Hedvig

"Kelj fel, Cicababa, jam sessiont tartunk!"

Programkereső

Hány zongoristát lehet elnyűni egy éjszaka alatt? - jazztörténeti csemegék Pallai Péter és Kerekes György tollából.

A legkeményebb próba elé az éjfél után is nyitva tartó olyan klubok állították a jazz-zenészeket, ahová saját fellépésük után lazítani mentek. Kansas City, New York, Chicago és más nagyvárosok ilyen klubjai adtak otthont az igazi nagy zenei erőpróbáknak, a végtelen jam sessionöknek, amelyeken a bigband játék kötelező fegyelme alól felszabadult, a táncos lábú közönség kívánságait maga mögött hagyó zenészek végre megmutathatták, mire képesek hangszerükön.

Benny Goodman bandájával
Benny Goodman bandájával

Olykor csak élvezték a játékot egymás és az őket követő, beavatott közönség előtt, máskor viszont vérre mentek a párbajok, a kifejezés átvitt értelmében. Az ilyen alkalmakat nevezték el később cutting contestnek, amikor hatalmas tehetségek és ennek megfelelő méretű egók csaptak össze, hogy eldöntsék, ki kerekedik felül, miközben talán a legihletettebb improvizációk születtek kizárólag a pillanatnak, hiszen ezek a helyek semmilyen hangrögzítő berendezéssel nem rendelkeztek, bár a harmincas években még amúgy sem lettek volna alkalmasak az ilyen maratoni koncertek megörökítésére. 

Ben Webster
Ben Webster

Hawkinsszal a következő történt Kansas Cityben: a koncert után hangszerével a kezében átment a Cherry Blossomba, a 12. és a Vine utca sarkára, kihívókat keresve, mindig is így cselekedett, bárhová ment. A város három legjobb tenorosa, Herschel Evans, Ben Webster és Lester Young már fente rá a fogát, utóbbinak volt a legnagyobb esélye arra, hogy Hawkinst letaszítsa a trónjáról. Hajnali négykor, miután már mindenki kidőlt mellőlük, új zongorista után kellett nézzenek. Mary Lou Williams, a csodálatos zenész és komponista, aki a zongoristák közt nőként fehér hollónak számított, így emlékszik vissza az eseményre: „Hajnali négy óra lehetett. Arra ébredtem, hogy valaki zörgeti az ablakot... Ben Webster volt, azt mondta: - Kelj fel, Cicababa, jam sessiont tartunk, és minden zongoristát elnyűttünk. Hawkins már az ingét is levetette, de még mindig fújja. - Amikor odaértünk, Hawkins atlétában volt, és egyenként szállt szembe helyi kihívóival. Úgy tűnik, Hawkins nem számította arra, ami várt rá: Lester stílusa egészen könnyed volt... talán öt refrént le kellett játsszon, hogy bemelegedjen, de akkor aztán úgy fújta... Ebbe a csapdába sétált bele Hawkins. A Henderson-zenekar a következő este St. Louisban játszott, és Hawkins tudta, hogy lassan indulnia kell, de mindig újra belekezdett, hogy legyőzze Bent, Herschelt és Lestert. Amikor végül feladta, azonnal kocsiba ült, és elindult St. Louisba. Később azt hallottam, hogy a vadonatúj Cadillacjével annyira sietett, nehogy lekésse a koncertet, hogy leégette a motort."

Az alábbi kissé stilizált koncert változata egy jam sessionnek a Benny Goodman zenekar 1938-as Carnegie Hall koncertjéből. A jam session keretében a Goodman, a Count Basie és az Ellington zenekarok sztár szólistáit halljuk:

(Részlet Kerekes György és Pallai Péter „A Jazz Évszázada" c. kiadásra váró könyvéből.)