges médiaszereplő, többnyire szellemesen, önironikusan és frappánsan nyilatkozik. Amint az a már hivatkozott interjújából is kiderült, nem olyan politikai menekült, aki a boldogabb és békésebb országba jutva maga mögött hagyja addigi életét, oda se bagózik ezután. Nyilatkozataiban, hivatalos életrajzaiban mindig kitér rá, hogy a cigányságot hátrányos megkülönbözetés, sőt üldöztetés éri régi hazájában, viszont szakmai életében is megteszi, amit egy zenész tehet ez ügyben: társalkotója a témában készült dokumentfilmnek, húsvét után pedig Torontóban az Opre Roma/Rise Up Roma fesztiválon ingyenes kurzust tart. Mellesleg: ahogy az alábbi promóciós videóban is, alig észrevehető akcentussal, közel anyanyelvi szinten szólal meg, holott érkezésekor egy szót sem tudott ezen a nyelven.

Ezzel a lemezzel, ami március végén jelent meg, Botos Róbert magasabb osztályba lép. A hírek szerint a legnagyobb internetes zenei portál eladásain a jazz kategóriában a második helyen állt a megjelenés második hetében, csak egy énekes lemez előzte meg. Persze, ilyen ritmusszekciót zongorista csak álmodni merhet magának, akarni ne akarjon. Viszont ha már összeállt, vágja ki a rezet - na szerencsére Botos ennél sokkal érettebb muzsikus, így aztán semmi bravúrozást nem hallunk. De tény, hogy eredeti elképzeléseit Botos sokszor hagyta a mesteri kollégái kezében átalakulni, nem feltétlenül ragaszkodott hozzájuk.

A projektet szerzői lemezként fogta fel, és ezt a célját tökéletesen meg is valósította, harmonikus arányban áll az anyag változatossága és hogy mennyire egységes a kvartett a számok tálalásába. Botos egyszer a Hammondhoz ül oda vagy a szintihez, és máshol is felbukkan elektronika. Összesen két sztenderdet vállaltak be, a Carpenters-féle Close To You afféle átvezetés inkább, nem olyan erős, mint a másik, a Softly As In a Morning Sunrise. Ez azért nagyon emlékezetes Botos számára, mert ezt játszotta először, amikor zongorához jutott, még menedékkérőként, egy torontói jam sessionön. Ha a Romungro az Ó-, akkor a Heisenberg az Újvilágot mutatja, ez a szám ugyanis nem a német fizikus, hanem a Breaking Bad (Totál szívás) című amerikai tévésorozat főhősének egyik alteregója (aki nyilván nem véletlenül választotta éppen ezt a nevet), és pengeéles, hasítóan mai zene. A nyolc eredeti Botos-szerzemény nagyrészt premier, kivétel az Unanswered című filozofikus ballada, ami az említett Tony Lakatos-lemezen is hallható, meg a Violet című vallomás a feleségéhez. Az új témákkal együtt ezek is roppant dinamikusan és élvezetesen szólalnak meg, például slágeresen erős téma a CapTAIN KirkLAND, amiben nem csak a kvartett dobosa, hanem a néhai zseni, Kirkland előtt is fejet hajtanak; hard bop örömködés tűpontos unisono témával. Két olyan szám is van a lemezen, amelyekből pontosan lemérhető, hol tart 2015-ben Robi Botos, Kanada egyik legsikeresebb jazz-zongoristája, aki méltán pályázik nemzetközi hírnévre: az egyik a „hol vagyok? ki vagyok?" kérdéseit izgalmasan feszegető EurOrleans, a másik a magyar népdalosan induló Figure 8, amelyik ugyancsak a kortárs jazz legizgalmasabb ritmikai fordulataival él. Csak remélni tudom, hogy Botos lassan elkerülhetetlen európai turnéja hozzánk is elér.