Katalin

Nyílt Hét a Hagyományok Házában

2015.09.16. 17:52

Programkereső

Ötödik alkalommal hirdeti meg bemutatkozó hetét a Hagyományok Háza szeptember 15. és 20. között.

Az öt napon át tartó rendezvény során a Hagyományok Háza olyan országos, nagyszabású eseményeket szervez, mint a Táncvásár vagy a pedagógusoknak szóló nyílt nap, hogy azok az érdeklődők is megismerkedhessenek a Ház programjaival, akik év közben nehezebben jutnak el a oda. Az ismert programok mellett a hét minden napján más-más tevékenység kerül fókuszba, de a szervezők újdonságokkal, egyedi programokkal is készülnek.

A Nyílt Hét első momentumaként múzeumi napunkat rendezik meg Nyitott műhely a Népi Iparművészeti Múzeumban címmel. „Ruhatárfrissítés” elnevezésű program keretében lehetőség nyílik megismerkedni a hagyományos népi motívumokkal, és népi iparművészek segítségével az érdeklődők maguk is elkészíthetik a ruhájukra, használati cikkeikre megálmodott díszítéseket. Kézműves-foglalkozásokon ismerkedhetnek meg a nemezelés, a kosárkötés, a szövés, a gyöngyfűzés és a bútorfestés technikáival, valamint meghallgathatják Madarász Melinda iparművész tudományos előadását Népi szabásminták – mai hordhatóság címmel. Kiadványbemutatót, a gyerekeknek és családoknak a kiállítások tematikájához kapcsolódóan kézműves-foglalkozást szerveznek.

Kormánydöntés alapján közel 5,5 milliárd forintból újulhat meg a Hagyományok Házának otthont adó Budai Vigadó épülete. A következő években megvalósuló belső rekonstrukcióról tudhatnak meg részleteket az érdeklődők, valamint részt vehetnek épület- és kulisszabejáráson is, ha ellátogatnak szerdán a budai polgárok 19. század végi egykori vigadójába.

Csütörtökön tudományos ismeretterjesztésre hívják mindazokat az érdeklődőket, akik a néprajz, a népzenei és táncgyűjtések világára kíváncsiak. Bemutatkozik a Folklórdokumentációs Könyvtár és Archívum, a szakszerűen feldolgozott archív folklórgyűjtések hang- és videoanyagairól, valamint az ezekhez való hozzáféréshez nyújtanak az előadók segítséget. A Népismei Tudománytár elnevezésű programsorozat keretében Barabás László tart előadást az erdélyi dramatikus népszokásokról. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Néprajzi Intézete idén először jelenik meg a Nyílt Héten: az intézet oktatói és hallgatói tartanak előadásokat a néprajz tudományköréből.

A Népművészeti Módszertani Műhely nyílt napján az elsősorban pedagógusoknak és közművelődési szakembereknek szóló rendezvény keretében a közelmúltban létrejött újítások mutatkoznak be Innovációk a Hagyományok Házában címmel. A délelőtti plenáris előadásokat délután forgószínpad-rendszerű műhelyfoglalkozások követik. A minden héten megrendezésre kerülő Aprók tánca gyermektáncházban ezúttal térítésmentesen vehetnek részt a táncolni, énekelni vágyó gyerekek és szüleik.

Új kezdeményezésként– a Kulturális örökség hétvégéjéhez kapcsolódva –a Nemzetiségi kavalkád című zárónap a Balkán Hangja Kulturális Egyesülettel közösen kerül megrendezésre. Ismeretterjesztő előadások, gasztronómiai bemutató és ételkóstolás, kiállítás, ízelítő a balkáni tánc és zene világából (táncoktatás, táncház formájában) és a Khamoro Budapest Band színpadi előadása várja az érdeklődőket.

A hét során ingyen nézhetik meg kiállításainkat, a 2015/16-os évadra szóló jegyeket pedig 25% kedvezménnyel vásárolhatják meg. A Folklórdokumentációs Könyvtár a Nyílt Hét ideje alatthosszabbított nyitva tartással, 10-től 19 óráig várja a kedves látogatókat.

Programok

2015. szeptember 14. hétfő – 2015. szeptember 18. péntek

„Három orsó, hét gombolyag....” - Nyílt hét a Nyitott Műhelyben

Magyar Népi Iparművészeti Múzeum, 1011 Budapest, Fő u 6.

2015. szeptember 16. szerda, 10:00, 12:00, 15:30, 17:30

Épület-és kulisszabejárás

2015. szeptember 17. csütörtök, 12:00 – 18:30

A Folklórdokumentációs Könyvtár és Archívum nyílt napja

2015. szeptember 18. péntek, 09:15

Innovációk a Hagyományok Házában - Nyílt nap pedagógusok és közművelődési szakemberek számára

2015. szeptember 19. szombat, 09:00

Táncvásár: „Ha te húzod, én meg járom!”

2015. szeptember 20. vasárnap, 11:00 – 20:30

Nemzetiségi kavalkád a Nyílt héten

2015. szeptember 20. vasárnap, 19:00

Khamoro Budapest Band: Barnuljunk Együtt! – Lemezbemutató koncert