Vilhelmina

„Benkó Sándor vitalitása minket is húzott magával”

2015.12.16. 16:51

Programkereső

Szalóky Béla, a Benkó Dixieland Band trombitása így emlékezik a zenekar alapítójára, Benkó Sándorra, aki életének 76. évében, december 15-én halt meg.

"Benkó Sándor rengeteget tett a dixieland társadalmi elismertetéséért, neki köszönhető, hogy a zenei műfaj kilépett a jazzklubok világából, és eljutott a legelegánsabb koncerttermekbe" - hangsúlyozta Szalóky Béla, aki 14 évesen került kapcsolatba Benkó Sándorral, 1987-ben lépett fel vendégként először a Benkó Dixieland Banddel, amelynek 2008-ban, Zoltán Béla trombitás halálát követően vált állandó tagjává. "Igazából már ezelőtt sem telt el hét anélkül, hogy ne játszottunk volna együtt Benkó Sándorral" - jegyezte meg.

"Hatalmas figyelmet fordított a fiatalokra, nagyon sok ifjú zenész kezdte a pályafutását a Benkó Dixieland Band környékén, akik mindig megkapták a lehetőséget, hogy előkelő helyszíneken, nagy színpadokon lépjenek fel vendégként az együttessel" - mondta el az előadóművész, aki egyben a Police Big Band vezetője is.

Mint fogalmazott, a Benkó Dixieland Band amatőr zenekar volt abból a szempontból, hogy szinte minden tagjának volt polgári foglalkozása is a zenélés mellett, ő maga volt az egyedüli kivétel. "Én voltam az egyetlen zenész végzettséggel, ezért Benkó Sándor nagyon hallgatott rám, fontos volt neki a szakmai véleményem".

Hozzátette: ettől függetlenül Benkó Sándor nagyon határozott zenekarvezető volt, mindent igyekezett előre eltervezni.

"Rengeteg ötlete volt és fáradhatatlanul dolgozott. Lelkesedése és még a 70 év felett is kitartó vitalitása minket is mindig húzott magával" - idézte fel Szalóky Béla.

Benkó Sándor
Benkó Sándor

Benkó Sándor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, klarinétos, a Benkó Dixieland Band alapítója kedden váratlanul hunyt el életének 76. évében. A nevét viselő együttes a magyarországi kitüntetések mellett számos nemzetközi díjat is elnyert, többek között elismerésben részesítette 1987-ben Ronald Reagan, 2007-ben pedig George W. Bush amerikai elnök is.