Gyöngyi

A palackba zárt improvizáció

2015.04.25. 17:01

Programkereső

A zenélés közben észnél lenni - erre tanít többek között a rögtönzés. Improvizáció a zeneoktatásban címmel műhelykonferenciát tartott az ELTE BTK Zenei Tanszéke április 14-15-én. Zipernovszky Kornél tudósítása.

Megnyitó beszédét stílusosan rögtönözve Dolinszky Miklós adjunktus, a konferencia szervezője kiemelte, hogy általában a nálunk zajló tanárképzés nem ad elég muníciót, elméleti alapozást a leendő pedagógusoknak ahhoz, hogy a gyakorlati munkában építhessenek a rögtönzésre, ezért fontos, sőt ünnepi alkalomnak nevezte a kétnapos műhelykonferenciát.

Történetileg a XIX. századtól eredeztethető az a reproduktív szemlélet, az írásos zenekultúra dominanciája, amelyben csak függő, alárendelt szerep jut a rögtönzésnek - nem is igazán tudunk vele olyan módon kezdeni valamit, ahogy az írott/íratlan dualitás kialakulása előtt még általános volt. Az alternatív zenepedagógiai módszerek, amelyeket külön előadás is ismertetett a konferencián, eszközként támaszkodnak a rögtönzésre, de Dolinszky értékelésében kiemelte, hogy az improvizáció egyetemes vonása (volt) a zenének, a pillanat teremtése semmivel sem helyettesíthető. Ezért érvelt amellett, hogy ne legyen külön tantárgy, diszciplína, hiszen az oktatás, különösen a zenetanárok képzésének egészét kellene áthassa.

Az első teljes előadást Improvizált operák a zeneiskolában címmel Bali János tartotta, saját tanári tapasztalatának élményeiből. A barokk és a kortárs zenében egyaránt nagy hírnevet szerzett furulyaművész, a hangszer nemzetközileg is kiemelkedő jelentőségű nagymonográfiájának szerzője a gödöllői zeneiskolában rögtönzött operaelőadások színreviteléig jutott el 8-16 éves tanítványaival. Bár a városban éppen van hagyománya az operajátszásnak, az előadások spontán álltak össze. Először zenetörténeti és elméleti órákat tartott a növendékeknek beugró tanárként - gondosan kerülve a kronológiai tárgyalást és az egyéb hagyományosan iskolás megközelítéseket, és ebből fokozatosan nőttek ki a fantasztikusan élő, zenepedagógiailag különösen jelentős előadások, amelyeknek többször adtak az antik mesterekre utaló címet is: A felhők, A Lakoma. A több multimediális eszközt is beépítő előadások szövegkönyveit sem írták meg szóról szóra, hanem struktúrákban, jelenetekben állapodtak meg a résztvevőkkel, és nagyjából ugyanolyan kreatív szerepet kaptak a hangszeres csoportok, mint az énekesek. Végül Bali János Papír és zene címmel tartott gyakorlatot a résztvevőknek.

A második nap első előadását Daragó Ritától hallottuk Az improvizáció szerepe és gyakorlata az alternatív zenepedagógiai koncepciókban címmel. Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának doktorandusza, a Zenei tanszék egykori oktatója a XIX. század végétől vette sorra a váratlanra, a hirtelenre (improviso) építő megközelítéseket Ward és Shields, Edgar Willems, Maurice Martenot, Montessori, Orff és természetesen Kodály, valamint Kokas Klára és az Apagyi-Lantos iskola pedagógiájában. Külön kitért a zeneterápiás vonatkozásokra is.

Dolinszky Miklós előadása, előző napi bevezetőjének és az általa jelenleg az ELTE Zenei tanszékén oktatott kurzusnak megfelelően a Contrapunto alla mente felfogást állította középpontba. Ezt a több száz éven át uralkodó, de már szinte elfeledett vokális, többszólamú improvizációs gyakorlatot Dolinszky a modern zeneoktatás „egérútjának" tartja. Emlékeztette hallgatóságát, hogy a ránk maradt írásos forrásokból csak következtetni tudunk arra, hogy milyen mélyen meggyökeresedett és milyen szélesen elterjedt lehetett ez a fajta készség. A több száz éven át virágzott zenei gyakorlatot szerinte érdemes úgy kezelni, mint ami ma is hidat verhet az improvizáció és a magas kultúra egymástól eltávolodott partjai közé. Hiszen a romantikus művészetfelfogás végérvényes eltűntével a magas kulturális koncepciók is összeomlottak, és ez tükröződik a zeneoktatás tanácstalanságában. A Contrapunto alla mente viszont alapját képezheti egy olyan széles, több éves tananyagot nyújtó oktatási metodikának, ami a reneszánsz énekesek többszólamú, de nem kötöttségektől mentes rögtönzésének tudatossági szintjét visszaemelhetné a zenepedagógusok képzésébe.

Sáry László kurzusa
Sáry László kurzusa

A második nap Sáry László tartott szemináriumot a szép számú résztvevőnek Kreatív zenei gyakorlatok címmel. A híres zeneszerző, a korszakalkotó Új zenei Stúdió egyik alapítója, pedagógusként és terapeutaként egyaránt sikerre vitte saját módszerét, mellyel több szempontból is meghaladta az iskolai zeneoktatási felfogást. A kurzus résztvevői aktívan is kipróbálhatták a részben az improvizációra épülő Sáry-módszer többfunkciós jellegét, és leendő tanárként remélhetőleg arra is fel tudják majd azt használni, hogy a növendékek fülét „kinyissák" a kortárs zenei felfogásra.

A rögtönzés nagymestereinek koncertje zárta a konferenciát: Dukay Barnabás zeneszerző, zongorista és Gadó Gábor zeneszerző, gitáros minden szónál ékesebben mutatták meg, hogy mit jelent, ha valaki a rögtönzés szellemét tényleg ki meri engedni a palackból, onnan, ahová azt az iskolában elsajátított felfogásunk, a megrögzöttségeink, a félelmeink, elfojtott kreativitásunk bezárták. Mint ismert, a két muzsikus általában két különböző világban, eltérő összefüggésrendszerekben mozog: Dukay kortárs zeneszerző, ő is alapítója az Új Zenei Stúdiónak, tanára a Zeneakadémiának. Műveiben többnyire óriási pontossággal írja elő az előadónak, hogy mit játsszon. Gadó jazzgitáros, aki a kortárs felé nyitott jazz nemzetközileg jegyzett képviselője. Elektromos gitáron játszik - amelynek adottságaiból adódó üres húros vagy evidens hangzásait a hangszer általános elterjedése óta számtalan stílus, legutóbb a rock tette jól ismertté sőt, közhelyessé. Messziről indultak tehát mindketten arra a vidékre, ahol találkoztak, és ahol most már hosszú évek óta adnak, igaz túl ritkán, teljes mértékben improvizált duókoncerteket. Ezek azonban sem a jazz, sem a kortárs zene hívószavakkal támasztott elvárásoknak nem felelnek meg, bár mindkettővel ápolnak rokonságot. Kettejük szabad improvizációban megvalósuló pillanat-teremtése semmihez nem hasonlítható, még saját, más zenei munkáikhoz is csak távolról köthető. Intenzitásának és mélységének hála katartikus élményt nyújt, füllel érzékelhető közelségbe hozza a zenei abszolútumot, ezért is óriási a zenepedagógiai jelentősége.