Hedvig

A jazz nem halott, csak marginalizált

2015.04.10. 18:09

Programkereső

A The Bad Plus a kortárs jazz egyik legnépszerűbb képviselője, 2001 óta 11 stúdiólemeze jelent meg a minneapolisi gyökerű bandának. A nagyközönség elsősorban Nirvana- és Pink Floyd feldolgozásaikról ismeri őket, április 11-én pedig a Trafó színpadán játsszák Ornette Coleman legendás albuma, a Science Fiction újraértelmezését. A bőgős Reid Andersonnal beszélgettünk Stingről, a könyvtárakról és a Whiplashről. INTERJÚ

- Mi az első emléked a zenéről?

- Nem egy konkrét emlék, inkább egy időszak. Kissrác voltam, amikor a szüleim vettek egy bakelitlemez-lejátszót. Nem sokat tudtak a zenéről, úgyhogy megkérték az eladót, hogy tegyen pár lemezt is a lejátszó mellé a dobozba. Volt köztük egy Electric Light Orchestra lemez is, amit imádtam, és folyton azt hallgattam. Aztán kikönyörögtem a szüleimtől egy gyerekpianínót, és éjjel-nappal azt nyúztam.

Reid Anderson - The Bad Plus
Reid Anderson - The Bad Plus

- Ehhez képest mégsem zongorista lettél, hanem basszusgitáros.

- Az Electric Light Orchestra mellett azért más rockzenekarokat is elkezdtem hallgatni, és ahogy egyre jobban értettem a zenét, rájöttem, hogy a basszusgitárnak milyen elképesztően fontos szerepe van.  Már gyerekként is a progresszív zenekarokat szerettem, és ezekben mind elképesztően jó basszerosok voltak: Sting a Police-ban, Geddy Lee a Rushban, vagy éppen Mike Rutherford a Genesisben.

- Hogy kerültél a jazz közelébe?

- Ez egy fejlődés volt, ahogy egyre jobban elmerültem a zenében, és egyre több minden kezdett el érdekelni. Folyton a helyi könyvtárban lógtam, és jazzlemezeket hallgattam. Emlékszem, hogy John Coltrane-nél és Keith Jarrettnél is folyton azon gondolkoztam, hogy a fenébe tudnak ilyen összetett zenei világot kitalálni. Nagyon tudni akartam, hogyan működik a jazz belülről, mert sokkal összetettebb és komplikáltabb műfaj, mint a rockzene.

- Az első lemezetek, a Fresh Sound előtt tényleg csak három közös koncertetek volt?

- Azt nem tudom pontosan, hány koncertünk volt az első lemez felvétele előtt, de Ethannel (Ethan Iverson zongorista) és Dave-vel (Dave King dobos) 15 éves korunk óta ismerjük egymást, iszonyatosan sokat zenéltünk addigra már együtt, ismertük egymás gondolatait kívülről. A Fresh Sound azért is jó volt, mert egy kis rendet vágott a közös zenélésben, volt egy közös célunk, hogy létrejöjjön a lemez. És meg is csináltunk azóta még tizet.

- Sokan azonban nem ezekről a lemezekről ismernek titeket, hanem a Nirvana-, Pink FLoyd-, Black Sabbath-, Radionhead- vagy éppen Pixies-feldolgozásokról.

- Az volt a fejünkben, hogy azokat a dalokat és dallamokat is el akartuk játszani, amik személyes jelentőséggel bírtak számunkra. Ehhez pedig a feldolgozások remek eszköznek bizonyoltak. De nem feldolgozás-zenekar vagyunk, kicsit sajnos a fejünkre nőtt ez az egész, úgyhogy a koncertjeinken már nem is játsszuk más előadók számait.

- Több olyan véleményt lehet hallani veletek kapcsolatban, hogy a The Bad Plus igazából egy rockzenekar, ami jazzt játszik.

- Ez eléggé sértő számunkra. Kicsit ugyanis olyan, mintha azt mondanák, hogy nem vagyunk elég jó zenészek a jazzhez, csak egy rockzenekar szintjén próbálkozunk a műfajjal. Mi jazz-zenészek vagyunk, minden értelemben. Persze ezeknek a véleményeknek van egy olyan hangsúlya is, hogy mi egy érdekes zenekar vagyunk, mert a jazzt elég sokan unalmas műfajnak tartják.

The Bad Plus
The Bad Plus

- Sokan nem csak unalmasnak, hanem egyenesen halott műfajnak tartják.

- Ezt a világban a minden este színpadra lépő jazz-zenekarok cáfolják meg abban a pillanatban, amikor elkezdenek játszani. A jazz nem halott, csak marginalizált, de ez sokszor azért is van, mert a jazz zenészek nem a közönségre figyelnek, hanem a saját technikai repertoárjukat villogtatják állandóan. És az tényleg unalmas.

- A jazz nemrég újra fókuszba került a Whiplash című filmnek köszönhetően. Neked tetszett?

- A felénél nem bírtam tovább, és kijöttem a moziból. Meglepett, hogy milyen borzalmasan rossz és hamis képet fest a jazzról. Köze nincsen ahhoz, hogy a jazz milyen valójában, gyakorlatilag minden részletében egy hazugság. Nem is találkoztam olyan zenésszel, akit ne háborított volna fel. Tudod ez olyan, mintha csinálnál egy filmet a háborúról úgy, hogy fogalmad sincsen az egészről. Az emberek akkor sokkal jobban fel lennének háborodva, de így csak mi zenészek dühöngünk rajta. Pedig a jazz elképesztően izgalmas és szép dolog, azért csinálom 15 éves korom óta.