Illés

Fidelio Klasszik: Rutkai Bori és Szebellédi Valéria

2016.03.18. 16:46

Programkereső

A magazinműsor március 19-i adásában hallható lesz még Csatlós Judit és Kovács Adrienn is.

Rutkai Bori és a Hébe-hóba banda első gyereklemeze 2009-ben készült el egy hangjátékhoz Vacka dalok címmel. A következő, Sárkányjárgány című 2014-es albumon már a mai felállású Rutkai Bori Banda hallható. A lemez és a hozzá tartozó könyv hatalmas siker lett, amelyben szerepet játszott az is, hogy Rutkai Bori énekes, képzőművész, dalszerző, szövegíró, mesekertész írta a dalok szövegét és készítette el az illusztrációkat a könyvhöz. A 2016 márciusában megjelenő Pizsamátor című album dalai folytatják a bulizós kaland-dalok sorát. A Pizsamátorok köztünk vannak, és bármivé képesek átváltozni: hol kalózok, hol bunkerépítők, máskor porszívó szelídítők, biciklis artisták, balatoni indiánok vagy éppen a Rizibizi Diszkóban halandzsázó maharadzsák. Ahogy átváltoznak a Pizsamátorok, úgy töltődnek fel varázslattal a hétköznapi történések, színeződnek ki a családi élet megszokott eseményei. Rutkai Borit arról is kérdeztük, hogy milyen inspirációk mentén alakult ki a Pizsamátor zenei világa és szövege; szövegírás közben csak a fantáziáját használja a művész vagy saját élményeiből is merített; a gyereklemezek gyakran vidám dolgokról szólnak, de a gyerekeket sok szomorúság is foglalkoztatja: ezekről van-e személyes élménye; illetve mi volt a legnagyobb dicséret, amit gyerektől és szülőtől kapott a Rutkai Bori Band.

Rutkai Bori és a Hébe-Hóba Banda
Rutkai Bori és a Hébe-Hóba Banda

Hátizsák, napfürdő, röplabda és Túlvilág Kiállítás. Mindezekből megmutat valamit a március 5-től az óbudai Kassák Múzeumban látogatható  Vízizrí – Munkáskultúra a Duna partján  című kiállítás. A tárlat a Természetbarátok Turista Egyesületének, illetve a Szentendrei-szigeten kialakított horányi táborhelynek a két világháború közötti időszakban a szabadidőkultúrában betöltött szerepét vizsgálja.  Csatlós Judit ot, a kiállítás kurátorát kérdeztük.

A Magnificat Kórus 1990-ben alakult a Liszt-díjas Szebellédi Valéria karnagy vezetésével, akkor még gyermekkarként. Már akkor számos hazai és nemzetközi kórusversenyen kiváló eredménnyel szerepelt, magas szintű zeneiségét, kifinomult hangzáskulturáját díjak sorával ismerték el. A most 25 éves együttes mára Leánykarként működik, s a hazai és nemzetközi kórusélet méltán elismert képviselője. Legközelebb virágvasárnap, március 20-án lesznek hallhatók az Óbudai Társaskörben.

Magnificat Ifjúsági Kórus
Magnificat Ifjúsági Kórus

A vajdahunyadvári Mezőgazdasági Múzeum épületében immár hagyományosan jelentkezik az F Exhibition interaktív kiállítása gyerekeknek és játékos kedvű felnőtteknek. Az elmúlt években főként az élő bolygó, a természet legkülönbözőbb élőhelyeit – például a dzsungelek vagy éppen a szavannák világát – mutatták be a kiállítások. Idén azonban a látogatók egy képzeletbeli Varázskastélyban találják magukat, ahol bátorságukat és ügyességüket próbára téve misztikus kaland részesei lehetnek. Az interaktív kiállítás és játék a képzeletbeli Varázskastély egymásba nyíló szobáin vezeti végig a látogatókat. A kastély minden egyes zugában játékos talányok, meglepő jelenségek és elvarázsolt lények teszik próbára a résztvevők szemfülességét és bátorságát. Belépéskor a látogatók játéklapot kapnak, mellyel szobáról szobára kerülhetnek közelebb a titokhoz. Ám nem egyszerű meséről, mesés kalandról van szó: optikai jelenségek, illúziók, fizikai érdekességek játékos, izgalmas bemutatójának lehetünk részesei. A kiállítás kommunikációs munkatársát, Kovács Adriennt többek között arról is kérdeztük, hogy miért éppen ezt a különleges világot választották idén; mi alapján állították össze a kiállítás anyagát; kik segítették a munkájukat és mi az, amit konkrétan megtanulhatunk a látottakból.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére március 20-án, vasárnap este hét órától kerül sor.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.