Bence

Fiatalokkal indul a koncertszezon a jazztörténeti kiállításon

2016.01.05. 09:59

Programkereső

Két fiatal, de már komoly eredményeket elérő zongorista együttesei indítják a szezont január 21-én az április végéig nyitva tartó Képes Magyar Jazztörténet című kiállításon a Vendéglátóipari Múzeumban.

Az este hatkor a koncertet kezdő Balogh Tamás Quartettet leginkább az foglalkoztatja, hogy meghatározza, vajon hogyan szól a jazz napjainkban. Bevallott céljuk megszólítani az avatatlan fiatalabb generáció tagjait is, készülő bemutatkozó albumuknak is ez lesz a vezérlő elve. Abban is jellegzetesen mai jazzt játszanak, hogy saját kompozícióikban a legkülönbözőbb hatások törnek felszínre: R&B, kortárs klasszikus zene és népzenei elemek. A zenekarvezető jelenleg a Zeneakadémián tanul jazz zeneszerzést, és tavaly kiválasztották az 50 tehetséges magyar fiatal program résztvevőjének is, amelyben mentora Zsédenyi Adrienn.

Oláh Krisztián Trió
Oláh Krisztián Trió

Az öt éve alakult és egyre többet koncertező Oláh Krisztián Trió mára rendszeres fellépője lett a legrangosabb hazai kluboknak, fesztiváloknak. Repertoárjukon főként Krisztián szerzeményei szerepelnek, melyek egyedi hangzásvilágát a klasszikus­ és jazz­zenei örökség érdekes ötvözete nyújtja. Krisztián édesapja a híres Oláh Kálmán zongorista-zeneszerző, nem meglepő hát, hogy a klasszikus zenei alapon gondolja tovább a be bop nyelvezetet. Ezen a koncerten két kiváló vendégszólistával, Bille Gergővel és Uher­Győrfi Bálinttal bővül a zenekar. Különleges repertoárral készülnek az estére, melyben megpróbálják összefoglalni közel 60 év jazz zenei hagyatékát. A zenekarvezető 2015-ben a Montreux Jazz Solo Piano Competition világverseny döntőse volt, ahol három magyar is a döntőbe került, és Krisztián végül legjobb magyarként a kiváló harmadik helyezést érte el.

A kiállítás kapcsán a kurátor-műgyűjtő Simon Géza Gáborral készült videóinterjúnkat ide kattintva tekintheti meg.

18.00 Balogh Tamás Quartet

Bille Gergő – trombita

Balogh Tamás – zongora

Bartók Vince – basszusgitár

Hidász Tamás – dob

19.00 Oláh Krisztián Trió

Oláh Krisztián – zongora

Schildkraut Vilmos – bőgő

Serei Dániel – dob

Vendégszólisták:

Bille Gergő – trombita

Uher­Győrfi Bálint – szaxofon